Back to top

Budapest legszebb kertjei

2017 után másodízben szervezte meg az idén a Kertészek és Kertbarátok Budapesti Szövetsége a Budapesti Kertbarátok Legszebb Kertjei versenyt, aminek díjkiosztó ünnepségét a hétvégén tartották a Stefánia úti Honvéd Kulturális Központban, terménybemutató kiállításával egybekötve.

A megjelenteket Tóth Károly, az Honvéd Kertbarát Kör elnöke köszöntötte, aki kiemelte, hogy az idén kivételesen nehéz dolguk volt a kertészkedőknek. Meg kellett küzdeniük a szélsőséges időjárás hatásaival, ami különösen azok számára okozott gondot, akiknek a kertje távol esik lakóhelyüktől, és nincs öntözési lehetőségük.

A dráguló üzemanyag és a mind költségesebb, ugyanakkor egyre kevesebb, magasabb forgalmi kategóriába sorolt növényvédő szer is próba elé álltja a kiskerteseket.

A kiállított termények szépsége és bősége azonban igazolja a sokhavi fáradságot és küszködést, mondta az elnök.

Nagy Géza százados emlékplakettel köszöntötte 100. születésnapja alkalmából Bálint Györgyöt
Nagy Géza százados emlékplakettel köszöntötte 100. születésnapja alkalmából Bálint Györgyöt
Fotó: P.E.

Az eseményen részt vett Bálint György, a Magyar Honvédség Kertbarát Tagozatának alapítója, aki 47 évvel ezelőtt alapította meg a közösséget. Bálint Gyuri bácsi idén júliusban töltötte be 100. életévét, aminek alkalmából a Honvéd Kertbarát Kör nevében Radványi Imre titkár köszöntötte. Életútjának rövid ismertetése során fölidézte, hogy 1972-ben, Czinege Lajos honvédelmi miniszter fölkérésére alapította meg Honvéd Kertbarát Kört, aminek 1987-ig volt a vezetője. Szakszerű ismereteket nyújtott az akkor 120 fős társaságnak. A tagok hetente hétfőnként gyűltek össze megosztani kerti tapasztalatikat, előadáson gyarapítani tudásukat. Gyakran ellátogattak egy-egy tagtársuk kertjébe is, emelte ki a titkár.

Aulechla József ezredes, a Magyar Honvédség Kulturális és Rekreációs Igazgatóság vezetője a Stefánia Palota Honvéd Kulturális Központ nyitásának 40. évfordulója alkalmából megjelent, a Kultúra szolgálatában című kötetet nyújtotta át, amiben a Honvéd Kertbarát Kört is megidézik.

Nagy Géza százados, a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokságától Szűcs Imre ezredes, parancsnok nevében emlékplakettel köszöntötte 100. születésnapja alkalmából Bálint Györgyöt, az emlékplakett szövege szerint a „katonai hagyományápolás területén kifejtett aktív tevékenységéért, amellyel hatékonyan támogatta a Budapesti Nyugállományúak Klubja Kertbarát Tagozatát”.

A nyertesek közül néhányan a gazdag és hasznos tárgyi ajándék mellett Kerti Kalendárium és a Kertbarát Magazin éves előfizetést, valamint a Kerti Kalendárium 2018 Évkönyvet kaptak
A nyertesek közül néhányan a gazdag és hasznos tárgyi ajándék mellett Kerti Kalendárium és a Kertbarát Magazin éves előfizetést, valamint a Kerti Kalendárium 2018 Évkönyvet kaptak
Fotó: P.E.

András Károly, a Budapesti Kertbarát Szövetség elnöke Bálint Gyuri bácsit, mint a szövetség korábbi elnökét, a közösség tiszteletbeli örökös tagjává választotta. Elmondta, hogy személyiségével, a képernyőn keresztül, az Ablak című műsorban sok fiatallal megszerettette a növényeket, a kertápolást.

