0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Egy elegáns díszbaromfi: a szumátrai

A szumátrai baromfi származási helye Indonézia (elsősorban Szumátra, de Jáva és Borneó szigetén is előfordul). Egy régi fajta, amely semmilyen más baromfival nem téveszthető össze.

Régi kéziratok szerint a szumátrai esetleg félvad kampong tyúkoktól, és egy ma már kihalt vad tyúkfajtól származik. A természetkutatók a szigeteken 1890 körül vadonélő vagy visszavadult fácánformájú és pompás bogárzöld lakkszínű példányokat figyeltek meg. E beszámolók alapján arra lehet következtetni, hogy ezek az elvadult ősrégi házityúkok tökéletesen alkalmazkodtak a dzsungelhez, és elegendő géntartalékuk van ahhoz, hogy az embertől függetlenül szabadon is megéljenek. Ez a vad eredetiség részben még ma is lappang a fajtában. A szumátrai az aseel-tyúkok csoportjába tartozik, egyesek hosszúfarkú viador fajtának tekintik. A XIX. század derekán amerikaiak vitték be az Egyesült Államokba. Egy évtized múlva ezek az elegáns teremtmények Európa országaiba is eljutottak, elsősorban Nagy-Britanniába és Németországba.

A szumátrai impozáns, karcsú és dúsan tollazott baromfi, a kakas 2-2,5, a tojó 1,75-2 kg. Szembeötlő a tollak zöldes fénye. A farok hosszú, majdhogynem vízszintesen hordott és dús tollazatú, hosszú sarlótollakkal, melyek széles és kemény szerkezetűek. Ezek a tollak ezért csak hátrébb hajlanak meg, és így nem söprik a földet. A taraj három hosszanti redőből áll, az állebenyek parányiak. Szembeszökő a taraj, az arc és az állebenyek sötétlilás színe. A láb sötét, olivazöld fényű, a talp sárga. Más fajtáktól biztos megkülönböztető jegye, hogy több sarkantyút is növeszthet, kettőt vagy annál többet is.

Eredetileg a fajta csak élénkzöld fényű, fekete színben létezett. Később Németországban yokohama keresztezésekkel, fehér példányokat is létrehoztak, és manapság még egy fekete-vörös változat is létezik. Jelen pillanatban ez a két eltérő szín még nem általánosan elfogadott. Esetenként találkozhatunk kék szumátraiak tenyésztésével. Ugyanakkor mindezekre a további színekre igaz, hogy hiányzik a fajtára oly jellegzetes zöld fény.

A szumátrai erős baromfiféle, mely még mindig közel áll az ősi fajtához. Hosszú, pazar tollazatuk, illetve tevékeny aktív jellemük miatt az állatokat csak egy nagy külső kifutóban lehet tartani.

Ha szabadon tartjuk őket, igyekeznek a fákon éjszakázni, még akkor is, ha erősen fagy. Mivel trópusi állatok tartós fagy (-5 fok alatt) esetén teleltetés szükséges, mint a többi dzsungel baromfi fajtánál is. A szabad tartással a növésben lévő kakasok közötti küzdelmek is megelőzhetőek. Nem félénkek, és ha nyugodtan bánnak velük, akkor ezt szeretettel tudják meghálálni. Ha a tyúkólban éjszakáznának, akkor az ülő­rudakat elég magasra, legalább 1 méterre a föld fölé kell helyezni, hogy megakadályozzuk a farok szennyeződését és rongálódását. A szumátraiak lassú növekedésűek, az ivarérettséget később érik el, mint a parlagi tyúkok. A széles tollak pazar bőségéhez nagyobb fehérjetartalmú takarmányra van szükségük. A szumátraiak fehér tojást tojnak és mivel még mindig közel állnak a természethez, nem voltak alanyai mindenféle „feljavításnak”, nem számíthatunk túl sok tojásra. A szumátrai tojó csak néhány hónapig rak tojásokat, ami alapjában véve bőven elegendő a fajta fenntartásához.

Az élénkzöldes fény megnyerő külsőt kölcsönöz a szumátrainak. Ez a szín a dús tollazattal és az alacsony farok­hor­do­zással kombinálva megzavarhatja a fajtát nem ismerőket, sokszor nehezen tudják eldönteni, hogy történetesen tyúkról, vagy fácánról van szó. A fejrészek kívánatos sötét színét nehéz kialakítani, különösen a kakasoknál. Náluk ugyanis gyakran fordul ez lilás-pirosba, ami a kiállításokon nem megengedett.

Ha a fiatal kakasokat zárt kifutóban tartjuk, szinte magától értetődő, hogy a rangsor kialakítása érdekében egymásnak esnek.

Praktikus módszer a csatározások kordában tartására, ha egy kifejlett kakast helyezünk a csoportba. Ez a tekintélyét kihasználva mindig beleavatkozik a küzdelmekbe. Érdemes viszont észben tartani, hogy amint a kiskakasok növekszenek, erősödnek, előbb-utóbb lecsapnak majd az idősebb kakasra, kihasználva az olyan alkalmakat, amikor éppen nincs ereje teljében, pl. vedléskor, ezért még időben el kell egymástól választani az állatokat.

Melegkedvelő, trópusi állatok, de azért a mi európai klímánkhoz igazodva is jól fejlődnek, ha helyesen tartjuk őket. Remekül mutatnak e fajta képviselői akár a zöld gyepen, akár a bemutató ketrecekben. Sajnos hazánkban nagyon kevés van ebből a fajtából.

A fajta kistermetű változatának – amelynél a kakas 0,8 kg, a tyúk 0,75 kg – a testmérettől eltekintve, tulajdonságai megegyeznek a nagytestű fajtáéval. Kitenyésztésében a német tenyésztők többek közt a fekete törpe főnixet, valamint a kicsinek megmaradt nagytestű szumát­rai­akat használták fel.

Szénási Gábor

Újhartyán

Forrás: Kistermelők Lapja