Back to top

A levegő akrobatái: debreceni pergők

A pergőgalambok közös jellemzője, hogy szállás közben gyors egymásutánban átfordulások (általában hátraszaltók) sorozatát hajtják végre. A pergés a pergőgalambok veleszületett, öröklődő tulajdonsága.

Afiatalok is peregnek, de az életkor előrehaladtával a röptetett galambok pergése tökéletesedik. A hímek általában jobb pergők. A pergőgalambok az egy-kétfordulatos bukdácsolástól a 20-30 méter hosszú zsinórforgáson át a földig tartó forgásig mindenre képesek. A legértékesebbek azok a példányok, melyek minimális magasságesés mellett a legtöbbet forogják.

A pergés élettani alapjai nem ismertek

Sokan azt gondolják, hogy a pergőgalambok a ragadozó madarak támadása elől pergéssel, bukással próbálnak menekülni, ez azonban nem igaz: mivel a galambnak a pergése előtt a sebességét csökkentenie kell, esélye sem maradna menekülésre. A pergés élettani alapjai nem ismertek, egyes feltételezések szerint az agy működésének zavaraira vezethető vissza, más feltételezések szerint az egyensúlyérzés problematikája okozza. Tudományos vizsgálatok ezeket a feltevéseket sem megerősíteni, sem megcáfolni nem tudták.

Hazánkban az 1980-as évek óta importált birminghami pergő és a debreceni pergő a két legnépszerűbb pergő fajta, meg kell azonban jegyeznünk, hogy 2005 óta folynak kísérletek a magyar pergő kitenyésztésére, amely egyedek lényegében a birminghami pergő fajtából kiválogatott és továbbtenyésztett galambok.

Ha a debreceni pergő származását egyszerűen akarnánk leírni, úgy hivatkozhatnánk a szinte általános megfogalmazásra:

a debreceni pergőt Debrecenben és környékén az 1800-as évek utolsó évtizedeitől tenyésztették ki, a keleti pergő, a belső-ázsiai pergő és a perzsa pergő fajták keresztezésével.

Ha azonban a kitenyésztés körülményeire mélyebben is kíváncsiak vagyunk, úgy a szakirodalomban és a világhálón meglepő közlésekre is rálelhetünk. Az egyik ilyen leírás szerint az I. világháború előtt helyezték a k u. k (az Osztrák-Magyar Monarchia császári és királyi közös hadserege) törzstiszti állományába azt az őrnagyot, aki a debreceni Péterfia utcai laktanya egyik padlásterében tartotta a magával hozott pergőgalambokat, és ezek a galambok is részt vettek a debreceni pergők kialakításában. Egy másik leírás szerint a fajta „első példányát az 1930-as években egy huszártiszt tenyésztette ki a háza padlásán”. Ha mindezekhez hozzávesszük, hogy napjaink egyik legeredményesebb tenyésztője a debreceni illetőségű Váradi József is (nyugdíjas) katonatiszt, érdekes (de természetesen tudománytalan) kapcsolatot fedezhetünk fel a katonatisztek tenyésztői tevékenysége és a debreceni pergő között.

Orosz vér is csörgedez ereiben

A legvalószínűbb elmélet szerint a fajta kialakítása az 1882-ben Kis-Ázsiából importált pergőkkel kezdődött, melyet több fajtával is kereszteztek, s ezért az 1936-ban Lipcsében tartott galambkiállításon az itthonról vitt pergők külleme már oly mértékben eltért a keleti pergők küllemétől, hogy azokat keleti pergőnek nem ismerték el. Az új fajtát hosszas huzavona után (mivel a fajta kitenyésztésének komoly bázisai voltak más városokban is) debreceni pergőnek nevezték el. A fajta kialakítása során a tenyésztők a simalábú, emeltfarkú, ejtett szárnyú pergőket keresztezték az erősebb lábtollazatú, kevésbé farokemelős, de szintén ejtett szárnyú pergőkkel. Az orosz keringők bekeresztezésére például az időnként megjelenő rezgő nyak utal.

A debreceni pergő küllemének fő jellemzője a viszonylag hosszú, széles tollakból álló, ferdén felfelé irányuló farka, valamint lógó szárnyai, emellett fontos, hogy az evezőtollak hegye a talajt és egymást is érinti.

A zsírmirigy hiányával összefüggően a kormánytollak (farok­tollak) száma 14 vagy annál több, és az átlagosnál szélesebb zászlójú, hosszú tollból áll. A keskeny derékból induló kormánytollak enyhén kifelé irányulnak, és egymásra cserépszerűen záródnak úgy, hogy a farok hátsó széle kissé boltozott, hossztengelye ideális eset­ben a talajjal 60 fokos szöget zár be. A szélső tollak hegyei között mért szélesség 1-1 cm-rel meghaladja a vállbúbok közötti távolságot. A lábujjakat borító tollak az ujjak közötti réseket csaknem takarják. A szélső ujjakról növő tollak hozzávetőlegesen 2 cm hosszúak, és ívben hátrahajlók. A szín- és rajzváltozatokat illetően lehetnek egyszínűek, babosak, háromszínűek (almondok) és domináns vörösek (bronzok). Az egyszínűek fekete, vörös, sárga, fehér, fekete szalagos kék, kék-, vörös- és sárgafakó színben fordulnak elő, a rajzosak fekete-, bronz-, kék-, vörös-, sárga- és ezüstbabosak lehetnek. Háromszínűek esetében a fej, a nyak és a törzs krémsárgától mandu­la­barnáig változó alapszínű, az evezőkön fekete babozattal. A domináns vörösek és sárgák különböző mélységű fénylő bronzvörösek vagy sárgák, gyöngyházszínű farok- és evező-, valamint derék-, fenék- és lábtollazattal.

