Back to top

Hordók újragondolva

A Bábolnai Gazdanapokon a kiállítók változatos palettája között mindig akad egy egyedi termékkel, árucikkel előrukkoló kiállító. Ez idén sem volt másként, most egy nem mindennapi kézműves, egyben művészi igénnyel, régi hordókból készített alkotásra lettem figyelmes.

Minden akkor kezdődött, amikor György Zoltán édesapja eladta a család pincéjét. A kiürített borospincéből előkerülő avítt fahordóktól azonban Zoltán nem tudott megválni, és elkezdte törni a fejét, hogy vajon hogyan is lehetne ezeket a kádár-remekműveket valahogy úgy felhasználni, hogy az egyedi, maradandó és egyben tetszetős legyen. Először a hordó dongáit összeragasztva gyümölcsös tálat alkotott, később barátai biztatásának és érdeklődésének köszönhetően, a lelkesedés lankadatlan maradt György Zoltánban, aki kitalálta, hogy a hordók tetejéből, illetve összeragasztott dongáiból egyedi, egyben kézműves fali- és asztali órák készíthetők.

Mialatt nekikezdett az asztalos munkának, különféle vásárokat keresett, hogy a kész termékeket eladhassa. Rendszeresen megfordul a balatoni vásárokon, valamint az osztrák Eisenstadtban (Kismarton), ahol rendszeres kiállítónak számít.

Fotó: Csatlós Norbert

„Kezdetben egy nap alatt jó, ha egy órát megtudtam csinálni, ez a szám mostanra felment hatra. Egy idő után könnyedén belejön az ember” – meséli György Zoltán, aki három éve készíti a hordókból a különböző dísztárgyakat. Előtte 25 évig egy vendéglőt vezetett, de a vendéglátás ennyi idő után teljesen lemerítette, ezért úgy érezte váltania kell. Egyedül, vállalkozóként készíti a faliórákat, borosüveg- és borospohár tartókat a hordók tetejéből és dongáiból. Az alapanyagot borászatoktól, pincéktől szerzi be, így Zoltánnak kincset érnek a régi, elhasznált, kidobásra váró, öreg boroshordók.

Mondani sem kell, hogy mindegyik alkotása egyedileg, kézzel készített. Vannak olyan órák, amelyeknek hordótestén olajfestékkel festményeket találunk, mint színes számlap.

Fotó: Csatlós Norbert
Megbeszélés, rendelés alapján Zoltán szinte bármilyen órát képes elkészíteni, csak a képzelet szab határt az órák sokféleségének. Elmondása szerint vásárlóközönsége vegyes, de főleg nők vásárolnak nála, általában férjüket kívánják meglepni.

Az idei Bábolnai Gazdanapokon állít ki itt először, de mint mondja:

„Jövőre is kijövök, komoly üzletemberek is felkerestek és vásároltak nálam. Érdemes volt eljönnöm a gazdanapokra”.
Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Faültetéssel környezetünk kellemesebb, szebb, élhetőbb lesz

Az elmúlt évtizedekben tapasztalható klíma és csapadékviszony-változásra reagálnunk kell annak érdekében, hogy a következő generációra is élhető környezetet hagyjunk – fogalmazott Farkas Sándor Szegváron, a Településfásítási program első Csongád-Csanád megyei állomásán.

Nem tudja a fák nevét? A fajok beazonosításában segít az ingyenes alkalmazás

350 képpel és csaknem 20 erdőtársulással bővítette fahatározó mobilalkalmazását az Országos Erdészeti Egyesület. Az ingyenes applikációban tovább finomodott a felhasználói élmény, teljesen megújult a megszerzett tudást ellenőrző beépített kvízjáték, és jelentősen kibővült a fényképek adatbázisa. Az az új verzió kiadása alkalmából nyereményjátékot is hirdetett az egyesület.

Elindult a Wines of Hungary – Personally, a magyar bor hivatalos közösségi média oldala

Az Agrármarketing Centrum (AMC) szorosan együttműködve a Magyar Turisztikai Ügynökséggel (MTÜ) Wines of Hungary - Personally név alatt indította el bormarketing tevékenységét a közösségi média felületeken, melynek célja a magyar borok népszerűsítése az európai és a kontinensen túli piacokon.

Interaktív ismeretterjesztő játszóházzal várta a kicsiket és nagyokat a Vérteserdő Zrt

A 33. Bábolnai Gazdanapokon a gyerekek is számtalan érdekes program közül választhattak. A füves területen létrehozott Játékudvar bejáratánál a Bábolnai Lovasiskola diákjai által megálmodott és elkészített szalmabála figurák köszöntötték a gyerekeket.

Érden vannak borospincék?

A legtöbb érdi még csak nem is hallott arról, hogy a település jelentős pincesorral rendelkezik. Sőt, hogy minaretje, vára és kastélya is van, és a leghosszabb Duna partszakaszt ugyancsak magáénak tudhatja. Honnan is ismernék, hiszen a település – a főváros szomszédságának köszönhetően – leginkább alvóváros jelleget öltött.

Méhészeti dendrológia 16. rész Záró gondolatok

Lászka István Attila tematikus írássorozatát azzal a céllal kezdte meg, hogy átfogó képet nyújtson a legfontosabb hordást biztosító hazai fa- és cserjefajokról, valamint az erdőgazdasági termesztésbe vont exóta fás növényekről, azok morfológiai, termőhelyi sajátosságaival, természetvédelmi és erdőgazdálkodási vonatkozásaikkal, ültetési/ápolási igényükkel - és természetesen méhészeti értékükkel.

Ahol nem a vad szüretel

Innen már nem lehet tovább magyarázni, szüretben a szőlő megmutatja, milyen gazdája volt, s miként hatott rá az évjárat. A tavalyi évhez képest kicsit később kezdődött a betakarítás, s még sokat alszik kint a szőlő, de a gazdák szavaiból bizakodás tűnik ki.

Ismerj meg bennünket!

A koronavírus miatti nehézségek és a vásárlói kör átalakulása ellenére a Hévízi Termelői Piac továbbra is fenntartja önmagát. A két hónap zárvatartás azonban megviselte a létesítményt, amit Benkő Lajos piacfelügyelő szerint kemény munkával szinte újra kellett indítani. Azt mondja, a marketinggel nem szabad leállni, elindították például az „Ismerj meg bennünket!” programot.

Nagy érdeklődés övezte a traktor-tesztvezetést

Természetesen az idei Bábolnai Gazdanapokon is kipróbálhatták a látogatók a traktor vezetését. Kicsik, nagyok, fiatalok és idősek egyaránt érdeklődtek a traktor-tesztvezetés iránt, hogy egy igazán monstrum, hatalmas erőre képes járművet elvezethessenek.

Ebből a traktorból a munka befejeztével sem szívesen szállnánk ki

"Újra színre lépnek a gépek!" - szól a 33. Bábolnai Gazdanapok szlogenje, utalva a kiállításon "hadrendbe" állított legkülönfélébb mezőgépekre. Ahogy az lenni szokott, az idei rendezvényen is számos új típus mutatkozott be - köztük olyanok is, melyek kivételes komfortérzetet kínálnak a leendő tulajdonosoknak.