Az ünnepelt felszólalásában elmondta, hogy bár sokan nem hallgatnak az öregek szavára, mert folyton a múltat emlegetik, ő mégis a jövőről kíván szólni a jövő nemzedékeihez. A következő években a Kárpát-medence jótékony védelmében is föl kell készülniük a kertészkedőknek a klímaváltozások hatásaira. A jól megszokott négy évszakból az őszi és a tavasz annyira rövid, hogy szinte már csak két évszakról, nyárról és télről beszélhetünk.

Bár megelőzni nem tudjunk a kedvezőtlen folyamatokat, védekezni tudunk azonban ellenük, amiben nagy szerepük van a kertbarátoknak.

Fontos, hogy minél több zöldség, gyümölcs gyógy-és fűszernövény teremjen az ország kiskertjeiben, aminek nagy részét a kertbarátok termelik meg. Úgy véli, hogy a jövőben még jobban megerősödik a kertbarát mozgalom, és egyre több egészséges helyi termény kerül a fogyasztók asztalára.

Komiszár Lajos, a Honvéd Kertbarát Kör szakmai vezetője, aki Bálint Gyuri bácsi utódaként mentorálja és szakmailag segíti a közösséget elmondta, hogy óriási felelősség továbbvinni a megkezdett munkát, és a jövő nemzedéke számára átadni az elődöktől kapott útravalót.

Lehet, hogy a kerteket át kell alakítani, de a lényeg, hogy a környezetet és az egészséget kímélő módon továbbműveljék azokat.

A budapesti kertbarátok kertjeik legjavát hozták a kiállításra
A budapesti kertbarátok kertjeik legjavát hozták a kiállításra
Fotó: P.E.

A kertbarátok terménybemutató kiállításain a sok-sok ötlet és tapasztalat mellett átadják a kertművelés szenvedélyét is, ami átsegíti őket a nehézségeken. András Károly a kiállítás megnyitó beszédében elmondta, hogy

örvendetes, hogy a 14 budapesti kertbarát körben tapasztalható a megújulás, egyre több 50-60 éves próbálja meg a kertészkedést.

A Kertészek és Kertbarátok Budapesti Szövetsége 14 budapesti kertbarát kört fog össze, taglétszáma összesen 431 fő. Az idén másodjára meghirdetett, a versenyre hat kategóriában összesen 62-en adták be nevezésüket, akik közül 21-en kaptad díjat, többen megosztva. A budapesti kertek közül két vidéki is részt vett a megmérettetésen. Az idén először hirdették meg a közösségi kert kategóriát. A dobogós helyek mellett 13 különdíj is kiosztásra került azok között, akiknek a kertjében valamilyen különlegességet fedezett föl a zsűri.

Az idén az időjárási nehézségek ellenére is szép terményeket takarítottak be a kertbarátok
Az idén az időjárási nehézségek ellenére is szép terményeket takarítottak be a kertbarátok
Fotó: P.E.

András Károly, a verseny szervezője és a zsűri elnöke elmondta, hogy a kertek bírálata során a rendezett, ápolt környezetet, a könnyű fenntarthatóságot, a növények sokféleségét és minőségét, az életfeltételek biztosítását, az egészséges környezetet, permetezés esetén a permetezési napló vezetését, az új és jól bevált hagyományos technológiák alkalmazását vették figyelembe.

A kiállításon megcsodálhattuk a budapesti kertek legszebb terményeit, és frissen préselt mustot is kóstolhattunk. Reider Imréné Saly Klára növényorvos ingyenes növényvédelmi szaktanácsadással, Komiszár Lajos kertművelési praktikákkal, szakkönyvekkel várta a hozzá fordulókat. A Magyar Mezőgazdaság Kft. a kertművelést segítő szaklapokat és kedvezményes előfizetést kínált.