Forrás: 
Kistermelők Lapja
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Kistermelők Lapja 2019/7 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Az EU zöld megállapodás nyertese lehet a juhágazat

Augusztus 7-8-án a bárányhús fogyasztását népszerűsítő Bárány napok lesznek, agrár- és turisztikai szereplőkkel Gasztronómiai Kulturális Unió Klaszter alakul, a juhágazat szereplőit pedig kétféle támogatással is segíti a szaktárca - egyebek mellett ezekről volt szó a Juh- és Kecske Terméktanács sajtótájékoztatóján.

Ne hiányozzon portánkról!

Bütykös orrú lúdnak vagy sisakos lúdnak is nevezik. Szibériából, illetve Észak-Ázsia más területeiről származik; Kínában és Japánban már évszázadok óta tartják a nagyon ízletes, porhanyós, zsírban szegény húsa és jó tojáshozama miatt, amely évente 60-70 darabot jelent, körülbelül 120 grammos átlagsúllyal.

Rovarliszt felhasználása a takarmányozásban

A gazdasági állatfajok takarmányozásban egyre gyakrabban merül fel a szójadara és a halliszt helyettesítése más fehérjeforrásokkal. A szarvasmarha szivacsos agyvelőgyulladása (BSE) miatt hozott rendeletek tiltják, vagy jelentősen korlátozzák az állati eredetű takarmányok felhasználását a gazdasági állatok takarmányozásában. Ezért az elmúlt években fokozódott az érdeklődés a rovarliszt takarmányokba történő keverésére, a szójadara és a halliszt teljes vagy részleges kiváltása céljából.

A lovak, a gyöngytyúkok, a kuvasz és a többiek…

Birka, kecske, ló, szamár és némi baromfi is van Borda István gazdaságában Jászkisér külterületén, a csatornákkal szabdalt alföldi tájon. A gazda mosolygós szemű, nagy bajszú, büszke jásznak tűnik, de amikor megszólal, ízes beszédéből kiderül, hogy palóc, családja révén Balassagyarmatról került gyerekként a Jászságba. Borda István öt éve bérli a volt TSZ-telepet.

Limousin a csúcson - Főszerepben a bikák

Tavaly a hódmezővásárhelyi Alföldi Állattenyésztési Napok szakmai kiállításán a Limousin fajtagyőztes hím- és nőivarú állatokat is a Városlődi Imár Bt. tenyésztette, és elhoztak egy nagydíjat is: a húsmarhák között az ő borjas tehenük lett a legjobb. Csomai Géza tíz éve tenyészti a Limousin fajtát. Jelenleg 300 tehén, 30 vemhes üsző, 45 éves üsző és 150 választás előtti, értékesítésre váró borjú van a gazdaságában.

Koronavírusos nyércek Spanyolországban

A spanyol egészségügy hatóságok utasítására egy gazdaságban csaknem 100 ezer nyércet ölnek le, miután nagy részük koronavírus-pozitívnak bizonyult.

Történelmi jelentőségű program indult a Hortobágyon

A 21. századi tudomány is a hortobágyi pásztorok munkáját segíti: történelmi jelentőséggel is bíró programba kezdtek, hogy magyar szürke szarvasmarha állományuk tenyésztési vonalait megújítsák. Így hamarosan 50-60 évvel ezelőtt élt hortobágyi bikák utódai jöhetnek világra.

A juhászok rémálma - Farkasok Franciaországban

Hazánkban a háziállatainkat veszélyeztető ragadozófajok csak kismértékben vannak jelen, ám a sok helyen megjelenő aranysakál vadban okozott kártétele egyre jelentősebb, és az ország északi régióiban már megjelent a farkas, medve is. Ellenben Franciaországban a helyzet mára sokkal válságosabb, és tanulságul szolgálhat a magyar gazdáknak a károk enyhítése és a védekezés megszervezése szempontjából.

Miért nem háziállat a zebra?

A lófélék háziasítása párhuzamosan több helyszínen is zajlott, amelyről még írásos emlékek is fennmaradtak. A rómaiak például leírták, hogy a perzsáknál gyakorta onágereket fogtak be a harci kocsikba.

Szabadon, életerősebben

Ausztrál kutatók felfedezték, hogy a szabadtartású tyúkok többet tojnak, de nem a szabadtartás miatt, hanem mert úgy tűnik, hogy összességében erőteljesebben állnak hozzá az élethez.