0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Áttörést jelentő génfelfedezés az árpában

Az edinburgh-i Heriot-Watt Egyetem kutatói egy, a szárazságtűrésért felelős gént fedeztek fel az árpában, amely a tudósok reményei szerint segíthet majd ellenállóvá tenni a növényeket az éghajlatváltozás negatív hatásaival szemben.

A The Guardian számolt be arról, hogy a tudósok csaknem öt év kutatómunka után jutottak eredményre: az árpában megtalálható több mint 39.000 gén közül izolálták a „HvMYB1” nevű speciális gént.

Kísérletek azt is bebizonyították, hogy azok a növények, amelyekben ez a gén kiemelkedően fejeződik ki, ellenállóbak, és nagyobb eséllyel élik túl a szárazságot.

Mivel a gabonaipar egyre nagyobb kihívásokkal néz szembe az éghajlatváltozáshoz köthető szárazság miatt, a felfedezésnek nagy jelentősége van.

A Heriot-Watt Egyetem munkatársa, Peter Morris, a kutatás vezetője kiemelte, hogy „Ennek a bizonyos génnek a kifejeződését a tesztnövényekben növelve és a szárazsággal együttjáró körülményeket szimulálva,

be tudtuk bizonyítani, hogy a HvMYB1 gént kiemelkedően kifejező növények az elhúzódó szárazságot is túlélik”.

Hozzátette: „Ez egy jelentős felfedezés, ami lehetővé teszi, hogy a jövőben sokkal szárazságtűrőbb növényeket termesszünk”. A hosszú csapadékmentes időszakok már most rontják a terméshozamot, és az Európai gabonatermést például tavaly különösen keményen érintették.

„A klímaváltozás felgyorsulásával egyre extrémebb idények a jellemzően, miközben létfontosságú, hogy biztosítsuk a megfelelő ellátást” – mondta Peter Morris.

Forrás: The Guardian