A hazai erdők egyik legérdekesebb jelensége, a szarvasbőgés. Ilyenkor az erdőjárók könnyebben észrevehetik a vadon élő állatokat. A gímszarvasok kifejlett, párzásra kész bikái nász idején, szeptember tájt sötétedés után bőgéssel hívják fel magukra a szarvastehenek figyelmét, amíg a háremüket őrző hímek riválisaik elriasztása, erejük fitogtatása céljából is bőghetnek.
Az ivarérett gímbikák ebben az időszakban ivarérett nőivarú egyedeket – ünőket és teheneket – terelnek kisebb csapatba, így alakítják ki az úgynevezett háremet. A hímek éberen vigyáznak arra, hogy a háremet még nem alakított bikák ne férkőzhessenek a nőstények közelébe; ha ez mégis megtörténik, a hárembika bőgéssel figyelmezteti őket a távolmaradásra.
A Pilisi Parkerdő területén néhány héttel később kezdődik a szarvasbőgés, mint délebbi országrészekben, viszont tovább is tart a gímszarvasok násza, a szeptemberi csúcs után akár még októberben is hallani bőgő bikát a térségben.
Erdeink egyik legméltóságteljesebb lakója, a gímszarvas – amelynek bőgése a vad fizikai állapotáról, méretéről, sőt, vérmérsékletéről is tanúskodhat – nem kedveli a hőséget, ezért a bőgés alkonyattól kezd erősödni, amikor már enyhül az idő.
Leggyakrabban az esti és a hajnali szürkületben szólalnak meg a bikák, de a bőgés csúcspontján a nap bármely szakában számíthatunk a jellegzetes hangra.
A szarvasbőgés megfigyelésére évek óta indít szakvezetéses túrákat a Pilisi Parkerdő. A vezetett kirándulásokon a kísérő szakemberek nemcsak a gímszarvasok, hanem az éjszaka aktív többi állat életével is megismertetik az érdeklődőket.
A szarvasbőgést hallgató túrák alkalmanként korlátozott számú látogatót fogadnak, és a helyszínen fizetendő díj ellenében vehetők igénybe. A résztvevőknek célszerű az erdei, terepi viszonyoknak megfelelő ruházatot és lábbelit viselniük.