0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Bábolna, az okos megoldások fellegvára

Hosszú utat tett meg a Bábolnai Gazdanapok az 1977-es első rendezés óta. Mindig a legújabb fejlesztések, mai szóval élve az innovatív megoldások házigazdája, a korszerű megoldások gyűjtőhelye volt. Évek alatt hagyományt teremtettek, s az álló gépbemutatót felcserélték gyakorlati bemutatókra, ahol a kiállított gépeket, eszközöket munka közben tekinthetik meg a gazdák.

Haál Gábor, a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok ügyvezetője köszöntő beszédében kiemelte, a mezőgazdaság a legdinamikusabb fejlődő ágazat, amelyet jól szolgál az általuk rendezőként jegyzett Bábolnai Gazdanapok.

Az idei eseményen mintegy 20 ezer négyzetméteren több, mint 200 cég hozta el kínálatát.

Fontosnak tartják az „utánpótlás”, az oktatásban szereplők jelenlétét, így 17 szakiskola ezer tanulóját várják a négynapos rendezvényen. Ám nem csak hazai, hanem határon túli gazdák is részt vesznek az eseményen, Vajdaságból, Erdélyből, Kárpátaljáról és a Felvidékről érkeznek szakemberek, hogy frissítsék ismereteiket az agrárium területén. Szakmabelieknek és családtagoknak egyaránt érdekes és hasznos programmal készülnek. „Nem csak ott voltam, hanem részt is vettem” – idézte végül a kiállítás szlogenjét Haál Gábor.

Az ország legrégibb agrár seregszemléjeként aposztrofálta a bábolnai rendezvényt Zászlós Tibor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara – NAK – alelnöke. A szakember kiemelte, időben, térben és tartalomban is széleskörű eseményről van szó, amely áttekintést nyújt a szakma újdonságairól. Az információk megszerzésének keretet a Bábolnai Gazdanapok ad, amely úttörő szerepet tölt be a legújabb ismeretek átadásában.

Ha versenyképes akar maradni, akkor a magyar gazdának is lépést kell tartania a kihívásokkal.

A mezőgazdasági szektor az innovatív megoldások tárháza, amelynek egyik fóruma a kiállítás idejére szervezett SMARTFARM tanácskozás.

Ehhez csatlakozott a NAK is, amely saját bemutató felülettel, szaktanácsadó ponttal vesz részt az eseményen. A tapasztalatok szerint a magyar gazdák nyitottak az újdonságokra, az ágazaton belül nem egymás versenytársai, hanem segítői vagyunk.

Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum – AMC – ügyvezetője kiemelte, hogy szakmai múltja, az ágazatban elfoglalt jelentősége miatt választották a Bábolnai Gazdanapokat a a 79. OMÉK társrendezvényének. Magyarországon 150-200 mezőgazdasági gépgyártással foglalkozó üzem van, amely 8 ezer, nagyrészt vidéken élő magyar család megélhetéséhez járul hozzá.

A mezőgazdasági gépgyártási ágazat rendkívül sikeres, a gyártott eszközök 80 százaléka export piacokra kerül, tavaly az export-import egyenlege meghaladta a 100 millió eurót. Elmondta, hogy 2017-ben 175 milliárd forint értékben vásároltak a gazdálkodók új mezőgazdasági gépeket Magyarországon, alkatrészekre pedig 49 milliárd forintot fordítottak.

A Bábolnai Gazdanapok átfogó képet ad az agrárgazdaság aktualitásairól legyen szó akár a gépkínálatról, akár a növényvédő szerekről, a vetőmagról, műtrágyáról. 

Nagy István agrárminiszter köszönetet mondott a magyar gazdáknak, akik a változó körülmények között is helytállnak, kiválóan teljesítenek. A minisztérium feladata a termelők segítése, ezt a célt is szolgálja a bábolnai kiállítás. A szaktárca első embere kiemelte, csak

a tudásalapú mezőgazdaság képes választ adni a kihívásokra. Bábolna üzenete, hogy a 200 éves hagyományokra építve miként tervezhetünk évtizedekre, évszázadokra előre. 

A hazai mezőgazdaság 2010 óta tartó fejlődése tavaly is folytatódott, kibocsájtása 2720 milliárd forintot tett ki, exportunk elérte a kilenc millárd eurót. Korszakváltásra van szükség, hogy ez a tendencia tovább folytatódhasson. Ebben pedig nagy szerepe van a precízós gazdálkodásnak, az okos farmoknak. Az agrárvállalkozások akkor lehetnek versenyképesek a mezőgazdasági, élelmiszeripari termékek hazai és nemzetközi piacán, ha a termelési gyakorlatukba átültetik a korszerű digitális agrármegoldásokat.

youtube://v/j4E3ATjEHYs

 

„A magyar élelmiszergazdaságban a jelenleginél 60 százalékkal nagyobb termelési potenciál van” – hangsúlyozta Nagy István. Az agrármodernizáció, az agrárdigitalizáció révén Magyarország jobban ki tudja használni az élelmiszer-termelésben rejlő lehetőségeket. A hazai agrárgazdaság korszakváltását a Digitális Jóléti Program keretében megalkotott Magyarország Digitális Agrár Startégiája segíti.
A technológia önmagában nem elég, kiemelt figyelmet kell fordítani a precíziós mezőgazdasági termeléshez szükséges korszerű ismereteket közvetítő agrár-szakképzésre, a felsőoktatás és felnőttképzés intézményrendszerének fejlesztésére, az oktatók képzésére, valamint arra, hogy kellő számú informatikus, kutató, tudós segítse megvalósítani a célokat.

Tavaly az agrár felsőoktatásban közel 10 ezer fő vett részt, ami európai viszonylatban is kiemelkedő hallgatói létszámnak számít. Gyakorlatba átültetett tudásuk által a magyar agrárium a jövőben az európai mezőgazdaság élvonalához tartozhat.

Nagy István kiemelte, az Agrárminisztérium célja nem lehet más, mint hogy az agrárgazdaság korszakváltásának minden magyar gazdálkodó nyertese legyen. A modernizáció a gazdák tapasztalataira alapozva, a helyi igényeket és természeti adottságokat, termelési hagyományokat figyelembe véve menjen végbe. Emellett a szaktárca kiemelt figyelmet fordít a nemzedékváltásra. Ma az ágazatban dolgozók között az 55 év felettiek aránya meghaladja az 50 százalékot, míg a 35 év alatti korosztály alig 6,1 százalék.

A szaktárca számos intézkedéssel segíti a gazdaságátadást, a nemzedékváltást, cél hogy a vidék gazdasága továbbra is a családi vállalkozásokra épüljön.

A Bábolnai Gazdanapok megnyitóján Miniszteri különdíjban részesült a kukorica és napraforgó betakarító adaptereket gyártó Linamar Hungary Zrt., amelyet Nagy István agrárminisztertől Havasi Csaba vezérigazgató vett át. A Nemzeti Agrárgazdaság különdíjjal jutalmazta a Sokoró Ipari és Kereskedelmi Kft-t, amit Zászlós Tibor adott át a cég ügyvezetőjének, Majsa Sándornak. A leginnovatívabb cégnek járó díjat a rendezők nevében Haál Gábor, a szervezők részéről Sári Enkő adta át Illés Zoltánnak, az Agrotec Magyarország Kft. ügyvezetőjének.

 

Forrás: magyarmezogazdasag.hu