0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

A horgászat jó hatással van a halfogyasztásra és a turizmusra is

Hazánk legnagyobb civil társadalmi szervezete a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ). Az agrártárca 2015 és 2018 között, évente átlagosan 200 millió forinttal támogatta a MOHOSZ munkáját és működését. Az ágazat fejlesztése idén is folytatódik, mivel a horgászat a turizmus révén jelentős szerepet játszik a vidék gazdasági életében.

A horgászturizmus nem lokális és nem alacsony árbevételű, nem egyéni és nem állandó helyhez kötött. Legtöbbször egyéb sport, gasztro, wellness szolgáltatások bevétele is kötődik hozzá, ez pedig erősíti a négyévszakos kötődést  – írja a hirado.hu az M1 Magyar gazda című műsorára hivatkozva. A teljes ágazat évi több tíz milliárd forint bevételt, benne jelentős költségvetési és adóbevételt generál és realizál – mondta Nagy István agrárminiszter.

A MOHOSZ-t illetik a horgászjegyek és a fogási naplók díjai

A terület fejlesztése révén javult természetes vizeink állapota és élővilága.

A felelős horgászcélú halgazdálkodás hozzájárul a jó környezeti állapot megőrzéséhez, a vízterületek komplex fejlesztéséhez, a jogszabályi környezet pedig ma már a horgászok érdekeit szolgálja

– tette hozzá Nagy István.

Az idei évtől az állami horgászjegyek és fogási naplók díjai, a forgalmi jutalékokkal együtt, teljes egészében a MOHOSZ-t illetik, ami évente egymilliárd forintos bevételt jelent. A szervezetnek korábban jellemzően érdekvédelmi és sportági szakszövetségi feladati voltak, most viszont már közfeladatot is ellát.

A közfeladat egy új dimenzió

A közfeladat egy új dimenzió, és az eddigi feladatellátásnál egy jóval nagyobb szegmensben teríti szét a forrásokat és a hozzá kapcsolódó feladatokat is. Döntően a magyar állami tulajdonú természetes vizek halgazdálkodásának horgászcélú hasznosításának a támogatásáról van szó, ez a korábbi szervezeti működéshez képest egy nagyságrendi ugrást jelent az adminisztratív feladatok oldaláról és a horgászszervezetek lehetőségeinek fokozásának oldaláról is.

Ez végső soron majd a horgászok közérzetében fog lecsapódni, amikor látják a fejlődést a vízparton – magyarázta Dérer István, a MOHOSZ elnökhelyettese.

Az anyagi források növekedése révén a szövetség jobb szolgáltatásokat tud nyújtani a horgászoknak, több területen jelenleg is fontos fejlesztések zajlanak.

Az utánpótlás nevelés és oktatás egy három éve működő program, a halőri eszközbeszerzés szintén harmadik évébe fog eljutni. Több mint 650 hivatásos halőrt kell egyenruhával, terepjáróval, technikai eszközökkel ellátni, ez egy nagyon komoly organizációs feladat önmagában is.

Új vízparti eszközfejlesztések jelennek meg

Ami új elem, hogy megjelennek ezek az ominózus vízparti környezetet fenntartó eszközfejlesztések: fűnyírók, ágvágók, a vízminőséget és a halak védelmét szolgáló eszközök, szivattyúk és levegőztetők a beszerzése – folytatta Dérer.

A szakemberek azt remélik, hogy a fejlesztések révén hazánkban még népszerűbbé válik a horgászat és ezáltal a halfogyasztás is növekedhet.

Ehhez azonban a hivatásos halászok együttműködésére is szükség van.

Nagyon sok a tennivaló, ami az oktatást és a feldolgozóipari paradigmaváltást illeti. A mai gasztronómiai és vásárlási trendeknek megfelelően, ha előkészített, feldolgozott halakat tudunk őshonos magyar halfajokból biztosítani, akkor biztos vagyok benne, hogy középtávon a magyar halfogyasztás akár meg is kétszerezhető – mondta Dérer István.

A fejlesztések megvalósulásában a Minisztérium és az Országos Horgászszervezeti Szolgáltató központ mellett a Szövetségen keresztül a horgászok is aktívan részt vesznek.

Forrás: hirado.hu