0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 18.

Talajmenedzsment a SMARTFARM-on

Sikerrel zárult az idei SMARTFARM második napja is, amelynek középpontjában a talajmenedzsmenttel kapcsolatos aktualitások álltak. Az egész napos, interaktív előadásokkal és látványos szántóföldi bemutatókkal tarkított program résztvevői ezen a napon is új, egyben szakmai információkkal gazdagodtak.

Elsőként a biológiai termésnövelő készítményekben rejlő lehetőségekbe nyerhettek betekintést Jordán László, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal igazgatója jóvoltából. A szakember az alapfogalmak tisztázását követően ismertette e termékek több típusát, így beszélt például a biostimulánsokról is. Elmondta, ezek tápanyagtartalmuktól függetlenül stimulálják a növény tápanyagellátási folyamatait, és javítanak annak egy vagy több tulajdonságán: kihathatnak például az abiotikus stressz-rezisztenciára, vagy éppen a minőségi sajátosságokra is. A Nébih elnöke előadása végén példákat mutatott a készítmények felhasználásával elérhető termésmennyiség-növekedésre, ugyanakkor egyértelműsítette: ezek nem csodaszerek; a termés továbbra is ki lesz téve az időjárásnak. Hozzátette, a téma kapcsán fontosak a további lehetőségeket kereső tudományos kutatások, illetve a gazdákkal történő folyamatos együttműködés is, ezek alapján pedig be kell illeszteni a biostimulátorokat a precíziós gazdálkodásba.

Tudományos ismeretekre alapozva, következetes szabályozással egyszerűsített a piacra jutása a hatékony, biztonságos termékeknek – hangsúlyozta.

Ezt követően Daoda Zoltán, az AGRO.bio Hungary Kft. szakmai igazgatója tartotta meg a talajjal, illetve a talajmenedzsment jelenével és jövőjével, valamint kihívásaival foglalkozó előadását. A többi közt beszélt a termésbizonytalanság globális és hazai okairól, a főbb következményekről, és persze a lehetséges megoldásokról is. A szakember hangsúlyozta a talaj vízmegtartó-képességének talajbaktériumokkal és talajalgákkal történő javítását, a szervesanyag-tartalom növelésének fontosságát, illetve beszélt a helyes agrotechnikáról és talajművelésről is.

Borsiczky István, a Tomelilla Kft. ügyvezetője a Kerneland DTX kombinált talajlazító munkáját a legapróbb részletekig bemutatta, Rácz Gábor, az Everris International szaktanácsadója pedig a burkolt műtrágyák használatának előnyei a precíziós szántóföldi tápanyag-visszapótlásban címmel tartott igencsak informatív előadást. Nem kevésbé volt hasznos Szabó István, a Pro-Feed Kft. üzletág-fejlesztési igazgatójának prezentációja sem: ő a szabad aminosavak növényélettani szerepéről, illetve a helyspecifikus talajanalízis felhasználási lehetőségeiről számolt be. A program délelőtti részét Pecze Zsuzsanna, az IKR Agrár Kft. fejlesztési ágazatvezetőjének a cég szolgáltatásairól szóló előadása, majd pedig Virág István, az AGROTEC Magyarország Kft. GPS termékmenedzserének bemutatója zárta. Utóbbi szakember a New Holland kínálatában elérhető komplex talajszkennelési rendszert, a SoilXplorer-t ismertette a SMARTFARM második napján.

A második etapot a Linamar Hungary Zrt. OROS divízió nyitotta. A cég 50 éve gyárt adaptereket, melynek egyik típusát, a Tornado adaptert mutatták be a SMARTFARM résztvevőinek, egy New Holland kombájnra felszerelve. A látványos bemutató után a Huminisz Kft. ügyvezetője, Pais István tartott előadást a növénykondicionálás és növénytáplálás témakörében. Az ügyvezető felhívta a figyelmet a klímastresszre, ami a növényvédelem szempontjából igencsak aktuális és lényegi problémakör. Az alkalmazott Huminisz technológia elsősorban a stressztolerancia növelésében, tápanyagfelvételben és a gyökértömeg-növelésben segíti és kondicionálja a növénykultúrát, amellett hogy növeli a növények természetes ellenálló képességét is.

Az eljárás során a növény föld alatti részeihez kijuttatott huminsavak teszik lehetővé a növény élettani folyamatainak a támogatását, valamint a keláthatást, aminek köszönhetően a növény könnyebben és gyorsabban befogja a tápanyagot.

