Back to top

A korszerű helyspecifikus tápanyag-gazdálkodás hátterében

A SMARTFARM konferencia második, talajmenedzsmenti aktualitásokkal foglalkozó napján előadást tartott Okvátovity István, az AXIÁL Kft. térinformatikai fejlesztője is, méghozzá korszerű és szakszerű helyspecifikus tápanyag-gazdálkodási technológia címmel.

A szakember felvezetésként a hagyományos, illetve a helyspecifikus tápanyag-visszapótlás főbb ismérveit vetette össze egymással. Utóbbi kapcsán a célzott talajmintavételezést, a hozammérést, a további, térben és időben jobb felbontásban elérhető adatokat, valamint a térinformatika és geostatisztika segítségével meghatározott tápanyagigény és tőszám-meghatározást emelte ki. A térinformatikai fejlesztő részletesen bemutatta a Power Zoning által, a Trimble műholdfelvételek feldolgozására kifejlesztett Pure Pixel technológiára épülő zónázási megoldást, mely a Trimble Vantage forgalmazókon keresztül érhető el szolgáltatásként.

E technológia az egyszerű NDVI-ra alapozott módszerekhez mérten pontosabban képes a zónák lehatárolására, illetve számszerűsíti az egyes zónák közötti termőképesség-béli különbségeket is. A módszerrel akár tizenöt év műholdas adatbázisából is dolgozhatunk,

emellett megkapjuk annak a lehetőséget, hogy egyes évek adatait kizárjuk – például jelentős vadkár, jégkár vagy gyomosodás esetén, amelyek a mérést torzítanák. Ha pedig rendelkezünk hozamtérképekkel, azok is bekapcsolhatók az elemzésbe.

A SMARTFARM közönsége a cég mAXI-Hozam – műholdas hozamtérképezés elnevezésű szolgáltatásról is képet kapott. E módszer előnyeit Okvátovity István egy kombájnos, beépített hozamméréssel összevetve szemléltette. „Noha az eredményekben sok a hasonlóság, a műholdas hozamtérkép esetében nincs szó a kalibrációból, illetve a gépkezelői hibákból eredő hiányokra, illetve pontatlanságokra” – magyarázta. Mint mondta,

ez a technológia fejlett és drága géppark hiányában is eredményesen alkalmazható, hiszen általa a hagyományos gazdálkodás költségei is csökkenthetők.

Fontos előny az is, hogy így megkaphatók azok a zónahatárolási térképek, amelyekkel látható, hogy a zónákon belül az előző években mekkora termést értünk el – mindezt 30*30 méter pontosságú pixelekre bontva. A szakember előadása végén hangsúlyozta, a 32. Bábolnai Gazdanapokon célzottan a hozammérés, illetve növényvédelem terén hasznos szolgáltatásaikat kívánják népszerűsíteni az érdeklődők körében – nemcsak a SMARTFARM-on, hanem a színsoron felállított standjuknál is örömmel válaszolnak a kérdésekre.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A precíziós gazdálkodás válik az új normává a mezőgazdaságban – állítja a Corteva vezetője

Andreas Huber, a Corteva EMEA-régió Integrált Szántóföldi Tudományok részlegének vezetője az EBRD webinárján hívta fel a figyelmet a precíziós mezőgazdaság gazdálkodók szempontjából vizsgált előnyeire.

Megkezdődött a madáretetési szezon

Az első fagyok beköszöntével megkezdődött a 131. országos énekesmadár-etetési szezon, amely 1890 óta vonja be Magyarország lakosságát a madáretetésbe. A mintegy ötven potenciális etetőlátogató madárfaj megfigyelése egyedülálló élményt kínál a kertekben, a parkokban és az emeletes házak ablakaiban, erkélyein is - olvasható a Magyar Madártani Egyesület közleményében.

Elkészült a világ méhösszeírása

A világ 20 ezer méhfajáról készült összeírás jelent meg a Current Biology folyóiratban. Kínai és szingapúri kutatók állították össze a méhek eloszlásáról és a jelenlétüket befolyásoló tényezőkről szóló jelentést több mint 5,8 millió publikáció alapján.

Káposztából „gyógy feles”

A földkerekség egyik legelismertebb zöldsége mégis gyakran mellőzött és alábecsült, pedig számos gyógyhatása is van: nyersen és fermentálva is. Külsőleg is használható… Az ókori görögök különösen jól értettek a nemesítéshez, ezért nekik köszönhető a jelenlegi fajták őseinek kifejlesztése. Végül a mai fejes káposzta a VIII-IX. században, a vörös viszont csak a XII. században jelent meg.

Függőleges kertek Indiában

Hosszú ideje nagy kihívás, hogy kielégítsék India robbanásszerűen gyarapodó lakosságának élelmiszerigényét. Egyik lehetséges megoldás lehet erre a függőleges (vertikális) farmok létrehozása.

Védőpajzs kertészeteknek a kibertámadások ellen

Károkat okozó vagy adathalász programok, a jelszó feltörése – a számítógépes támadások sokfélék lehetnek. Egy német biztosító cég Hortisecur Cyber néven új szolgáltatást hozott létre, amely egyfajta „védőpajzsot” kínál a kertészeti vállalkozások számára az internetes támadások kivédésére.

Nitrátválságtól a foszfátválságig?

Az EU nitrátokról szóló irányelvének célja a vízbe szivárgó nitrátok csökkentése a vízszennyezés megelőzése érdekében. Ez a széles körben elfogadott szabályozás segíti az olyan veszélyeztetett növényfajok védelmét, amelyek a talajban és a vízben található magas nitrát szint miatt károsodnának.

Egészséges, környezetkímélő, de még Amerikában sem fogy eléggé

Egy felmérést követően kiderült, hogy az amerikai polgárok nem fogyasztanak kellő mennyiségű halat, emiatt az egészségre való jótékony hatásait sem tapasztalhatják meg. A halban található tápanyagok biztosítják a szív és az agy erőteljes, hatékony működését. Ám az amerikaiak kevesebb, mint 11 kilogramm halat fogyasztanak évente, közölték a szakértők.

Helyes egyensúly, jobb termés: sokoldalú fenntarthatósági célok a BASF-nél

Négy pontban foglalta össze fenntarthatósági törekvéseit a BASF. Tavaly írták újra a cég mezőgazdasági stratégiáját, miután nemesítéssel és digitalizációval foglalkozó cégeket vásárolt meg a német nagyvállalat. Online sajtótájékoztatón a cég képviselői kiemelték: rendkívül összetett feladat az egészséges élelmiszerek megtermelése, amit innovatívan és a fenntarthatóság szem előtt tartásával lehet elérni.

Év végi teendők a kertben

A tevékeny hónapok elteltével eljött az ideje, hogy a hidegebb napokon begyújtsuk a kandallót, és a meleg szobában ülve összegezzük az idei kerti szezon tapasztalatait és tervezgessük a jövő évit. Mielőtt teljesen hátradőlnénk a karosszékben egy-egy nyáron eltett finomság társaságában, még gondoskodjunk a kerti ágyásaink téli felkészítéséről.