0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Előtérbe kerülnek a hústermékek a Nádudvarinál

Az utóbbi évek beruházásainak köszönhetően a tejtermékeink mellett a hús- és a mirelittermékek is egyre nagyobb arányt tesznek ki az árbevételünkön belül – mondta Volosinovszki János, a Nádudvari Élelmiszer Kft. ügyvezető igazgatója abból az alkalomból, hogy a társaság hús- és panírüzeme fogadta a XIV. Coop Rally részvevőit Nádudvaron.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy hat év után ismét a Coop Rally egyik állomása lehetünk. Akkor a tejüzemünket kereste fel a rendezvény, ma pedig a húsüzemünket. Nagyon remélem, hogy ki tudunk lépni abból a régi megszokott szerepből, hogy a Nádudvari a tejüzemmel egyenlő, és most meg tudjuk mutatni az egyre erősödő másik lábunkat” – mondta Volosinovszki János, a Nádudvari Élelmiszer Kft. ügyvezető igazgatója, amikor a XIV. Coop Rally második napjának első állomásán fogadta a rendezvény részvevőit.

Míg korábban a tejtermékek adták a cég – tavaly a 10 milliárd forintos szintet is meghaladó – árbevételének nagy részét, mára a beruházásoknak, fejlesztéseknek köszönhetően a hús- és a mirelittermékek is egyre nagyobb arányt tesznek ki az összforgalmon belül.

A piacvezető terméküknek számító körözött mellett számos termékkategóriában (például a túró, a debreceni kolbász, a panírozott termékek, a mirelit gombócok terén) meghatározó piaci szereplőnek számít a cég. A vállalatnak számos területen szoros együttműködése van a Coop lánccal, több saját márkás terméket is gyártanak, így például a Coop kefirt, joghurtot, sajtkrémet, bécsi virslit, panírozott csirkecomb filét vagy panírozott trappista sajtot.

A 2017-ben elkezdődött technológiai korszerűsítési program keretében közel 2,9 milliárd forintos beruházást hajtott végre a társaság.

A beruházások mindkét üzemet érintették: a hús- és panírüzemben kapacitásbővítő és csomagoláskorszerűsítő beruházások valósultak meg, valamint új technológiai berendezések beszerzésével a termékkínálat bővítésére is lehetőség nyílt. A mirelittermék szortimentet kiegészítették desszertekkel, így a gombóccal, a nudlival és a túrófánkkal.

A tejüzemben az idei évben a nádudvari „rögös” túró, és a túróból készített továbbfeldolgozott termékek gyártáskapacitását növelték meg. A szortimentet idén laktózmentes és sovány változatokkal bővítik.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu