Ám aki e feltételeket biztosítani tudja, az rendkívül impozáns megjelenésű házikedvencre tehet szert a sarkantyús teknősök „személyében”.
Lenyűgöző méretek
Ezek az állatok nem rendelkeznek különösen feltűnő mintázattal, ám méreteik lenyűgözőek. Ez ugyanis az egyik legnagyobbra növő szárazföldi teknősfaj. A fogságban tartott legnagyobb példány 83 cm páncélhosszúsággal rendelkezett, amihez 105,5 kg-os tömeg társult. Az átlagos méretű egyedek 30-50 kg közöttiek. Színezetük szalmasárga, halványbarna, hasi oldaluk mintázat nélküli. Éppen emiatt – más teknősfajokkal ellentétben – a fiatal állatok egyedi azonosításához nem a hasi oldalt fotózzák. A hivatalos eljárás keretében, a protokoll szerint, az egyedek carapaxának hátsó peremén látható csipkézett szegélyt örökítik meg az állatok felismerhetőségének érdekében. Tíz centiméter testhossz felett persze már ezt a fajt is mikrocsippel kell ellátni.
Ezeknek az állatoknak lételeme a napfény, a kerti talaj és a vadon termő növények nyújtotta táplálék. Tartásuk során tehát arra kell törekedni, hogy tavasztól őszig minél több időt tölthessenek a szabadban. A táplálék tekintetében nem válogatósak. Más teknősökkel ellentétben nemcsak a kétszikűek finomabb hajtásait fogyasztják el, hanem a pázsitfűféléket is előszeretettel legelik. Sőt, a téli időszakban a jó minőségű szénát is elfogadják, némi zöldség- és szépia-kiegészítéssel. Bár a szabadban ritkán jutnak folyadékhoz, fogságban tartva nyugodtan kínáljuk őket rendszeresen ivóvízzel – értékelni fogják.
Több méter mélyre is leás
Szabadtéri elhelyezésüket egyesek úgy oldják meg, hogy a teknősöket keretre erősített drótfonatfedő alá helyezik. Ezt az alkalmatosságot aztán naponta odébb helyezik, ezzel tulajdonképpen legelőszakaszokat jelölve ki számukra. Hosszabbtávon azonban komolyabb helyet kell kialakítani nekik. A tervezés során nem csak azt kell figyelembe venni, hogy az állatoknak legyen lehetősége napozni, illetve árnyékba is vonulni. Fontos szempont, hogy ezek a teknősök a mellső lábaikon lévő megnagyobbodott szarupajzsok segítségével gyorsan és több méter mélyre is leásnak. Férőhelyüket ezért érdemes például betonvassal alapozni, és erre hordani a földet. Vigyázzunk, ha tömör betonaljzatot készítünk, az megtartja a vizet, és kiadós esőzések során megtelhet a kifutó csapadékkal. Télen egy kisebb helyiségben lehet elhelyezni a nagyobb állatokat, ahol lámpákkal alakíthatunk ki számukra napozóhelyeket. A fiatalabb példányokat terráriumban helyezhetjük el.
Szaporodásuk a szabadban az esősebb időszakokra tehető, ami nálunk a nyári időszakra esik. Az átlagosan 15, teljesen gömbölyű tojásból az utódok az akár a 200 napot is meghaladó inkubációs időt követően kelnek ki. A kis teknőseket az európai fajok fiataljainál is bevált módon kell felnevelni.
A faj a Washingtoni Egyezmény II. függelékének, illetve az EU „B” kategóriájának hatálya alá tartozik. Hazánkban egyedi azonosításuk kötelező, viszont EU bizonylatot nem kell kiállítani melléjük, csupán származási igazolást.