Back to top

Teljes a virágos települések listája

A Virágos Magyarország verseny újabb regionális helyezettjeit hirdették ki augusztus utolsó és szeptember első napjaiban. Mint ismeretes, az idén először kétlépcsőssé vált a megmérettetés, az első körben területi szinten mérkőzhetnek meg a városok és falvak. Ennek köszönhetően nagyobb esélyt kaptak a díjak elnyerésére a kistelepülések is, amelyek korábban nem jutottak hozzá.

Az egyes régiók nyerteseit a területi díjátadókon hirdették ki, végül pedig a nyertes települések közül választják ki a fődíjasokat, amelyeket 2019. október 4-én jelentenek be Budapesten.

Tatabányán a Bányász Napok keretében derült ki, hogy a Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém megyéket magában foglaló országrész városai közül

Székesfehérvár az idei legvirágosabb, míg a községek között Paloznak az első helyezett.

A második helyezettnek járó területi Arany Rózsa díjat Súr kapta. A Belügyminisztérium alapította Virágos Önkormányzatért különdíjat a városok között Tatabánya, míg a falvak között Pákozd nyerte el.

Az Arany Virág díjat Herend és Lovas, a szervezőbizottság elnöki díját Nagyvenyim, a Magyar Önkormányzati Főkertész Szövetség Főkertészek díját Komárom kapta. A Magyar Tájépítészek Szövetségének Tájépítészek díját Rácalmásnak ítélték, a Balatoni Szövetség Helyi érték díját pedig Tihanynak.

Az Agrárminisztérium Virágos Vidék Díját Sukoró, az ICOMOS Kertörökség Díját Fehérvárcsurgó vehette át.

A Legvirágosabb Úti Cél verseny közönségdíját a Komárom-Esztergom megyei Császár vihette haza.

Nyíregyházán, a Vidor Fesztiválon is eredményt hirdettek, ott a Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéket magában foglaló országrész legvirágosabb települései vehették át a díjakat.

Itt a városok között Ózd, a községek között pedig Telkibánya lett az első helyezett.

A második helyezettnek járó területi Arany Rózsa díjat Hajdúböszörmény kapta, a Belügyminisztérium Virágos Önkormányzatért különdíját Hajdúnánás és Girincs nyerte el.

Szeptember első napjaiban a Virágos Magyarország verseny újabb regionális helyezettjeit hirdették ki. Szeptember 6-án Baján a Bácska Kincse – Gemenc Természeti Napok keretében derült ki, hogy a Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyéket magában foglaló régió területi versenyén mely városokat, településeket díjazták.

Szentes lett a legvirágosabb város, míg a községek között Érsekcsanád lett az első helyezett.

A 2. helyezettnek járó területi Arany Rózsa díjat Békéscsaba kapta. A Virágos Önkormányzatért különdíjat a Belügyminisztérium jóvoltából a városok között Szeged, míg a falvak között Kardos nyerte el.

A Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyéket magában foglaló régióban a Belügyminisztérium Virágos Önkormányzatért város kategóriában Szeged kapta. A szervezőbizottság elnökének díját Kecskemétnek ítélték. A Magyar Díszkertészek Szövetsége a Díszkertészek Díját Orosházának adományozta. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Zöldülő Városokért Díjjal jutalmazta Baját.

Szeptember 7-én Nagykőrösön, a Nagykőrösi Arany Napok rendezvényen hirdettek eredményt.

A Jász-Nagykun-Szolnok, Heves, Nógrád és Pest megyéket magában foglaló térség legvirágosabb városa Budaörs lett, a községek között pedig Szentlőrinckáta lett az első helyezett.

A 2. helyezettnek járó területi Arany Rózsa díjat Veresegyház és Tiszafüred kapta. A Virágos Önkormányzatért különdíjat a Belügyminisztérium jóvoltából város kategóriában Hatvan, a falvak között pedig Szada kapta meg.

A Jász-Nagykun-Szolnok, Heves, Nógrád és Pest megyéket magában foglaló térségben a rendszeres részvételért Arany Virág díjat kapott Pest megyei Gödöllő, Péteri, a Nógrád megyei Berkenye , és a Heves megyei Visonta. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Köznevelési Programok és Kapcsolatok Főosztálya az Év Virágos Óvodája Díját a Tóalmási Mesevár Óvodának adományozta.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Közművelődési Főosztálya a Virágos Közösségek Díját Szolnok érdemelte ki. A Magyar Természetvédők Szövetsége által adományozott Biológiai Sokféleség Megőrzése Díj Poroszló nyerte. A Város és Faluvédők Országos Szövetsége Város és Faluvédők Szövetsége díját Jászfényszaru érdemelte ki. A Virágzó Magyar Kertkultúráért Alapítvány Virágzó Kertkultúráért Díját Kisbárkánynak ítélték oda. A Vasutas Települések Szövetsége Virágos Állomás Díjat adományozott Ceglédnek.

A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Dr. Kováts Zoltán Díjjal jutalmazta Százhalombattát. Az Műemlékek és Műemlékhelyszínek Nemzetközi Tanács (ICOMOS) Kertörökség Díját Eger nyerte el. Az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottsága által adományozott Fenntarthatósági Különdíjat Varsány kapta. A 30 ezer fős és kisebb városok kategóriájában indított Facebookos közönségszavazáson a Legvirágosabb Úti Cél nyertese Veresegyház lett.

