0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Paradicsomi ízkavalkád

Az ország egyik legnépszerűbb gasztrobloggerénél is kitűnőre vizsgáztak a génbankból kiszabadított ritka paradicsomok. Havas Dóra (Lila füge) a hazai tájfajták elterjesztésének fontosságát hangsúlyozta a Kortárs Építészeti Központ Kerthatár Közösségi Kertjében rendezett szüreten.

Tavaly a Bocuse d’Or nyertes séfpárosa, Szulló Szabina és Széll Tamás, az idén az ország egyik legismertebb gasztrobloggere, Havas Dóra (Lila füge) konyhájában is bizonyítottak azok az elfeledett tájfajta paradicsomok, amelyek öko palántáiból áprilisban az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) Kerthatár Közösségi Kertjének is adományozott.

„A jó gasztronómia a minőségi alapanyagnál kezdődik. A tájfajták bebizonyították, hogy nem kell mindenáron a külföldi ízekben egzotikumot keresni,

hiszen itthon is elérhetőek jó minőségű, izgalmas ízvilágú paradicsomok.” – összegezte az ÖMKi-vel közös szüret eredményét Havas Dóra, aki a tájfajták elterjesztésének fontosságát hangsúlyozta az ország legnagyobb  ökológiai módszerekkel művelt közösségi kertjében.

„Míg a szupermarketekben kapható paradicsomok ízében alig akad különbség, a tesztelt hazai tájfajták a zamatok sokféleségével kényeztetnek. Az egyik savanykás, a másik édes, salátákhoz ideális desszert paradicsom, a harmadik kevésbé karakteres, de vékony héjú, lédús, befőzésért kiált, lecsóba is tökéletes. Ezek a szabadföldön, vegyszermentesen megtermett hazai paradicsomok ráadásul az egészségünkre nézve is kedvezőbbek, mint bármilyen import gyümölcs.” – hangsúlyozta a Lila füge bloggere, aki szeptember 8-ig az ÖMKi-vel együttműködésben tematikus hetet is szentel a hazai tájfajtáknak. A kampány részeként Havas Dóra többek között azokat az exkluzív recepteket is közzé teszi, amelyeket a máriapócsi, a gyöngyösi, a ceglédi, a tolnai, a faddi és a mátrafüredi öko palánták termésének ízvilága alapján komponált.

2012-től 2016-ig összesen 35 paradicsom tájfajtát vizsgáltak az ÖMKi munkatársai 28 együttműködő ökogazdaságban. Tavaly a biogazdálkodás és bioélelmiszer-fogyasztás népszerűsítését célzó Talajtól a tányérig” kampány részeként mutatták be a legjobbakat a Bocuse d’Or nyertes séfpárosa, Szulló Szabina és Széll Tamás közreműködésével, az idén pedig Havas Dóra értékelte és dolgozta fel a KÉK kiemelt közösségi mintakertjének adományozott palánták termését.

„A tájfajta paradicsomokat az ipari termelés szorította ki a kínálatból az utóbbi évtizedekben, kutatóink pedig azzal a céllal vizsgálták őket, hogy a legízletesebbeket, legalkalmazkodóbbakat újra közkinccsé tegyék” – mondta el Dr. Drexler Dóra, az ország egyetlen, kifejezetten fenntartható mezőgazdasággal foglalkozó önálló szervezete, az ÖMKi ügyvezetője. „A kínálat uniformizálódásával kikopott a fajtaismeret a háziasszonyok tudásából. Nagyanyáink még tudták például, hogyan kell a paradicsomból magot fogni, palántát nevelni, mire ideálisak a különböző növekedési erélyű, termésformájú bogyók. Ma egyforma – és sokszor import – zöldségek kerülnek az asztalokra. Ahogyan a koktélparadicsom népszerűvé tudott válni, a hazai tájfajtáknak is ott a helyük a köztudatban és a tányérokon.” – tette hozzá Havas Dóra.

Az ÖMKi palántái az idén tavasszal már elérhetőek voltak kereskedelmi forgalomban is. A legközelebbi, 2020 tavaszi forgalomba hozatal időpontjáig sokrétű felhasználásukhoz aktuális inspiráció szerezhető a Lila füge Facebook oldalán, további információt pedig a biokutatas.hu oldalon kaphatnak az érdeklődők.

 

Forrás: ömki