Back to top

Méhészek figyelem: augusztus végéig lehet jelentkezni a támogatásért

Augusztus végéig jelentkezhetnek a méhészek az agrártárca 600 millió forint összértékű támogatására - mondta az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke kedden.

Fotó: Hevesi Mihály
Bross Péter az M1 aktuális csatornán nyilatkozva hozzátette: a méhészeti tevékenység hatékonyságának növelése érdekében a kormány több ezer méhésznek nyújt támogatást októbertől.

Közölte:

a legfrissebb adatok szerint körülbelül 550 ezer méhcsalád tulajdonosa, több mint ötezer méhész igényelte eddig a támogatást.

Az egyesület elnöke elmondta azt is, hogy a méhészek idén gyenge, vagy alig közepesnek mondható évet zártak. A szezon kezdeti aszálya miatt a repce nem mézelt, majd az akác 10-12 napos virágzási idején végig esett az eső, a helyzetet pedig csak tovább rontotta, hogy a nyár egyetlen lehűlése a napraforgó virágzással esett egybe - magyarázta Bross Péter.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A holnap ma kezdődik - faültetés Múcsonyban

A fásítás élhetőbbé teszi környezetünket, megváltoztatja a településképet, miközben közösségét is építi és a klímaváltozás negatív hatásaival is dacol - fogalmazott Belánszky-Demkó Zsolt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Múcsonyban.

Vigyázzunk a magyar erdőkre

Az erdőjárók azzal tudnak leginkább hozzájárulni az egészséges erdő fenntartásához, ha mindenki hazaviszi magával a természetjárás közben keletkezett szemetét, a legapróbb, jelentéktelennek tűnő hulladékot is beleértve – hívta fel a figyelmet az erdei életközösség megóvására Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a „Tisztítsuk meg az Országot” program pilot projektjének záró eseményén.

Szigorú intézkedések a paradicsomvírus megfékezésére

A paradicsom barna termésráncosodását okozó vírus (ToBRFV) unióba való behurcolásának és terjedésének akadályozása érdekében új, szigorúbb intézkedéseket vezetett be az EU augusztus közepén. A már hatályos végrehajtási rendelet a paprika- és paradicsompalánták, valamint a vetőmagok unión belüli szállításának és harmadik országokból való behozatalának feltételeit is megszigorította.

Katedráról az almásba

Jó almát, szép almát termelni nem könnyű feladat, erre az utóbbi 20 évben rájöttem” – mondta tudósítónknak Györkös Dezső, aki két évtizeddel ezelőtt, nyugdíjba vonulása után telepített gyümölcsöst. Azóta is, immár 82 esztendősen, nagy szeretettel gondozza Tekenyén lévő almását.

Agrárminiszteri találkozó és élelmiszeripari kiállítás Poznanban

Egy kiszámítható, megvalósítható, a gazdálkodói és tagállami pénzügyi kockázatokat csökkentő Közös Agrárpolitika irányába mutató javaslatokat tartalmazó nyilatkozatot fogadott el tizenegy ország agrárminisztere a Visegrádi Csoport kibővített agrárminiszteri ülésén Poznanban. Ugyanitt, a POLAGRA FOOD kiállításon a lengyel agrárminiszter közreműködésével megnyílt a magyar stand.

Díjak és kitüntetések az Erdő Világnapja alkalmából

Az Erdők Világnapja alkalmából adományozott elismeréseket Nagy István agrárminiszter és átadták az Országos Erdészeti Egyesültet díjait is a mátrafüredi Vadas Jenő Erdészeti és Vadgazdálkodási Szakképző Iskolában.

Legendás óriások

Nevezetes fákat bemutató sorozatunkban olyan matuzsálemeket veszünk sorra, amelyekhez több helyi hiedelem, legenda szövődik, vagy levéltári forrásokból ismerjük az eredetüket.

Vörös vércse - Adjunk otthont nekik!

Nézzük, milyen módszerek állnak azoknak a rendelkezésére, akik szeretnék a vegyszermentes, környezetkímélő rágcsálóirtóként hasznosítható ragadozó madarakat a területükre vonzani, esetleg folyamatosan ott is tartani.

A burgonyatermelők boldogulását segítené a McDonald's

A brit burgonyatermelők támogatása érdekében fogott össze a McDonald’s és a javarészt burgonyatermékek előállításával és forgalmazásával foglalkozó McCain Foods. A felek amellett, hogy mentőövet kívánnak nyújtani a gazdálkodóknak az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodáshoz, a Brexit okozta nehézségek leküzdésében is támogatnák őket.

Egerészölyv, vörös vércse - Tollas segítőink

A határban leggyakrabban megfigyelhető ragadozó madarak az egerészölyv és a vörös vércse. Nap mint nap láthatjuk őket vitorlázni, egy helyben szitálni, majd lecsapni, mégis keveset tudunk róluk, pedig a hasznunkra lehetnek.