0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Sikeres a SMART Szaktanácsadási Pont

A Bábolnai Gazdanapokra érkezők közül igen sokan tesznek fel kérdéseket a SMART Szaktanácsadási Pontnál, mely érdekes és hasznos színfoltja a rendezvénynek. A négy nap alatt különböző szakterületeken gyakorlatban dolgozó szakemberei várják az ideérkezőket.

Örömteli dolog, hogy nemcsak a gazdálkodók, hanem olyanok is érkeznek a pulthoz, akik most szeretnének mezőgazdasági vállalkozásba fogni. Többen fiatalgazda-jelöltek, akik jellemzően az állattenyésztésben, valamint a növénytermesztésben rejlő lehetőségről informálódtak. Az erdész szaktanácsadónak is sokan tettek fel kérdéseket, s a növényorvoshoz is többen érkeztek már régóta megoldandó problémáikkal. Volt olyan gazda, aki mintát hozott beteg paradicsomáról, s itt segíttek gyógyírt találni a bajra.

A NAK részéről is érkeztek tanácsadók, akiket elsősorban a támogatásokról és az agrárszektorban kötelező adatszolgáltatással kapcsolatos háttérmunkáról kérdeztek.

Még gazdaságok vezetői is eljöttek a szaktanácsadási pontra, voltak, akik közvetlenül döntéshozatal előtt. Például az a 27 hektáron termelő mezőgazdasági vállalkozó, aki egy körforgót, más néven center-pivot berendezést szeretne létesíteni, ezzel szeretne öntözni. Megtudta, hogy ezt 2020-ig megvalósíthatja egy olyan pályázat segítségével, melynek során vissza nem térítendő támogatásban részesülhet. Vízjogi engedéllyel azonban rendelkeznie kell.

A helyszínen végzett talajvizsgálaton alapuló tápanyag-gazdálkodási terv készítése is vonzó volt. Többen mintákkal érkeztek, melyeknek tulajdonságait és szerves összetevőit egy talajszkennelő berendezés segítségével mutatták ki. Voltak, akik a 2020-as év utáni lehetőségekről érdeklődtek. Ezekről csak részben tudtak felvilágosítást adni a szakemberek, de mindenkit a hatékony, eredményes gazdálkodásra ösztönöztek, amihez egyre több és több adat szükséges. Ezek feldolgozásához pedig a szaktanácsadó segítsége is elkel.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu