Back to top

Ki vásárolja a legtöbb dísznövényt?

A Nemzetközi Kertészeti Szövetség (AIPH) fölmérése szerint a legtöbb dísznövényt a kínai, az észak-amerikai és az idősebb korosztály vásárolja az elkövetkező évtizedben.

Az AIPH a dísznövény-kereskedelem trendjét vizsgálta és próbált előrejelzést adni a 2030-ig tartó időszakra. Eszerint három fogyasztói csoport jelenti a legnagyobb fölvevőpiacot a dísznövények számára: a dolgozó középosztálybeli kínai fogyasztók, a munkaképes korú észak-amerikaiak, valamint az elöregedő nyugati társadalmak időskorú lakossága. Várhatóan ez a három csoport járul hozzá a 2030-ig tartó 20 trilliárd eurós globális dísznövényfogyasztás-növekedés csaknem feléhez.

Szintén érdekes megfigyelés, hogy a dísznövényekre fordított fejenkénti tényleges költés lényegesen nagyobb lesz, mint azt korábban gondolták. A korábbi kutatások egyenes arányba állították a növekvő jövedelmeket és a dísznövényekre való költést, ám a trendek azt mutatják, hogy csökken a jövedelmeknek a lakhatásra és megélhetésre fordított részaránya, így a lakosság több szabadon elkölthető pénzzel rendelkezik. Mindamellett a fejlődő gazdaságú országok piaca is korábban nem remélt intenzitással növekszik, és a világ gazdag térségei is nagyobb részt hasítanak ki a globális dísznövénypiacból.

A tanulmánynak a kínai piacra vonatkozó része talán a legérdekesebb. A dísznövénytermelés fénysebességel bővül; amíg 2006-ban csupán 6 milliárd euró értékben termesztettek dísznövényt, addig tíz évvel később már 20 milliárd euró értékben, ami a becslések szerint 2026-ra a kétszeresére nő.

A kínai megacitykben élő lakosság költését elemezve azt jelzik, hogy míg 2016-ban 16 milliárd eurót költöttek dísznövényre, 2030-ban már 57,5 milliárdot fognak. A városok zöldebbek a világ minden táján. Kínában a várakozások szerint 2030-ra 4,6-ról 9,8 milliárd euróra nő a közösségi zöldfelületekre költött összeg, míg az USA-ban 18-ról több mint 27 milliárdra. A teljes tanulmány letölthető az AIPH honlapjáról.

Forrás: 
floraldaily.com/aiph.org/Kertészet és Szőlészet
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Kertészet és Szőlészet 2019/36 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Bagolylepkehelyzet: Voltak is, lesznek is

A hazai kártevőlepke-fauna egyik legnépesebb családja a bagolylepkék, azonban csupán néhány faj okoz közülük gazdaságilag komoly károkat, a többi ilyen szempontból közömbös. Az idén eléggé meggyűlt a bajuk a gazdálkodóknak mind a vetési, mind a gyapottok-bagolylepkével, és minden jel arra utal, hogy jövő tavasszal ismét átlagosnál nagyobb károsítás várható.

Dánia esete a feta sajttal

Szankciókra számíthat Dánia, amiért feta sajt néven szállít sajtot EU-n kívüli országokba, és a korábbi kifogások ellenére sem szüntette be a forgalmazását. A görög feta sajt eredetvédelmi oltalom alatt áll, csak a meghatározott technológiával készülhet és csak Görögországban gyártható.

Mi legyen az Év rovara 2020-ban?

A 2020. év rovarát ismét három faj közül választhatják ki az érdeklődő szavazók. A mostani téma a lebontás – a jelöltek mindannyian e fontos, mégis kevés figyelmet kapó feladatkör szakértői. A szavazatokat december 6. éjfélig lehet leadni.

Kevesebb műtrágya a földeken

A forgalmazók szeptemberig 1,4 millió tonna műtrágyát értékesítettek, kevesebbet, mint egy évvel korábban. A műtrágya-értékesítés nettó árbevétele 123 milliárd forint volt, 7,8 százalékkal magasabb a 2018. első három negyedévi értékénél.

A méhek számának csökkenése milliárdos kárt okozhat a mezőgazdaságnak

Milliárdos károkat okozhat a mezőgazdaságnak a méhek számának csökkenése a növények beporzásának elmaradása miatt - mondta Haász Ferenc, a Békés megyei Göndöcs Benedek Méhész Egyesület elnöke az MTI-nek.

Ízletes narancsot szeretne? Érdemes a köldököt keresni

Előfordul, hogy csalódást okoznak a narancsok, mert hámozás után derül ki, hogy nem alkalmas a fogyasztásra: a húsa száraz és tele van magokkal. Ha finom narancsot szeretnénk vásárolni, tudnunk kell, hogy mire figyeljünk.

100 százalékos vám a francia borokra és sajtokra

Washington 100 százalékos vámmal készül sújtani francia termékeket, válaszul az amerikai technológiai óriáscégekre kivetett francia digitális adók miatt - jelentette be hétfőn az Egyesült Államok kereskedelmi főképviseletének irodája.

Emelkedett a búza ára

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) árupiaci szekciójában a termények jegyzése továbbra is szünetel. A piaci szereplők a nemzetközi árutőzsdéken tájékozódhatnak a gabonafélék és az olajmagok különböző lejáratra szóló jegyzéséről.

Tovább emelkedhet a bolti tej ára

Az uniós áremelkedés mértékét meghaladva - igaz, az európai átlagnál alacsonyabb szintről indulva - az elmúlt fél évben 6 százalékkal emelkedett a nyers tej felvásárlási ára - ismerteti a keddi Világgazdaság.

Ünnepi ellenőrzés: célkeresztben a karácsonyi élelmiszerek

December 1-jén elindult az egész hónapban tartó téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés. Az akció elsősorban az ünnepekhez kötődő termékekre, valamint az ünnepi időszakban kiemelt forgalmat bonyolító vállalkozásokra összpontosít.