Ezt követően Hunyadi Gergely, az Envirosense Hungary Kft. vezető kutatómérnöke a távérzékelési módszerekről és a talajtérképezésről tartott átfogó előadást, amit Hajdú Sándor a HL-LAB Talajvizsgáló Laboratórium szakemberének talajszkenneléssel kapcsolatos prezentációja követett. Az Envirosense Hungary Kft. légi távérzékelés módszerével végez felméréseket merevszárnyú repülőgépekre szerelt szenzorokkal, emellett műholdas adatfeldolgozással, adatfeldolgozás fejlesztésével, valamint különféle drónos vizsgálatokkal foglalkozik. A légi távérzékelés során a műholdas adatok feldolgozásával, illetve egy arra kiépített országos referenciahálózat segítségével teljes körű referencia-adatgyűjtés valósítható meg, amellyel az algoritmusok fejlesztése és egyben adatbázis bővítés következik be. Mindez számos módon alkalmazható. Növényvédő szer vagy vetőmag forgalmazásával foglalkozó cég például ezeknek a felméréseknek és letérképezéseknek köszönhetően megtudhatja, hogy mely gazdákat érdemes neki megcélozni termékeivel, vagy ha valaki mezőgazdasági biztosításokkal foglalkozik, ott a portfoliót az adott gazdának a területére optimalizálva tudja kialakítani. Nem utolsó sorban belvízkárok, gyom- és vadkárok menedzsment zónák lehatárolását végzik el.

A talajszkennelés témakörében az előadó a módszer céljait és alkalmazhatóságát mutatta be az érdeklődőknek. A Topsoil Mapper talajszkenner fizikai talajféleség térképet, humusztartalom térképet, termőhely besorolási térképet is képes létrehozni amellett, hogy megállapítja az adott talaj nitrogén, foszfor és kálium mennyiségét is.

Kovács Gábor a Vaderstad Kft. területi képviselője a szántóföldi kultivátorok széles palettájának ismertetésével, és azok kopóhegy választásának kritériumaival kapcsolatosan adott átfogó tájékoztatót. Részletezte mely módszerekkel és termékekkel valósítható meg a legoptimálisabb lazítás, keverés és porhanyítás, valamint a mérsékelt rögösítést és porosítást széles talajnedvesség-intervallumban.

„A lehetséges mértékben sekélyen, és csak a szükséges mértékben mélyen” mottóra hívta fel a publikum figyelmét, mint a kultivátorozás alapszabályára.

Ezután az AXIÁL Kft. térinformatikai fejlesztője, Okvátovity István beszélt a korszerű és szakszerű helyspecifikus tápanyag-gazdálkodási technológiákról, valamint a vállalat saját térinformatikai szolgáltatásairól, a Trimble Power Zone és a Crop Productivity Index, valamint a Maxi-Hozam műholdas hozamméréséről tartott átfogó tájékoztatót. A Güttler Kft. is jelen volt a SMARTFARM konferencia előadói között, a cég előadását Vörös Endre kereskedelmi vezető ismertette. A megfelelő talajelőkészítésről és talajszerkezetről adott tájékoztató a cég forgalmazott mezőgazdasági gépein és eszközein keresztül lett láttatva, amit a különféle simítók, rugóskapák, hengersorok és sokoldalú kultivátorok tesznek lehetővé.

Majd Péterné Marosy Katalin, a belga Carmeuse Kft. európai üzletfejlesztési menedzsere beszélt a talajkémhatás optimalizálásáról, annak szükségességéről és megvalósításáról.

Elhangzott a magyarországi talajsavanyodás jelenlegi helyzete is: a 4,5 ph-érték alatt területek már kifejezetten savas talajnak számítanak, és ez hazánk jelentős részére sajnos igaz.

Az előadó elmondása szerint azonban nem csak a talaj alaptulajdonságai alapján lehet egy talaj savanyú, hanem a gazdák is nagyban rásegítenek erre a problémára, például műtrágyával, csak hogy kiemeljünk egy mindennapos talajsavanyítót.

A konferencia következő előadója az EuroChem Agro Hungary Kft. értékesítője, Lakatos Ferenc a tápanyagigényhez igazodó nitrogénkijuttatás jelentőségére hívta fel a figyelmet. Az előadó kiemelte a nitrogén fehérjeépítő tulajdonságának jelentőségét, valamint, hogy mennyire fontos szerepet játszik a növények fő növekedésfolyamataiban.

Továbbá elhangzott a növénykultúrák tápanyagszükségleteinek fontossága is, illetve a repce, mint a tápanyagszükséglet szempontjából legigényesebb növény, tápanyag-felhasználás sajátosságai is.

Végezetül Justus Lilla, a Bio-Nat Kft. ügyvezetője tartott prezentációt a talajbaktériumok használatáról, melyek a változó klimatikus viszonyokhoz képes optimálisan alkalmazkodni. Kiemelte a baktériumok fontosságát és szükségességét a mezőgazdaságban, valamint azt, hogy tilos lenne a terményen túl szerves anyagot szántóföldről elvinni.

Az előadások után a SMARTFARM konferencia zárásaképpen kerekasztal-beszélgetést folytatott Borsiczky István, a Tomelilla Kft. ügyvezetőjének moderálásával Berki Gyula, a Bicsérdi Arany-Mező Zrt. elnökigazgatója, Szabó Lajos, a Hódagro Zrt. elnök-vezérigazgatója, valamint Bodnár Lajos, a Hajdúböszörményi Béke Mezőgazdasági Kft. ügyvezetője. A nyílt beszélgetés során a szakemberek érintették a precíziós gazdálkodás, a szakoktatás, illetve szakemberhiány kérdéskörét is, miközben az ágazat más problémáira is felhívták a figyelmet.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu