Ha ugyanis meg szeretnénk őrizni a széna jó minőségét és beltartalmi értékeit, akkor a megfelelő tárolásról is gondoskodnunk kell.
Mitől jó a szénabála?
Először is egy pár szóban arról, hogy mitől lesz jó az a bizonyos széna…
A kaszálás és az azt követő munkafolyamatok jó időzítésén sok múlik.
Azonban, ha ennek tetejébe a meg nem száradt rendek meg is áznak, ez a folyamat jóval tovább tart, tovább csökkentve a tápértéket. A már száraz széna megázását kilúgozódási veszteségnek hívja a szakirodalom. Megpenészedik, karotin tartalma csökken. Ha pedig túl sokáig vannak a rendek a napon, a napsugárzás hatására veszítenek szükségtelenül sok A-vitamint (és azt a bizonyos, kívánatos, zölden száradt színt).
A kész bálákat nem szokás azonnal behordani a földekről, helyette kint hagyják még levegőzni, szellőzni, tovább száradni, „kiizzadni”. A nem kellően szárazon bebálázott széna az utóérés folyamán hőt termel, amely súlyos esetben a bála begyulladását is okozhatja. Ezt kazalhőmérővel való ellenőrzéssel lehet elkerülni. Ha ennyire nem is melegedett fel a bála, a hasznosíthatósága ennek ellenére is drasztikusan csökken, hiszen így jó eséllyel megpenészednek a bála belső rétegei is. A penészgombák és mikotoxinjaik pedig messzire elkerülendőek! Penészes takarmány fogyasztása kólikás, légúti és más súlyos bántalmakat is okoz.
A bála minőségének további megrontója a por. Ez nagyban függ a kaszálás és rendkezelés eljárásaitól, a vágás magasságától.
A bálázás alapvetően meghatározza a bálák felhasználhatóságát és tárolhatóságát. Nagyságuk, tömörségük, tömegük, mozgathatóságuk, csapadék-ellenállóságuk és a várható veszteségek is előre jelezhetőek ennek kapcsán.
Tárolás egyesével
Sok helyen (főleg, ahol nincs olyan nagy mennyiségre szükség) máig is egyesével tárolják a körbálákat. Ennek a módszernek szinte egyetlen olyan íratlan szabálya, amelyet mindenki álmából felverve is tud, hogy a bálák semmiképpen se érjenek össze. Ahol összeérnek, ott a közéjük vezetődő csapadéktól felvizesedve megpenészednek.
Sokféleképpen próbálják védeni az egyesével tárolt báláikat a gazdák. A föld felőli felázástól raklapra, autógumira vagy más alkalmatosságra teszik, sokszor pedig a tetejét (szintén egyesével) fóliával takarják. Ezek az eljárások bálától és a tárolás helyszínétől függően indokoltak lehetnek. Egy nem túl tömör bálának bizony jól jöhet a támogatás, hiszen nem fogja tudni a vizet magáról hatékonyan lecsorgatni, illetve idővel lelapulva a földre nagy területen fog felfeküdni szellőzés nélkül. Fontos, hogy próbáljunk olyan területet találni a báláknak, ahol nem áll meg a víz semmilyen évszakban.
Kazalban
A legtöbb gazdaságban, ahol fedett tároló nincsen, helykihasználás szempontjából logikus módon kazalba rakva tárolják a bálákat. Ezzel valóban lehet helyet megtakarítani, azonban sokan még manapság is azon akarnak pénzt spórolni, hogy nem takarják le a kazlakat. Ezzel pedig évről évre rosszul járnak, hiszen hatalmas veszteségeket könyvelhetnek el a következő kaszálásig.
A takaratlan, egymásra rakott körbálák közé és alá ugyanis rengeteg csapadék bejut, megül, és az összes bála felvizesedik, megrohad ebben a nedves környezetben. A szénának akár a 40%-át, vagy még többet is el kell dobni az ilyen rosszul tárolt kazlak esetében! A szálastakarmányokban a téli tárolás során bekövetkező beltartalmi minőségromlás ennél a tárolási formánál a legnagyobb, akár négyszerese is lehet a fedetten tárolt szénáénak. Ez még abban az esetben is igaz, ha a kazlat egyébként akkurátusan rakták fel, és a bálák tömörek, nem rogynak össze a tárolás során.
Manapság már nem is muszáj a jó öreg mezőgazdasági fóliával bajlódni kazaltakarás terén. A fólia alatt a széna befülled, a fóliát elöregíti a napfény, és széttépi a szél, egy évben többször is meg kell venni és újra felrakni. Nem kifejezetten ideális megoldás.
úgyhogy mindössze arra kell figyelni a takaráskor és rögzítéskor, hogy ne legyen olyan hely a kazal felületén, ahol valamilyen résbe be tudna gyűlni a ponyvába ülve a víz. Ha nincs, ahol megálljon benne a csapadék, akkor szépen levezeti azt a bálákról. Emellett a folyamatos szellőzést is biztosítja. Minimálisra csökkenthető általa a tárolás során fellépő veszteség.
Fontos továbbá, hogy kazalba rakni csak száraz bálákat szabad. Ahol a nedves bálák összeérnek, garantáltan penészedési gócpontokká alakulnak át a tárolási idő előrehaladtával.
Sokan nem gondolják át kellőképpen, hová is állítsák azt a bizonyos kazlat. Pedig nem elhanyagolható szempont, hogy ne az udvar vagy terület legalacsonyabban fekvő pontján legyen, ahová odafolyik a víz – különben takarhatjuk, ahogy akarjuk, az alsó rétegekben jelentős veszteségekkel kell majd számolnunk. A kazal legyen olyan helyen, amelynek a vízelvezetése optimális. Ha nincs mód válogatni a helyszínekben, akkor próbálhatjuk csökkenteni a vizesedés hatásait a bálák raklapokra, vagy más „alátétekre” való helyezésével. A kazalépítés ekkor még több figyelmet igényel, hogy az alapja, stabilitása megmaradjon.
Fedett szénatárolók
Építés szempontjából a legköltségesebb, azonban hosszútávon a leginkább veszteségcsökkentő megoldás a szénatároló. A fedett, jól szellőző, nem beázó tárolóépületekben szárazon elraktározott szénabálák esetében a veszteség gyakorlatilag nulla. Emellett vizsgálatok azt is kimutatták, hogy az ilyen módon tárolt kétéves széna tápértéke sem csökken számottevően az idő folyamán, tehát a tárolási idő is nyújtható anélkül, hogy a szálastakarmány minősége csökkenne.
Mindez persze jól kivitelezett és karbantartott fedett tárolókra vonatkozik, egy dohos, beázó régi hodályban sincsenek nagyobb biztonságban a bálák, mint ha mondjuk egy takaratlan kazalban kell átvészelniük a téli tárolás időszakát.
