Back to top

Kiválósági érmet szerzett a magyar kertépítő csapat a WorldSkillsen

Augusztus 22. és 26. között rendezték meg a Szakmák Olimpiájaként is emlegetett WorldSkills versenyt az oroszországi Kazanyban. Összesen 22 szakmában indul magyar versenyző, a kertészethez köthető szakmák közül kertépítésben és virágkötészetben mérették meg magukat magyar fiatalok. A kertépítő tandem kiválósági éremmel tért haza.

A kazanyi 45. WorldSkills világversenyen, aminek a KAZAN EXPO nemzetközi kiállításai központ adott otthont, 63 ország több mint 1300 versenyzője vett részt 56 szakmában. Magyarország 22 szakmában 24 versenyzőt indított, így

az idén minden eddiginél nagyobb létszámban képviselték Magyarországot a versenyzők.

A négy napon át tartó megmérettetésben a magyar szakmai válogatott kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Aranyérmet szerzett bútorasztalos szakmában Simon Krisztián, aki egyben a Nemzet Legjobbja címet is elnyerte.

Homokay Ádám és Stummer Gergő kiválósági érmes kertépítők felkészítő tanárukkal, Gódorné Hazenauer Zitával
Homokay Ádám és Stummer Gergő kiválósági érmes kertépítők felkészítő tanárukkal, Gódorné Hazenauer Zitával
Fotó: SkillsHungary

A magyar csapat tagjai 11 kiválósági érmet kaptak a szakmájukban elért átlag fölötti teljesítményéért. Az országok közötti versenyben Magyarország az éremtáblázat első harmadában, a 20. helyen zárt, ami országunk eddigi legjobb eredménye.

A 45. WorldSkills zárórendezvényén Vlagyimír Putyin orosz elnök köszöntötte a résztvevőket. Beszédében elmondta, hogy Oroszország kész együttműködni a szakképzés globális fejlesztésében, annak érdekében, hogy a fiataloknak minél több lehetőséget teremtsenek. Az orosz elnök méltatta a WolrdSkills mozgalmat, amelynek Oroszországban is ösztönző hatása van a szakképzésre, és megemlítette, hogy 2022-ben Szentpéterváron rendezik meg az EuroSkills versenyt.

Az elért eredmények azt mutatják, hogy a fiatal magyar szakemberek teljesítménye a gazdaság valamennyi területén jó, a hagyományos szakmákban éppen olyan sikeresek, mint az informatikában vagy a webtechnológiában, nyilatkozta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

Magyarország nagyon jól teljesített a versenyen, fantasztikusan szerepelt a magyar csapat, értékelte az eredményt Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára. Várakozáson felülinek nevezte, hogy ilyen erős mezőnyben sikerült egy aranyérmet és tizenegy kiválósági érmet szerezni. Az országok jelentős része éveken keresztül csak erre a versenyre készíti fel fiataljait. A kazanyi WordlSkills versenyen a szakmai tudás és a fél éven át tartó koncentrált fölkészülés hozta meg az eredményt, a magyar versenyzők nagyon erős mezőnyben állták meg a helyüket - mondta Pölöskei Gáborné.

Kató Szabolcs Áron virágkötő munka közben. Csupán két pont választotta el a kiválósági éremtől
Kató Szabolcs Áron virágkötő munka közben. Csupán két pont választotta el a kiválósági éremtől
Fotó: VVVMSzE

Kiválósági Érmet vett át Orosz Nikolett az ápolás és gondozás szakmában, Fekete Martin épületasztalos, Simon Olivér festő, Nagy Nikolett fodrász, Mészáros Bálint informatikai rendszerüzemeltető, Homokay Ádám és Stummer Gergő, a kertépítő csapat tagja, Balogh Krisztián kőfaragó, Cságoly Laura szépségápoló, Krehely István villanyszerelő, Török Balázs Máté víz-, gáz- és fűtésszerelő, Balogh Ákos webtechnológiai szakember.

Virágkötő szakmában Kató Szabolcs Áron indult, aki a 22 versenyzőből a 13. helyezést érte el. 698 pontot szerzett, így csupán 2 ponttal maradt le a kiválósági éremről, tudtuk meg Boros Attila mester virágkötőtől, Szabolcs fölkészítőjétől.

A kazanyi 45. WorldSkills világversenyen magyar szakmai válogatottja
A kazanyi 45. WorldSkills világversenyen magyar szakmai válogatottja
Fotó: SkillsHungary

A 4 napos eseményt összesen 200 ezer fő látogató tekintette meg a helyszínen, a nyitó- és záróceremóniát pedig élőben lehetett követni az interneten.

