Back to top

A liszt és a péksütemények éves áremelkedése tovább gyorsult

Augusztusban átlagosan 3,1 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az egy évvel korábbiakhoz képest, júliushoz viszonyítva 0,1 százalékkal csökkentek - közölte kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az éves áremelkedés üteme harmadik hónapja csökken, júliusban 3,3 százalékos volt. Elemzők 3,2 százalékot vártak augusztusra.

A szezonálisan kiigazított maginfláció az előző havival megegyező 3,7 százalék volt.

Az év első 8 hónapjában 3,4 százalékos volt az infláció a tavalyi azonos időszakhoz képest – derül ki a KSH jelentéséből.

Júliushoz viszonyítva 0,3 százalékkal csökkent az üzemanyagok, 2,1 százalékkal a ruházati cikkek és 0,4 százalékkal az élelmiszerek ára. A szolgáltatások 0,3 százalékkal drágultak.

A nyugdíjasok fogyasztói kosarára számított éves infláció a teljes kosárra mértnél magasabb, 3,4 százalékos volt.

Éves összehasonlításban az előző havi 6,0 százalékosról 5,6 százalékosra mérséklődött az élelmiszerek áremelkedése.

A sertéshús 11,5 százalékos, a friss zöldségfélék 23,6 százalékos és a burgonya 31,3 százalékos drágulása is alacsonyabb az előző havinál. A liszt, a péksütemények éves áremelkedése viszont tovább gyorsult, 11,3, illetve 10,0 százalékkal kerülnek többe, mint tavaly augusztusban.

A dohányárúk 12,8, az égetett szeszes italok 8,7 százalékkal drágultak.

Az üzemanyagok ára 2,6 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. A háztartási energia árának 1,0 százalékos emelkedését a szén és a tűzifa 7,6, illetve 7,8 százalékos drágulása okozta.

A szolgáltatások tarifáinak éves 2,8 százalékos emelkedése megegyezett az előző havival, bár a belföldi üdülések drágulása 4,6 százalékosról 5,5 százalékosra gyorsult. A lakbérek 10,0 százalékkal magasabbak a tavaly augusztusinál.

A tartós fogyasztási cikkek ára 1,4 százalékkal csökkent, a használt autók 7,9 százalékkal, a telefonok 5,3 százalékkal olcsóbbak, az új autók 1,5 százalékkal drágábbak lettek.

A ruházati cikkek ára jóval átlag alatt, 1,8 százalékkal emelkedett.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A finnek szerint az EU-nak bojkottálni kéne a brazil marhahúst az Amazonasért

Mika Lintila finn pénzügyminiszter szerint az EU-nak meg kéne szüntetnie a brazil marhahús és szója importját az Amazonas erdőtüzek miatt.

SPAR-Hungaricool: szokatlan ízkombinációk és újszerű termékötletek

A magyarországi kiskereskedelemben egyedülálló, új kezdeményezés során az áruházlánc az Agrármarketing Centrum szakmai támogatásával a legkiválóbb hazai élelmiszeripari innovációkat kereste az egész országból. A szeptember 28-i budapesti döntőn a szakmai zsűri által legjobbnak ítélt termékekkel a vásárlók már jövőre találkozhatnak a hazai INTERSPAR áruházakban.

Négy milliárd forintból fejlődött a sütőipari cég

A magyar élelmiszergazdaság az idén az első hét hónapban 10 százalékkal növelte termelési értékét, meghaladva ezzel a 2000 milliárd forintot, vagyis kifejezetten versenyképes - jelentette ki Szijjártó Péter hétfőn Zalaegerszegen.

A lepke, ami az embernek hála hódította meg a világot

A fehérlepkék ("káposztalepkék") közé tartozó répalepke az egyik legigénytelenebb inváziós faj a világon, mely mára szinte mindenhol elterjedt, ahol mezőgazdasági művelést folytatnak. Egy friss tanulmány most arra igyekszik választ adni, hogyan segítette az emberi tevékenység a lepke világhódító útját az elmúlt pár ezer év alatt.

Kihívásokkal teli évet zárnak a német gyümölcs- és zöldségtermesztők

2019 ismét egy nehéz év volt a német zöldség- és gyümölcstermesztők számára, mert sok kihívással szembesültek, és extrém időjárási körülmények között kellett helyt állniuk – vont mérleget a Német Gazdaszövetség (DBV).

Németország: Aggasztóan magas a baromfihúsban található antibiotikumok aránya

A Német Szövetségi Kormány aggodalmát fejezte ki a baromfihúsban található antibiotikumok mennyisége miatt, miután egy jelentés kimutatta, hogy a csirkehúsban egyre több az antibiotikumnak ellenálló szuperbaktérium.

Díszkert zöldségfélékből I.

Egy ápolt konyhakert mindig szép látványt nyújt, tükrözi a gazdája szeretetét a kerti munkák iránt. A zöldségfélék nagy részéről elmondható, hogy nem csak hagyományos formában, a művelés, növényvédelem, szedés szempontjából praktikus, szabályos sorokba ültetve tudják gyönyörködtetni a szemet.

Munkaerőhiány a gyümölcsösökben

A szélsőséges idei időjárás Szlovákiában is nagymértékben befolyásolta a gyümölcstermés alakulását. A hosszan tartó, könyörtelen szárazság, a hűvös kora tavaszi nappalok és éjszakák, majd a váratlanul nagy mennyiségű májusi csapadék egyrészt megtizedelte a gyümölcsösök termését, másrészt sokat rontott a gyümölcsök minőségén.

Csökkent a sertésvágások száma

Hosszú idő után, az idei első fél évben ismét csökkent a vágóhidak sertésvágásainak száma. Ezt részben az okozza, hogy a környező országokban - például az afrikai sertéspestis által sújtott Romániában - erősen megnőtt az élő állat iránti kereslet - írja pénteki számában a Világgazdaság.

A lefékező Európában is hasít a hazai kisker

Értékben 7,7 százalékkal bővült a napi fogyasztási cikkek magyarországi piaca 2019 második negyedévében.