0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Szellemileg is le kell fárasztani a városi kutyákat

Számos kihívással kell szembenézniük azoknak, akik a nagyvárosokban kutyát tartanak vagy szeretnének tartani – derül ki a Kossuth Rádió Napközben című műsorából.

Zavaró ha a kutyus hangosan játszik vagy éppen ugat a lakásban. Budapesten százezer kutyára jut 100–150 kutyafuttató, de ennek a többszörösére volna szükség. Ahol nem található ilyen, a sétáltatók örök konfliktusban állnak az utcán közlekedőkkel, de még a kutyatartók se nézik jó szemmel, ha valaki nem takarít fel kedvence után – olvasható a hirado.hu-n.

Kerületenként eltérő a kutyafuttatók gondozottsága

Mészáros Gabriellával, a Magyar Állatvédők Országos Szervezetének elnökével való beszélgetésből kiderül, hogy a meglévő kutyafuttatók felszereltsége kerületenként változó. Akadnak nagyon modernek, melyek szépen parkosítottak, jól zárható kapuval, ahová ürülékgyűjtő zacskókat is helyeznek ki, és ezek eldobására felszerelt tárolókat is.

Sajnos azonban sok az elhanyagolt kutyafuttató. Ennek egyik oka lehet, hogy az önkormányzatok sok esetben a létrehozásuk után elhanyagolják a karbantartásukat.

Egy ideális kutyafuttató alapterülete minimum 100 négyzetméter. A kutyának ennyi hely kell legalább, hogy megfelelően ki tudja mozgatni izmait. A növényzetnek masszívnak kell lennie, hogy kibírja az igénybevételt, amit a kutyák körmei jelentenek – mondta Mészáros Gabriella.

Tudatos gazdi program

Erre a kialakult helyzetre próbált megoldást találni a XI. kerület önkormányzata, hiszen idén nyártól elindította a Tudatos gazdi programot, melyet részletes lakossági igényfelmérés előzött meg – mondta a műsorban Junghausz Rajmund, a XI. kerület önkormányzatának képviselője.

A program keretén belül már több mint 15 kutyafuttatót, 465 kutyapiszokgyűjtőt, illetve több mint 30 kutyabarát helyet alakított ki az önkormányzat. E megvalósítások mellett képzést is szeretnének indítani kutyatartóknak, mely során

a gazdik megtanulhatják a felelős állattartás szabályait, attól kezdve, hogy hogyan kell a kullancsot eltávolítani, addig, hogy hogyan hívja vissza kedvencét, ha az éppen elszaladt.

Egy kutyás élménypark megnyitása mellett még tervezik a futtatók számának növelését is.

A programmal végső soron azoknak is segítenek, akik nem tartanak kutyát. Például, ha egy kutyaiskolában a fizikai mellett az állatok szellemi lefárasztása is sikerül, akkor megelőzhetik azt, hogy a lakásokban legyenek túlzottan aktívak és hangosak.

Fontos a felek között a kommunikáció

Junghausz Rajmund azt is kiemelte, hogy a békés együttéléshez a legfontosabb a felek között a kommunikáció és az elfogadás. Azoknak, akik nem tartanak kutyát, el kell fogadniuk, hogy sok ember számára a kutya barát, és szociális kapcsolatot jelent. A kutyásoknak pedig be kell tartaniuk a rájuk vonatkozó szabályokat.

Forrás: hirado.hu