A nyerteseket a Kerti Kalendárium októberi számában ismerheti meg.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Így ültettünk el tízezer fát

A 10 000 új fát Budapestre! faültetési program 2016 októberében indult és 2019 szeptemberében fejeződött be. Az első egyed a Városligeti fasor részeként került a földbe, az utolsót pedig a Margit-szigeten ültették el, az lett egyúttal az Országfásítási Program első fája. Zakar Andrást, a Főkert Zrt. vezérigazgatóját a faültetés tapasztalatairól és a további fásítási tervekről kérdeztük.

A száműzött lóbab

Már a bibliai időkben is széles körben jelen volt a táplálkozásban, évszázadokkal ezelőtt kezdték termelni és fogyasztani a Földközi-tenger medencéjében, ahol ma is nagy népszerűségnek örvend, és az ázsiai konyhának is kedvence. Mi miért nem fogyasztjuk?

Ne engedjük el az esővizet!

Érdemes összegyűjteni az esővizet, hiszen nagyon jól felhasználható a gazdaságokban, a kertekben és jól jöhet a nyári aszály idején. Egy körülbelül 10 percig tartó eső során a megfelelő rendszer segítségével akár 180 liter esővizet is összegyűjthetünk.

Sebesült rókát mentett egy budapesti buszsofőr

A kacsamentés már a múlté, most egy rókának volt szüksége a BKK segítségére.

Árnyak a kertben

Meleg nyarainkon sokszor hiányoljuk, ha a kertünkben nincs árnyék. Máskor viszont éppen az árnyékos részek adnak külön feladatot, hisz azok beültetésekor kissé más elveket kell követnünk. Egy kert akkor élhető igazán, ha a szórt árnyékú, a mélyárnyékú és a napsütötte részek egyensúlyban vannak. Jó tervezéssel, előrelátó gondolkodással ez könnyen megoldható.

Májusban a növényvédelemé a főszerep

Az idei tavasz a koronavírus-járvány jegyében telt, ami elvonta a figyelmet az olyan káros természeti jelenségekről mint a vissza-visszatérő tavasz fagy és a napjainkban is tartó szárazság. A hazai gyümölcsösök zöme fagykárt szenvedett a virágzás időszakában és még májusban is károsodtak a gyümölcskezdemények. A fagy ellen üzemi szinten és házikertben is lehet védekezni, ehhez ad tanácsokat a Kerti Kalendárium májusi száma.

A nagyvárosi méhészkedést népszerűsíti az agrárminiszter

"Jelentős esemény történt ma az Agrárminisztériumban, hiszen egy családdal bővült az itt lévők létszáma" - mondja Nagy István egy, a közösségi oldalán látható videóban. Az agrárminiszter a nagyvárosi méhészkedést népszerűsítendő, kaptárt helyezett ki az épület teraszára.

Kinyitott a szegedi egyetemi füvészkert

Több mint másfél hónap után újra kinyitott a Szegedi Tudományegyetem füvészkertje, ahol a különleges növények tavaszi pompájával várják a vendégeket - közölte Németh Anikó igazgató az MTI-vel.

Hazai méhlegelők 12. rész - Idegenhonos fás hordásnövények IV.

Írássorozatom eme részében egy olyan fafajt mutatok be, mely hazánkban elsősorban parkfaként, díszfaként ismert, de viszonylag kevésbé terjedt el. Lakott területeken, utcafásításban újra fel lehetne karolni ültetését, mivel talajra, városi levegőre nem érzékeny, nem nagy termetű, mind a levele, mind a virágzata rendkívül dekoratív, méheink szívesen járják. Ez a bugás csörgőfa (Koelreuteria paniculata).

Fogyjon kertműveléssel!

Most, hogy a koronavírus-járvány miatt bekényszerültünk a négy fal közé, rendre-másra jelennek meg a testedzés különböző formáit népszerűsítő írások, videók. A brit kertibútor-gyártó, a FarawayFurniture viszont a kerti munkákkal ledolgozható kalóriákat vette számba.