0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Tisztult és zsugorodott is az élelmiszerautomata-piac

Átalakult, tisztult, ugyanakkor zsugorodott is az élelmiszer-automaták piaca a forgalmat az adóhatóság számára továbbító felügyeleti egységek kötelező beszerelésével - írta a Magyar Hírlap csütörtökön.

Lőrincz László, a Nemzeti Automata Szövetség elnöke a lapnak elmondta: jelenleg mintegy 22 ezer automata rendelkezik automata-felügyeleti egységgel (AFE), ezek közül körülbelül 20 ezer gép működik folyamatosan. Az automatás piac éves forgalma a NAV adatai szerint mintegy huszonötmilliárd forintra csökkent – tette hozzá.

A piac fehérítését célzó szabályozással összefüggő jelentős pluszköltségek miatt

az automaták száma az elmúlt időszakban 35 ezer darabról csökkent a mostani szintre, és további 10-15 százalékuk tűnhet el a szövetség szerint.

Az automaták felügyeleti szolgáltatását egyedüli kijelölt szolgáltatóként a Magyar Posta látja el, a szolgáltatás jelenlegi havi díja ötezer forint berendezésenként. A cégeket a havi díj felett egy gépenként húszezer forintos éves felülvizsgálati díj is terheli. A Nemzeti Automata Szövetség támogatja az ágazat fehérítését, ugyanakkor szorgalmazza a felügyeleti díj mérséklését, mert úgy vélik, a jelenlegi díjak mellett nem lesz fedezet a már most is elöregedett – átlagosan húszéves – géppark cseréjére – írta a Magyar Hírlap.

Forrás: MTI-Eco