Back to top

Látogatás az istállókban

A Bábolnai Ménesbirtok életébe nyerhettünk betekintést a látványos lovasprogramokon, illetve közvetlenül az istállókban. A lovak megismerése mellett a ménesbirtok történetéről, elismert alakjairól szóló anekdoták hozták emberközelbe a lovas világot. A Bábolnai Ménesbirtok a lovai mellett az épületegyüttesére is büszke lehet.

Fotó: Csatlós Norbert
A Bábolnai Ménesbirtok a lovai mellett az épületegyüttesére is büszke lehet, a Ménesudvar központi eleme, a kastély az 1700-as évek elején épült, mai formáját az 1810-es felújításkor nyerte el, hasonlóan az istállókhoz.

Fotó: Csatlós Norbert
Fotó: Csatlós Norbert
Hatalmas, ősfás udvart fognak körül az épületek, egyik akácfájuk igazi matuzsálem, 1710-ben ültették, erős acéltartókkal támasztják meg az ágait. Törzsének kerülete több mint 12 méter! A fák árnyékában láthatjuk a ménesbirtok neves vezetőinek mellszobrát, és híres lovak alakját is bronzba öntve.

A ménes büszkeségei, a Shagya-arab és arab telivérek ménjei a törzsmén istállóban kaptak helyet. Az arab lovak következetes tenyésztése a ménes alapításáig, 1789-ig nyúlik vissza, a fajta nevét adó Shagya mént 1836-ban állították tenyésztésbe.

Az arab ménest időközben más törzsekkel is kiegészítették, e híres lovak utódai láthatók a bábolnai istállókban.

Az udvarból indulnak az arborétumba tartó kettős fogatok is.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

„Szuperbaktériumok” és antibiotikumok – a hazai helyzet

A világon évente mintegy hétszázezerre tehető a számuk, és az arány egyre növekszik. A szakértők attól tartanak, hogy 2050-re többen halnak majd meg az antibiotikumoknak ellenálló baktériumok okozta fertőzésben, mint rákban. A hazai helyzet állattenyésztésbéli aspektusairól Dr. Bognár Lajos élelmiszerláncfelügyeletért felelős helyettes államtitkárral, országos főállatorvossal beszélgettünk.

Augusztus 17-20. között Farmer-Expo Debrecenben

Több kiállító, szakmai és élményprogram várható az idei Farmer-Expón, mint amennyi 2019-ben volt. Tavaly a covid-járvány keresztbe tett a kiállításnak, mégsem maradt el, de idén minden korábbinál nagyobb területen és nagyobb látnivalókkal várja a látogatókat a debreceni kiállítás.

Mit legelnek a patások?

A kisebb testű, kérődző patások az energiadúsabb növényeket igyekeznek legelni, míg a lófélék - melyek általában nagyobb testűek is - kevésbé válogatósak táplálkozás közben. Számukra fontosabb, hogy legyen víz a közelben.

Ezek a kerti növények jelentenek halálos veszélyt házi kedvenceire

Javában zajlik a nyári szezon, nyílnak a szebbnél szebb virágok a kertekben. Bár szépek, néhány nyári virág veszélyes a háziállatokra. Következésképpen a tulajdonosoknak óvatosnak kell lenniük, hogy milyen növényeket ültetnek a kertbe.

A kutyák felismerik, ha hazudnak nekik

Hamarabb utolérik a hazug embert, mint a sánta kutyát - tartja a mondás. Ráadásul úgy tűnik, a kutyák is tisztában vannak ezzel: képesek felismerni, ha direkt hazudnak nekik az emberek.

Vácduka lesz a Nemzeti Vágta előfutamainak következő állomása

Július 31-én, szombaton Vácdukán mérkőznek meg egymással a legjobb helyi lovasok a budapesti Nemzeti Vágtán való indulás jogáért. A település már másodszorra rendez Elővágtát.

Marhajó párbaj – Aberdeen Angus vs. Murrey Grey

A hazánkban kevésbé ismert Murrey Grey alternatívája lehet a világ legnépszerűbb húsmarhafajtának, az Aberdeen Angusnak - ez derül ki egy friss kutatásból, amelyben a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatói is részt vettek. Az eredmények alapján a két fajta között csak színben mutatkozott markáns eltérés. A Murray Grey ezüstös külseje miatt nagyobb hőtűrő képességgel rendelkezik, ez a fajta tehát válasz lehet a klímaváltozásra a korszerű húsmarhatenyésztésben.

Elvesznek a marhák alkalmazkodásához szükséges genetikai információk

A szarvasmarhákat vizsgálva amerikai kutatók bizonyítékokat találtak rá, hogy a különböző környezeti tényezőkhöz való alkalmazkodóképességüket vesztik el a jószágok. Ennek oka, hogy az állattartók számára nem áll rendelkezésre a tenyésztésnél hasznos genetikai információ, melyből kiderülhet, képes-e például a nagy tengerszint feletti magassághoz alkalmazkodni egy adott jószág.

Napenergiával működő takarmányozó robot

Közösen fejlesztett napenergiát hasznosító elektromos takarmányozó robotot a Lemmer Fullwood az osztrák Hetwin céggel.

Többletforrásban részesülnek az állattartók

A magas takarmányárak okozta rendkívüli gazdasági helyzetre tekintettel az Agrárminisztérium kezdeményezésére a kormány 4,4 milliárd forint többletforrást biztosít az állattartók számára – közölte Nagy István tárcavezető.