0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 16.

A városi varjaknak magas a koleszterinszintje

A városi környezetben élő varjaknak, amelyek hozzáférnek emberek ételhulladékához, magasabb a koleszterinszintjük a vidéken élőknél - derítették ki amerikai ornitológusok.

Andrea Townsend és munkatársai a New York államban lévő Hamilton College-ban 140 fiatal varjútól vett vérmintát koleszterinszintjük méréséhez Kaliforniában, hogy nyomon kövessék fennmaradásuk esélyeit. Azt találták, hogy minél közelebb éltek a madarak a városi környezethez, annál magasabb volt a koleszterinszintjük.

Hogy közvetlenül is teszteljék az emberi élelem hatásait,

a kutatók New Yorkban élő varjúfiókákat rendszeresen sajtburgerekkel tápláltak és összehasonlították koleszterinszintjüket olyan madarakéval, akik a közelben éltek, de maguknak kellett gondoskodniuk táplálékukról.

A sajtburgert evőknek magasabb volt a koleszterinszintjük, mint a másik csoportnak, hasonlóan ahhoz, ahogyan azt Kaliforniában tapasztalták.

A kutatók kimutatták azt is, hogy a városi madarak esetében alacsonyabb volt az életben maradási arány az első három évben, mint a vidéki varjaknál, de nem a magasabb koleszterinszinttel okolható nagyobb elhullásuk. Sőt a New York-i populációnál a magasabb koleszterinszint hozzájárult jobb testi állapotukhoz.

„Az összes rossz sajtó ellenére, a koleszterinnek vannak előnyei is, kiszolgál egy sor alapvető életfunkciót. Sejtmembránjainak fontos része és kulcsfontosságú hormonok összetevője”

– idézte Townsendet az Amerikai Ornitológiai Társaság közleménye.

„Tudjuk, hogy a túlzott koleszterinszint betegséget okoz embereknél, de nem tudjuk, hogy mit jelent a ‘túlzott’ a vadmadaraknál” – tette hozzá.

Townsend nem javasolja, hogy az emberek kezdjék sajtburgerekkel vagy más feldolgozott élelmiszerrel etetni a vadmadarakat.

„A vadmadarak nem úgy fejlődtek, hogy feldolgozott élelmiszert fogyasszanak, ennek lehetnek negatív következményei, amelyeket nem mértünk, vagy amelyek csak hosszabb idő múlva jelentkeznek.”

A madáretetés jó mód arra, hogy kapcsolatba lépjük a természettel, de bizonyos élelmiszerek, amelyeket az emberek a vadállatoknak adnak, nem tesznek jót ezen állatok egészségének

– hangoztatta.

Forrás: MTI