Ezennel teljes lett a Virágos Magyarország környezetvédelmi vetélkedőben az év legvirágosabb városa és faluja országos díjakért induló régiós települések listája, ami a következő:

Városok:

Lenti (Zala megye)

Harkány (Baranya megye)

Székesfehérvár (Fejér megye)

Ózd (Borsod-Abaúj-Zemplén megye)

Szentes (Csongrád megye)

Budaörs (Pest megye)

Falvak:

Lipót (Győr-Moson-Sopron megye)

Orfű (Baranya megye)

Paloznak (Veszprém megye)

Telkibánya (Borsod-Abaúj-Zemplén megye)

Érsekcsanád (Csongrád megye)

Szentlőrinckáta (Pest megye)

A versenyben az idén először – hagyományteremtő céllal – erdélyi települések is részt vehettek, saját kategóriában versenyezve a különdíjért.

Ez az első lépés afelé, hogy minden határon túli magyarlakta település csatlakozhasson a környezetszépítő kezdeményezéshez. A legvirágosabb erdélyi várost és falut, valamint a díjazott fővárosi kerületeket szintén az októberi országos átadón jelentik majd be. A győztes magyarországi falu és város képviselheti majd hazánkat a nemzetközi Entente Florale Europe versenyen. Tájépítészekből és kertészekből álló szakmai csapat segíti majd a felkészülésüket.

A Virágos Magyarország kezdeményezés arra ösztönzi a városokat és községeket, hogy aktívan tegyenek a kulturált és vonzó településkép kialakításáért.

Ehhez a parkok és virágos területek kialakítása mellett a fenntartható fejlődés szempontjainak következetes alkalmazása, a településen élők összefogásának ösztönzése, életminőségük javítása, a környezettudatos gondolkodás és szemlélet erősítése, valamint a természeti és az épített örökség megőrzése és gyarapítása is hozzájárul.

Forrás: 
Magyar Turisztikai Ügynökség

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Fények a sötétben

Különleges hatásokat köszönhetünk a sötétet megtörő világosságnak. Varázslatos hangulatot csempészhetünk általa a kertbe, és segíti a biztonságos közlekedést is. A fényekkel megnyújthatjuk azt az időt, amit a szabadban tölthetünk. A hólepte, téli kertben pedig igazán különleges élmény az esti fény.

Virágos díjazottak

Ebben az évben 26. alkalommal versenyeztek a magyar települések a Virágos Magyarország környezetszépítő versenyben. A győztes város Székesfehérvár, a győztes falu pedig Orfű lett, így jövőre az Entente Florale Europe nemzetközi mezőnyében ők képviselik majd hazánkat.

Az ehető virágok oldják meg a kertészeti ágazat nehézségeit?

Franciaország és Olaszország Ligur- tengeri térségében ehető virágok termesztésével kísérleteznek. A program az Európai Unió kohéziós politikájának részeként jött létre. Az ANTEA projekt egy határokon átnyúló kezdeményezés, melynek célja a kertészeti ágazat kiterjesztése, illetve a gazdasági és társadalmi összetartás erősítése az EU régiói között.

Tömjén és mirha a Bibliában

A Biblia a „könyvek könyve”, a világon legtöbbet olvasott könyv. Több mint ezer éven át írták csaknem félszázan, egymástól térben és időben távol azzal a céllal, hogy Isten munkáját és üzenetét tolmácsolják. A Szentföld változatos felszínű, mediterrán és szubtrópusi éghajlatú terület, növényzete, mezőgazdasági kultúrája különbözik a miénktől.

Zamatos, illatos grincsfák

A grincsfának nincs konkrét értelmezése, szabad műfaj, amelynek eredménye egy olyan alkotás, amelyben ott az ünnep öröme, de a nehézségek és a kihívások üzenete is. Valójában a mai világunk rajzolódik ki minden darabban.

Inna egy kávét? Most már a csészét is megeheti utána

Mi lehet jobb egy csésze forró kávénál? Talán egy kávé, aminek még a csészéje is fogyasztható. Az Air New Zealand teszt jelleggel ehető csészékkel szolgálja fel a kávét a járatain, hogy csökkentsék a fedélzeten keletkező hulladék mennyiségét.

Dísznövénypiac a brexit után

Világszerte folyamatosan nő a kereslet a holland dísznövényekre, az októbertől októberig tartó egyéves időszakban összességében 35 százalékkal nőtt a kiviteli érték. Matthijs Mesken, a holland virágexportőrök szövetségének (VGB) elnöke azonban óvatosan tekint a jövőbe.

Szerepvállalást kérnek a díszkertészek az új KAP-ban

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Díszkertész Alosztálya legutóbbi ülésén a közös agrárpolitika tervezéséről és a díszkertész ágazat szerepvállalásáról tartottak megbeszélést. A díszkertész szakma a kidolgozás alatt álló új KAP mind a kilenc specifikus céljához képes kapcsolódni, talán legkisebb környezetterheléssel termelő, legfenntarthatóbb, legbiodiverzebb ágazat.

Ünnepi díszek a természet ajándékaiból

Miért szépek a természetes karácsonyi díszek? Mert a narancs, az alma, a fahéj és fenyő illata végigkísért mindannyiunkat az ünnepek alatt már generációk óta. Érdemes ápolni a régi hagyományt, és az otthonunkat azzal díszíteni, amit a természet ajándékozott számunkra.

Már kapható a kiváló minőségi hazai Mikulásvirág

A kedvező időjárásnak köszönhetően kiváló minőségben kapható az időszak kedvenc dísznövénye, a mikulásvirág. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara piaci körképe szerint a legtöbb vásárló a 12-13 cm-es cserépben lévő virágot veszi, a piros fellevelűek mellett pedig egyre népszerűbbek a rózsaszínűek, a fehérek és az extrább színűek is. Hazánkban nagyságrendileg mintegy száz termelő foglalkozik mikulásvirág-termesztéssel.