0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Környezeti nevelés határok nélkül

Rácz András, az Agrárminisztérium Környezetügyért Felelős Államtitkára a Nature Education Network – NEduNet projekt nyitórendezvényén vett részt az ausztriai Illmicben augusztus 27-én, ahol bemutatták a Fertő-Hanság és a Neusiedler See-Seewinkel Nemzeti Park legújabb közös kezdeményezését.

Rácz András a Határon átnyúló természetvédelmi projektek helye és szerepe a régió fejlődésében című előadásában elmondta, hogy a 2020-ban véget érő többéves pénzügyi időszakban a hazai költségvetés és az Európai Unió forrásainak felhasználásával

több, mint 60 milliárd forintot fordítunk természeti értékeink megőrzését és bemutatását célzó közvetlen beruházásokra.

Az így megvalósuló közel száz projektnek köszönhetően összességében legalább 100 ezer hektáron javul természeti területeink állapota. Ennek is köszönhető, hogy ma Magyarországon a nemzeti parkok az ökoturizmus legnagyobb letéteményesei, az elmúlt évben a statisztikai adatok szerint mintegy 1,6 millióan látogatták meg a hazai nemzeti parkokat. – hangsúlyozta.

Magyarország hét határon átnyúló programban vesz részt a jelenlegi programozási időszakban, amelyek közül 6 INTERREG program, az ukrán határszakaszon pedig a Szlovákiával és Romániával közös négyszereplős programot az Európai Szomszédsági Eszköz nevű támogatási alap finanszírozza.

Az államtitkár megjegyezte, hogy a magyarországi nemzeti parkok jól teljesítenek a pályázati források lehívásában,

és kiemelte, a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóságának tevékenységét.

Rácz András kitért arra, hogy három határon átnyúló természetvédelmi projekt játszik abban szerepet, a nemzeti park igazgatóságának ökoturisztikai létesítményei fejlődjenek, és élményekben gazdag programokkal segítsék a környezeti nevelést és a szemléletformálást. Az illmici rendezvény témáját adó NEdUNet a Fertő-Hanság/Neusiedler See-Seewinkel Nemzeti Park újabb, határokon átívelő kezdeményezése, amelynek az a

célja, hogy a magyar és az osztrák nemzeti park térségében lévő iskolák és más oktatási nevelési intézmények részére közös természetvédelmi programokat alakítsanak ki hosszú távon.

Mindezen túl egy határon átnyúló, közös nemzeti parki természetvédelmi őrszolgálat keretfeltételeinek megteremtését is biztosítja a projekt, amely révén, a magyar oldalon egy természetvédelmi őrszolgálati központ létesül az egykori fertői halászcsárda épületének rekonstrukciójával Balf térségében, – tette hozzá.

Forrás: AM Sajtóiroda