Back to top

NAK: a repce vetését segíti, a napraforgó betakarítását nehezítette a csapadékos idő

Segíti az őszi káposztarepce vetését az elmúlt napok csapadékos időjárása, azonban a napraforgó betakarítását valamelyest nehezítette - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos osztályelnöke az MTI érdeklődésére.

Petőházi Tamás elmondta, hogy országszerte zajlik a repce vetése, a csapadékos időjárás kedvező hatással van a magok fejlődésére. Hozzáfűzte, hogy tavaly gyakorlatilag "porba vetették" a repcét a gazdák, emiatt gyengén fejlődtek, vagy ki sem keltek a magok, és sok helyen tavasszal ki kellett tárcsázni az állományokat.

Közölte azt is, hogy a mintegy 560 ezer hektáron termesztett napraforgó betakarítását az eső akadályozta, ugyanakkor a jelenlegi száraz időjárás kedvező feltételeket biztosít majd a munkálatokhoz.

Fotó: MTI - Czeglédi Zsolt
Pusztavámi Márton, a NAK Vas megyei elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a megyét az elmúlt napokban átlagosan 22 milliméter eső érte, amely egy-két napos kiesést okozhat a szántóföldi munkálatokban, a betakarításhoz az időjárási előrejelzés szerint optimális körülmények várhatók. A repce vetése a megyében befejeződött, jelenleg a növényvédelmi intézkedések vannak soron.

Szólláth Tibor, a NAK Hajdú-Bihar megyei elnöke ismertette, hogy

a kukoricánál jók a terméskilátások a szélsőséges időjárás ellenére, az augusztusi meleg felgyorsította az érést, így a korai fajták betakarítása már meg is kezdődött.

A kukorica termésátlagait a Hajdúságban 8-11 tonna között várják, a bihari térségben az aszály miatt 3-6 tonnás terméssel számolnak a gazdák.

A száraz tavasz után megfelelően fejlődött a napraforgó is, a májusi csapadék biztató volt, ugyanakkor a növényvédelmi feladatokat nem minden gazdának sikerült elvégezni. A növényből a megyében a jobb termőadottsággal rendelkező helyeken 5-5,5 tonna is lehet a termés - tette hozzá.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Tovább drágulhatnak tavasszal a zöldségek

A drágulás oka, hogy több ezer hektáron elmosta a spanyol zöldségtermő területeket a Gloria nevű óriásvihar Spanyolországban.

Lombtrágya újragondolva

Vegetációs időszakon belül a hiánybetegségek gyors kezelése, a tápanyagutánpótlás szinte elképzelhetetlen lombtrágyák nélkül. Másfél évtizede látja el a ConsulTrade 2002 Kft. a cseh Klofác fejlesztő és gyártó cég lombtrágyáinak magyarországi képviseletét. A cseh vállalat tulajdonosa korábban gyakorló agrármérnök volt, aki a termelésben szerzett tapasztalatait a tápanyag utánpótlás területén kamatoztatja.

Csevegő tehenek

Egy meglepő, új vizsgálat szerint a tehenek társalognak egymással a takarmányról és az időről. A kutatás fényt derített arra, hogy saját, egyedi bőgésükkel miként válaszolnak a tejelő tehenek a negatív és pozitív emocionális helyzetekre.

Veszélyezteti az állatokat és a mezőgazdasági termést a hőingadozás

Hiányzik a csapadék a földekről, és a viszonylag enyhe idő sem tesz jót a mezőgazdaságnak. A szakemberek szerint nagyon kellene a hó, mert a növények rosszul tűrik a hőingadozást. Az igazi tél hiánya a szabadon tartott állatokat is veszélyezteti.

A legjobb kukoricák ajánlati fajtalistája

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a Gabonatermesztők Országos Szövetségével (GOSZ) és a Vetőmag Szövetséggel (VSZT) együttműködve második alkalommal állított össze ajánlati fajtalistát kukoricára, hogy a termelők támpontot kapjanak a fajtaválasztáshoz.

Speciális kiadványokkal is segíti a szakmai szereplőket a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara speciális, ingyenes szakmai kiadványokkal is segíti a mező- és az erdőgazdálkodással foglalkozókat, valamint az élelmiszeriparban tevékenykedőket.

Mi a nagyobb kockázat?

Hogyan lehet gazdaságosan, a környezetet kímélve, mégis hatékonyan ellátni az emberiséget élelemmel? Erről beszéltek szakemberek a Gabonatermesztők Országos Szövetsége és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara évnyitó rendezvénye első panelbeszélgetésén. Az AGROmashEXPO színpadán növényvédőszer- és műtrágyagyártók képviselői beszéltek arról, hogy hogyan tudnak segíteni a fenntartható gazdálkodásban.

Összefogtak a hazai hagymatermesztők, hogy folyamatosan legyen magyar hagyma a piacon

A rendszerváltozás óta jelentősen visszaesett a magyar hagymatermesztés, a termelők – a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szakmai segítségével – közösen dolgoznak azon, hogy a mostani 50-60 százalék helyett nagyobb részben tudják ellátni hazai hagymával a fogyasztókat. Az éves hagymafogyasztás hazánkban 10-12 kg/fő; a magyar hagyma gyorsan elfogy, több hónapig csak import van a piacon.

Árutőzsde: emelkedés és csökkenés

A Budapesti Értéktőzsde árupiaci szekciójában a termények jegyzése továbbra is szünetel. A piaci szereplők a nemzetközi árutőzsdéken tájékozódhatnak a gabonafélék és az olajmagok különböző lejáratokra szóló jegyzéséről.

Megkezdődött a balatoni nádaratás, de a tervezett mennyiséget évek óta nem érik el

Megkezdődött a balatoni nádaratás, a tervek teljesítését azonban hátráltatja, hogy a tó nem fagyott be, és a vízügynek nincs saját aratógépe, a vállalkozók részéről pedig csekély az érdeklődés - tájékoztatta Csonki István, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője az MTI-t hétfőn.