A világverseny és a magyar eredmények szakmai hátteréről a Kertészet és Szőlészetben olvashatnak.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

1885 óta őrzi múltját és hagyományait a szakiskola

Az ország egyik legrégebbi erdészképző intézménye idén kezdte meg 134. tanévét. A Roth Gyula Erdészeti, Faipari, Kertészeti, Környezetvédelmi Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium jogelődje, a m. kir. Erdőőri Szakiskola 1885-ben nyitotta meg kapuit a Temesvár melletti Vadászerdőn. Trianon az iskola életét is megváltoztatta.

Ha oroszokkal üzletelne, most megteheti

Február 10–14. között rendezik Oroszország legnagyobb élelmiszeripari kiállítását, akit érdekel az orosz piac, annak érdemes ott lennie. Az Agrármarketing Centrum segít a szervezésben, 2020-ban is megépíti a nemzeti standot, amelyen öt-hat kiállítónak tud helyet biztosítani.

„Nekem soha nem jelentett üvegplafont, hogy nő vagyok” - A mezőgazdaság női arca

A világ teljes népességének negyede vidéken élő nő, és róluk szól október 15-e, amit 2008 óta a Vidéki Nők Nemzetközi Napjaként tartanak számon az ENSZ-ben. A világszervezet ezzel a nappal arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy ők jelentősen hozzájárulnak a mezőgazdaság és a vidék fejlődéséhez, az élelmiszer-biztonsághoz és a vidéki szegénység felszámolásához.

Dán-svéd "biotermék" szakmai tanulmányutat szervez a NAK

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Élelmiszeripari Igazgatósága a Nordic Organic malmöi ökológiai kiállítás köré épített szakmai tanulmányutat szervez tagjai számára. A dán-svéd szakmai tanulmányútra elsősorban azon élelmiszeripari tagok jelentkezését várja az igazgatóság, akik biotermékeket gyártanak és/vagy érdeklődnek a különböző termékfejlesztési lehetőségek iránt.

Az erdő volt a középpontban Nyíregyházán

Számos programmal készült a XXIII. Erdők Hetére a NYÍRERDŐ Zrt. Nyíregyházi Erdészete és a Pál Miklós Erdészeti Erdei Iskola.

Krizantémok ideje

Amikor a nyári virágok elhervadtak, és az őszbe forduló kert a még meleget adó napfényben elmerül, elérkezik a krizantémok ideje. Gömb formájukkal, változatos színben nyíló virágaikkal, sajátos illatukkal az évszak jellegzetes, karakteres növényei, a hangulatos dekorációk kihagyhatatlan alkotóelemei.

Illatok és dallamok

A Kossuth-díjas énekművész Sümegi Eszterhez már tavaly is terveztük a látogatást, ám mire a művésznő szabadsága után összejött volna a megfelelő időpont, a nagy hőség és a szárazság olyan látványos nyomokat hagyott kertjének kedvenc növényein, hogy inkább elhalasztottuk. Idén – számítva az időjárás szeszélyére – jó időben, a nyár elején jelentkeztünk be hozzá.

Jóbogyók és rossz bogyók

Ősszel sok színes és kívánatos bogyó jelenik meg a parkokban, kertekben található cserjéken, fákon. Ami a madaraknak finom csemege, az embereknek nem mind ehető, így csak óvatosan a színes bogyók kóstolgatásával! Kirándulás a bogyók világában gyerekekkel nem csak gyerekeknek.

Kibertámadások az élelmiszeriparban

A Minnesota Egyetem Élelmiszer-biztonsági és Fogyasztóvédelmi Intézetének tanulmánya szerint más szektorokhoz képest az élelmiszeripar rendkívül sérülékeny informatikai rendszerét egyre gyakrabban támadják meg hackerek. Ez pedig beláthatatlan következményekkel járhat a lakosság és a feldolgozóiparban dolgozók, testi épségére és egészségére nézve.

Felpörögtek a magyar agrár-startupok

A Kaposvári Egyetem Agrár és Környezettudományi Kara, valamint az AM Dunántúli Agrárszakképző Központ, Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma Agrár-Startup Ötletversenyt szervezett. Mindezt tették azzal a céllal, hogy támogassák azokat a fiatalokat, akik innovatív ötleteikkel képesek hozzájárulni a mezőgazdaság fejlődéséhez.