Back to top

Új futópálya a Keresztúri-erdőben

A főváros XVII. kerületében is gyümölcsöző az önkormányzat és a Pilisi Parkerdő Zrt. együttműködése. A Helikopter lakópark melletti erdős területen futókört, tájfutópályát, tanösvényt és két új tisztást is létesítettek a Parkerdő szakemberei.

Az úgynevezett Keresztúri-erdő megújításánál a lakosság turisztikai, sport és rekreációs igényeket, vagyis a közjóléti igényeket tartották szem előtt. A területen ennek megfelelően kialakítottak egy 4,2 kilométeres futókört, egy tájékozódásifutó-pályát, amelyen a rögzített ellenőrzőpontokat érintve kell végig haladni, valamint egy szabadtéri edzőparkot.

Fotó: Pilisi Parkerdő Zrt.

Ezeken túl 15 állomásból álló interaktív tanösvényt is létrehoztak az erdőben.

A kihelyezett táblák bemutatják a terület és a szomszédos Új köztemető élővilágát, az 1944-ben kiépített védelmi rendszert, az Attila-vonalat, Pest 18-20. századi határköveit és az erdősítés történetét, illetve a temető 301-es parcelláját, az 1956-os forradalom utáni megtorlás áldozatainak nyughelyét. A rajtuk lévő QR-kódok leolvasásával hang- és videóinformációk segítik a tájékozódást.

A közel 30 millió forintos közjóléti fejlesztés részeként két tisztást alakítottak ki a Pilisi Parkerdő tervei alapján. A tisztások mellé tűzrakó helyek épültek, padokat, asztalokat és esőbeállókat helyeztek el, a tisztásokra információs táblákat állítottak. A fejlesztés része volt a megújított erdőterülethez tartozó parkoló kialakítása is.

Fotó: Pilisi Parkerdő Zrt.

A Parkerdő kezelésében lévő városi erdő környezeti célokat is szolgál, hiszen csökkenti a klímaváltozás káros hatásait, megszűri a levegő szállópor-tartalmát és véd a zajszennyezés ellen.

Olyan erdei közösségi teret szerettek volna kialakítani, ahol a családok, barátok kikapcsolódhatnak, akár bográcsozás, szalonnasütés vagy sportolás közben, mondta Horváth Tamás, a XVII. kerület alpolgármestere az átadón.

Rittling István, a Pilisi Parkerdő Zrt. Budapesti Erdészetének vezetője pedig arról beszélt, a parkerdei fejlesztések leginkább a helyi lakosságot szolgálják, különösen a fővárosban, ahol a Budapesti Erdészet és a kerületek együttműködésében már számos ilyen beruházás valósult meg.

Fotó: Pilisi Parkerdő Zrt.

Forrás: 
Pilisi Parkerdő közlemény

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Jenga torony Piliscsaba felett

A Pilisi Parkerdő erdeit évente 25 millió alkalommal látogatják meg a kirándulók, és a fennállásának 50 éves jubileumát ünneplő erdőgazdaság számos, erdőjárók által kedvelt turisztikai látványossággal is büszkélkedhet. Ilyen a Nagy-Kopasz tetején álló, logikai-ügyességi játék ihlette Dévényi Antal-kilátó, melyről páratlan panoráma nyílik a Vörösvári-medencére.

Engedély nélkül nem vihetjük haza a hullajtott agancsokat

Nemcsak a törvényt sértik meg az úgynevezett agancsozók, azaz akik engedély nélkül gyűjtik be a szarvasok tél végétől levetett agancsait, hanem a vadállományban és az erdőben is óriási kárt okoznak.

Egyre pusztítóbb viharok jönnek

A héten ismét fákat döntött, cserepeket röpített, házakat veszélyeztetett, több százmillió forint kárt okozott a pusztító szél, holott alig egy hete, hogy megdőlt az országos szélrekord hazánkban: az orkán erejű, 124 km/h széllökést a fővárosban, a János-hegyen (527 m) regisztrálták. Az extrém időjárási anomáliák, gyakoribb és pusztítóbb viharok hátterében a globális klímaváltozás állhat.

Szuperprémium választék és natúr borok az idei VinCE Budapesten

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség. A mesterkurzusokon válogatott nemzetközi tételek kerülnek a poharakba, a kiállítótérben pedig kiemelt figyelmet kapnak az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő natúr borok.

Parkok, tavak, szigetek

A Főkert Nonprofit Zrt. szakmai napján a Szent István Egyetem Budai Campusának dísztermében növényvédelmi, faápolási, zöldfelület-kezelési előadások hangzottak el, valamint megismerkedhettünk a Főkert legújabb projektjeivel és eredményeivel. Ezúttal a főváros zöldfelületi fejlesztéseit taglaló előadások összefoglalóját adjuk közre.

"Okospéntek" a vadaspark közösségi oldalán

Mi a különbség a farkas és az aranysakál között? Hogy tudjuk megkülönböztetni az agancsot a szarvtól? Ilyen és hasonló kérdések részletes bemutatására, megválaszolására indult új, ismeretterjesztő sorozat péntekenként a Budakeszi Vadaspark Facebook-oldalán #okospéntek hashtaggel.

Felújított fahídon kelhetnek át a kirándulók a Visegrádi-hegységben

A tölgyfából készült híd Pilismarót közelében, a Miklós-deák-völgyben futó patak felett vezet át. A Pilismarót–Hirsch-orom–Pilisszentlélek közötti piros sáv jelzésű turistaúton található.

Február 2. a vizes élőhelyek napja

A klímaváltozás miatt egyre nagyobb figyelmet kell fordítani az erdők vízvisszatartási, víztárolási kapacitásának növelésére, hívja fel a figyelmet a Pilisi Parkerdő a vizes élőhelyek napja alkalmából. Az ugyanis, hogy a klímaváltozás milyen hatással van az erdők természetes vízháztartására, a Pilisi Parkerdő területén is érzékelhető.

Kijön vagy nem jön ki?

Medvelesre hívja az érdeklődőket a Budakeszi Vadaspark február 2-án. A látogatók együtt figyelhetik meg, hogy a barlangjukból előbújó medvék meglátják-e saját árnyékukat, és visszamennek aludni, vagy a tavaszt várva elindulnak táplálékot keresni. A népszokás szerint ugyanis ez mutatja, hogy kitart-e még a tél.

Ritkább, mint a fehér holló? Albínó örvös légykapók a Pilisben

Rendkívül ritka jelenséggel szembesültek a Pilisi Parkerdő területén az örvös légykapók viselkedését kutató szakemberek: az 1982 óta tartó vizsgálataik során először találtak pigmenthiányos, albínó légykapófiókákat. A kutatás eredményeit a holland Ardea tudományos folyóiratban is megjelentetik.