0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Budapest legszebb kertjei

2017 után másodízben szervezte meg az idén a Kertészek és Kertbarátok Budapesti Szövetsége a Budapesti Kertbarátok Legszebb Kertjei versenyt, aminek díjkiosztó ünnepségét a hétvégén tartották a Stefánia úti Honvéd Kulturális Központban, terménybemutató kiállításával egybekötve.

A megjelenteket Tóth Károly, az Honvéd Kertbarát Kör elnöke köszöntötte, aki kiemelte, hogy az idén kivételesen nehéz dolguk volt a kertészkedőknek. Meg kellett küzdeniük a szélsőséges időjárás hatásaival, ami különösen azok számára okozott gondot, akiknek a kertje távol esik lakóhelyüktől, és nincs öntözési lehetőségük.

A dráguló üzemanyag és a mind költségesebb, ugyanakkor egyre kevesebb, magasabb forgalmi kategóriába sorolt növényvédő szer is próba elé álltja a kiskerteseket.

A kiállított termények szépsége és bősége azonban igazolja a sokhavi fáradságot és küszködést, mondta az elnök.

Az eseményen részt vett Bálint György, a Magyar Honvédség Kertbarát Tagozatának alapítója, aki 47 évvel ezelőtt alapította meg a közösséget. Bálint Gyuri bácsi idén júliusban töltötte be 100. életévét, aminek alkalmából a Honvéd Kertbarát Kör nevében Radványi Imre titkár köszöntötte. Életútjának rövid ismertetése során fölidézte, hogy 1972-ben, Czinege Lajos honvédelmi miniszter fölkérésére alapította meg Honvéd Kertbarát Kört, aminek 1987-ig volt a vezetője. Szakszerű ismereteket nyújtott az akkor 120 fős társaságnak. A tagok hetente hétfőnként gyűltek össze megosztani kerti tapasztalatikat, előadáson gyarapítani tudásukat. Gyakran ellátogattak egy-egy tagtársuk kertjébe is, emelte ki a titkár.

Aulechla József ezredes, a Magyar Honvédség Kulturális és Rekreációs Igazgatóság vezetője a Stefánia Palota Honvéd Kulturális Központ nyitásának 40. évfordulója alkalmából megjelent, a Kultúra szolgálatában című kötetet nyújtotta át, amiben a Honvéd Kertbarát Kört is megidézik.

Nagy Géza százados, a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokságától Szűcs Imre ezredes, parancsnok nevében emlékplakettel köszöntötte 100. születésnapja alkalmából Bálint Györgyöt, az emlékplakett szövege szerint a „katonai hagyományápolás területén kifejtett aktív tevékenységéért, amellyel hatékonyan támogatta a Budapesti Nyugállományúak Klubja Kertbarát Tagozatát”.

András Károly, a Budapesti Kertbarát Szövetség elnöke Bálint Gyuri bácsit, mint a szövetség korábbi elnökét, a közösség tiszteletbeli örökös tagjává választotta. Elmondta, hogy személyiségével, a képernyőn keresztül, az Ablak című műsorban sok fiatallal megszerettette a növényeket, a kertápolást.

Az ünnepelt felszólalásában elmondta, hogy bár sokan nem hallgatnak az öregek szavára, mert folyton a múltat emlegetik, ő mégis a jövőről kíván szólni a jövő nemzedékeihez. A következő években a Kárpát-medence jótékony védelmében is föl kell készülniük a kertészkedőknek a klímaváltozások hatásaira. A jól megszokott négy évszakból az őszi és a tavasz annyira rövid, hogy szinte már csak két évszakról, nyárról és télről beszélhetünk.

Bár megelőzni nem tudjunk a kedvezőtlen folyamatokat, védekezni tudunk azonban ellenük, amiben nagy szerepük van a kertbarátoknak.

Fontos, hogy minél több zöldség, gyümölcs gyógy-és fűszernövény teremjen az ország kiskertjeiben, aminek nagy részét a kertbarátok termelik meg. Úgy véli, hogy a jövőben még jobban megerősödik a kertbarát mozgalom, és egyre több egészséges helyi termény kerül a fogyasztók asztalára.

Komiszár Lajos, a Honvéd Kertbarát Kör szakmai vezetője, aki Bálint Gyuri bácsi utódaként mentorálja és szakmailag segíti a közösséget elmondta, hogy óriási felelősség továbbvinni a megkezdett munkát, és a jövő nemzedéke számára átadni az elődöktől kapott útravalót.

Lehet, hogy a kerteket át kell alakítani, de a lényeg, hogy a környezetet és az egészséget kímélő módon továbbműveljék azokat.

A kertbarátok terménybemutató kiállításain a sok-sok ötlet és tapasztalat mellett átadják a kertművelés szenvedélyét is, ami átsegíti őket a nehézségeken. András Károly a kiállítás megnyitó beszédében elmondta, hogy

örvendetes, hogy a 14 budapesti kertbarát körben tapasztalható a megújulás, egyre több 50-60 éves próbálja meg a kertészkedést.

A Kertészek és Kertbarátok Budapesti Szövetsége 14 budapesti kertbarát kört fog össze, taglétszáma összesen 431 fő. Az idén másodjára meghirdetett, a versenyre hat kategóriában összesen 62-en adták be nevezésüket, akik közül 21-en kaptad díjat, többen megosztva. A budapesti kertek közül két vidéki is részt vett a megmérettetésen. Az idén először hirdették meg a közösségi kert kategóriát. A dobogós helyek mellett 13 különdíj is kiosztásra került azok között, akiknek a kertjében valamilyen különlegességet fedezett föl a zsűri.

András Károly, a verseny szervezője és a zsűri elnöke elmondta, hogy a kertek bírálata során a rendezett, ápolt környezetet, a könnyű fenntarthatóságot, a növények sokféleségét és minőségét, az életfeltételek biztosítását, az egészséges környezetet, permetezés esetén a permetezési napló vezetését, az új és jól bevált hagyományos technológiák alkalmazását vették figyelembe.

A kiállításon megcsodálhattuk a budapesti kertek legszebb terményeit, és frissen préselt mustot is kóstolhattunk. Reider Imréné Saly Klára növényorvos ingyenes növényvédelmi szaktanácsadással, Komiszár Lajos kertművelési praktikákkal, szakkönyvekkel várta a hozzá fordulókat. A Magyar Mezőgazdaság Kft. a kertművelést segítő szaklapokat és kedvezményes előfizetést kínált.

A nyerteseket a Kerti Kalendárium októberi számában ismerheti meg.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu