0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 16.

Szórakoztató, de távolról sem játék – drónbemutatón jártunk

A 32. Bábolnai Gazdanapok sok érdekes látnivalót kínál: a többi közt látványos drónbemutató is várja az érdeklődőket a rendezvény négy napja alatt. Lássuk, mire számíthatunk ott!

A bemutatóterületen Kovács Tamással, az Agro Way Kft. szervizfelelősével beszélgettem, akitől megtudtam: majdnem az egész palettájuk látható a rendezvényen. Ez három gyártó – a kínai DJI és TTA, valamint az amerikai HSE – összesen nyolc gépét jelenti.

„Hoztunk egy kisebb, ötliteres permetező drónt, egy tíz-, illetve egy húszliteres gépet is, valamint készültünk egy igazi világújdonsággal is: egy hibrid drón, ami benzinmotorral termeli az energiát, így hosszabbítva meg a repülési idejét”

– magyarázta a szakember. Utóbbi eszköz kivételével mindegyiket láthatják működés közben a Bábolnai Gazdanapok látogatói. Megtudtam, a többség számára eddig a területteljesítmény és az üzemidő volt a fő kérdés. „A húszliteres gépünk két hektáron, a tízliteres pedig egy hektáros területet tud lefedni; az üzemidő mindkét gép esetén tíz-tizenöt perc között alakul” – mondta Kovács Tamás.

A Bábolnai Gazdanapok első napjának tapasztalatai alapján elmondta lapunknak, az érdeklődők többsége még csak nem is látott ilyen gépet eddig, illetve voltak páran, akik már használtak, most pedig vásárláson gondolkodnak. A szervizfelelős úgy fogalmazott, a drónok kezelése nem bonyolultabb az autóvezetésnél, ugyanakkor egyesek – jellemzően az idősebb gazdák – mégis kétkedve állnak a hozzájuk. Ennek oka, hogy sok gyártó a gépeik bizonyos funkcióit érintőképernyős kezelőfelületen teszi elérhetővé.

Az irányítás egyébként minden gép esetében távirányítóval történik, a részletekben azonban akadnak különbségek: a TTA drónoknál például telefonon vagy tableten érhetjük el a gépek adatait és a térképeket, míg a HSE gépekkel kapcsolatos információk laptopon keresztül láthatók.

S hogy mennyibe kerülnek ezek az eszközök? A kisebbek kétmillió, a legnagyobbak pedig 8-10 millió forintért vásárolhatók meg – felszereltségtől függően. Kérhetők a drónok ugyanis több akkumulátorral, vagy akár műtrágyaszóró-adapterrel is.

Kérdésemre, miért érdemes beruházni rájuk a gazdáknak, a cég szervizfelelőse azt válaszolta, a drónok legnagyobb előnye a taposási kár teljes hiánya, a kevesebb vegyszermennyiség melletti hatékonyság, no és persze a környezettudatos felhasználási mód. „Sokaknak elérhetőbbek ezek az eszközök, mint például a soktízmilliós permetezőgépek” – tette hozzá Kovács Tamás. Beszélgetésünk végén elárulta, noha a cégük tavaly is részt vett a Bábolnai Gazdanapokon, ő maga először vesz részt a rendezvényen. Legfőképp a színvonalas szervezést, illetve a drónok iránt érdeklődők nagy számát emelte ki.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu