0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Visszaszorult a dinnyekivitel

Kedvezőtlen folyamatok indultak el a magyar görögdinnye piacán: bár a termés minőségével az idén sem volt probléma, a külpiacokon kisebb mennyiséget tudtak értékesíteni a gazdálkodók - írta a Magyar Nemzet szombaton.

Göcző Mátyás, a Magyar Dinnyetermelők Egyesületének társelnöke a lapnak elmondta: bár a dinnyeszezon a belföldi eladásokat nézve jól kezdődött, július második felében a termesztőknek azzal kellett szembesülniük, hogy az exportpiacokra nehezebben lehet eljuttatni az árut, mint az előző években. A szakember szerint

az okok egyelőre nem pontosan ismertek, éppen ezért az egyesületnek és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának is fontos feladata, hogy megállapítsák, miért nem kelendő a magyar dinnye.

Úgy vélte, az export növeléséhez szemléletváltásra van szükség a termesztésben, egységesíteni kell a magyar árualapot, a külalak nem lehet olyan heterogén, mint manapság.

A kivitel visszaszorulása ugyanakkor az egyre erősebb versennyel is magyarázható. Míg három-négy évvel ezelőtt Olaszország szinte a teljes termést belföldön adta el, az utóbbi években korszerű technológiával, korszerű csomagolással jó minőségű áruval jelentek meg az európai piacainkon is. Emellett Romániában is egyre több dinnyét termelnek, a balti piacainkat pedig az ukránok kezdték el olcsó áruval teríteni – írta a Magyar Nemzet.

Forrás: MTI-Eco