Back to top

Az állatorvosoknak az élelmiszerbiztonság területén is fontos szerep jut

Az élelmiszerbiztonság fenntartásán nap mint nap több ezer szakember dolgozik, élükön az állatorvosokkal - hangsúlyozta Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár az Állatorvostudományi Egyetem tanévnyitóján.

Az élet legfontosabb dolgait: az egészséget, a fiatalságot, a szabadságot természetesnek érzi az ember. Általában csak akkor becsüljük az értéküket, amikor a hiányukkal először találkozunk. Valahogy így vagyunk az élelmiszerbiztonsággal is, hiszen hajlamosak vagyunk magától értetődőnek gondolni. Pedig a fenntartásán nap mint nap több ezer szakember dolgozik, élükön az állatorvosokkal - mondta a tanévnyitón Zsigó Róbert.

Az állatorvoslásban és az élelmiszerlánc-biztonságban már most láthatóak azok a kihívások, amelyek megválaszolásához az állatorvostan hallgatók új ötleteire lesz szükség.

Zsigó Róbert felhívta a figyelmet: a növénytermesztés, az állattenyésztés és az élelmiszeripar új technológiái, a génszerkesztés, a globalizáció és az éghajlatváltozás megannyi következménye jól láthatóan olyan, eddig nem ismert kérdéseket fog szülni a következő évtizedekben, amelyekre már a jövő generációjának kell megadnia a szakmai és erkölcsi értelemben is megfelelő válaszokat.

Az állategészségügyi szolgálat hatékony munkájának

egyik jól mérhető eredménye a különböző, nemzetközileg elismert mentességek megszerzése, illetve azok megtartása.

Ilyen volt 2014-ben a gümőkórtól, 2015-ben az Aujeszky-féle betegségtől való mentességnek az Európai Unió által történt elfogadása.

Különösen nagy jelentőségű volt a közelmúltban a Magyarországon is megjelenő és nagy gazdasági károkat okozó magas patogenitású madárinfluenza járvány, mely felszámolása nem sikerült volna a magyar állategészségügy és a hatóság következetes és kiváló munkája nélkül. Az agrártárca államtitkára, a hallgatók jövőbeni feladatainak érzékeltetésére néhány kontinentális jelentőségű ügyet említett, de hozzátette, hasonlóan

fontos teendők várnak a klinikai gyógyítástól az élelmiszerlánc-biztonságig az állatorvoslás minden területén a diákokra,

melyhez sok sikert kívánt.

Forrás: 
AM Sajtóiroda

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

„Élnünk kell a lehetőséggel” – megnyílt az AGROmashEXPO

Megkezdődött az agrárkiállítási szezon a 38. AGROmashEXPO és a hozzá kapcsolódó AgrárgépShow első napjával szerdán. A Hungexpón megtartott ünnepélyes megnyitóeseményen Nagy István kijelentette: a mezőgazdaság jó eredményeinek része az évek óta folyamatosan növekvő mezőgép-beruházás is.

Fókuszban a generációváltás és a hatékony kommunikáció

Idén már 11. alkalommal rendezte meg a Magyar Mezőgazdaság Kft. agrármarketing és -médianapját az AGROmashEXPO - Agrárgépshow kiállítás nyitónapján. A rendezvényen a médiapiac fejlődéséről, a generációváltás hatásairól, a fiatalok médiafogyasztási szokásairól, valamint a hatékony kommunikációs trendekről szóltak az előadók.

Újabb források segíthetik az állattartó telepek korszerűsítését

Az Agrárminisztérium (AM) március végéig újranyitja a Vidékfejlesztési program (Vp) állattartótelepek korszerűsítését támogató pályázatait, az intézkedéstől a különböző járványos állatbetegségek visszaszorítását és megelőzését várja a minisztérium - közölte Nagy István agrárminiszter kedden a hivatalos Facebook oldalán megjelent videóbejegyzésben.

Folytatódik a vidék megerősítése - Vidékfejlesztés és az agrárium

Folytatódik a vidékfejlesztés és az agrárium megerősítése 2020-ban, a gazdák kiszámíthatóságra és stabilitásra számíthatnak a támogatáspolitikában – mondta Nagy István agrárminiszter nemrégiben a szaktárca évindító sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Mentőöv a kisgazdaságoknak

Átalakulóban az erdélyi mezőgazdasági struktúra. Az uniós támogatások leginkább a közepes és a nagy – nyereségcélú – farmok fejlesztését szorgalmazzák, emiatt lassan eltűnnek a családi megélhetést biztosító, kisebb háztáji gazdaságok. Ez – az általános kiöregedés mellett – elkerülhetetlenül hozzájárul a hagyományos erdélyi falvak elnéptelenedéséhez.

Magyarország elkötelezett a balkáni térségek csatlakozásának és fejlesztésének támogatásában

Nagy István agrárminiszter részt vett a Nyugat-Balkáni Vidékfejlesztési miniszteri konferencián, a Berlini Agrárminiszteri Csúcstalálkozó keretében. A miniszter a kerekasztal beszélgetésen elmondta, hogy kitűnő kezdeményezésnek tartja a nyugat-balkáni térség országainak támogatását az Európai Unióhoz való csatlakozási törekvéseikben.

Félre az előítéletekkel! - A pecsenyegalambok húsának fontosabb jellemzői

Napjainkra a galambhús lényegében eltűnt az átlag­ember asztaláról, pedig ahhoz, hogy húsgalambokat tenyésszünk, és ízletes galambhúst fogyaszthassunk, sok ember számára még ma is adottak a lehetőségek.

Január 28-ig nyújtható be kérelem szőlő szerkezetátalakítási támogatásra

A szőlőültetvények korszerűsítését, a termelés hatékonyabbá tételét szolgáló támogatásra a 2020-2023 közötti időszakban 16 milliárd Ft érhető el. A pályázatok elbírálásánál elsőbbséget élveznek az integrált termelési láncokban résztvevő gazdák.

Idén is félmillió gyermek jut friss zöldséghez, gyümölcshöz és tejtermékhez az iskolaprogramokban

Több százezer gyermek jut friss zöldséghez, gyümölcshöz, valamint tejtermékhez az iskolatej-, valamint az iskolagyümölcs- és iskolazöldség programokon keresztül, amelyre a kormány ebben a tanévben összesen 7,81 milliárd forintot fordít. Az iskolagyümölcs- és iskolazöldség programban 2309 általános iskola 536 ezer tanulója, az iskolatej programban pedig 2678 iskola 435 ezer diákja vesz részt.

Új lendületet vehet a generációváltás az agráriumban

Nagyobb szerepvállalásra ösztönözné a fiatal gazdákat az Agrárminisztérium, részben a tárca szakiskolai hálózatán keresztül, illetve a Vidékfejlesztési Programból igényelhető támogatások segítségével – jelentette ki Szinay Attila közigazgatási államtitkár Miskolcon, az Újjászülető vidék elnevezésű konferencián.