0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Díjátadó az Országházban

Az Országház Felsőházi termében a Gazdaság Ünnepén átadták az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat kitüntetéseit. A szeptember 10-ei rendezvényen 60 pályázó 67 pályázata érdemelte ki az Érték és Minőség Nagydíj kitüntető címet. A díjazottak között kis- és középvállalkozók, valamint nagyvállalkozások is megtalálhatóak, de szabadalmakkal rendelkező egyéni vállalkozó is kitüntetést kapott.

Az ünnepségen beszédet mondott, valamint kitüntetéseket adott át Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke, Farkas Sándor Agrárminisztérium miniszterhelyettese, Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért felelős államtitkára, valamint Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke.

Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázatot idén a DIAMOND Szervezőiroda Bt., a Hajnal Húskombinát Kft., a Legrand Magyarország Villamos Rendszerek Zrt., a Poli-Farbe Vegyipari Kft., a ProfessionCert Kft., valamint az erdélyi SSM & SIU Kft. valósította meg.

Immáron második alkalommal került átadásra az Érték és Minőség Nagydíj, idén is az Országházban. Az esemény és a pályázat lényegi célja, hogy a győztes pályázókat biztosítsa áruinak, termékeinek maga színvonaláról, emellett a nemzetközi piacon versenyképes, kiemelkedő minőségű áruk és termékek előállítást ösztönözze.

Kiss Károlyné Ildikó, az Érték és Minőség Nagydíj Pályázati rendszer alapítója beszédében elmondta, hogy a gazdasági életben egyre nagyobb a szerepe azoknak a megkülönböztető védjegyeknek, amelyek a főképpen a kiemelkedő eredményekre hívják fel a figyelmet. Kihangsúlyozta, hogy jelenleg 116 különféle vállalkozás 221 pályázata tartozik a védjegyhasználóik közé.

Latorcai János, a rendezvény fővédnöke kiemelte, hogy az Érték és Minőség Nagydíj védjegye igazolja a kimagasló minőséget, és mindeközben szimbolikus közösségvállalást is kínál a hazai és Kárpát-medencei magyar termelőkkel.

Farkas Sándor szerint egyre népszerűbbek lettek a fogyasztók körében a hazai termékek. „Ehhez az eredményhez szükség volt arra is, hogy a vállalkozások számára a legfontosabb fokmérő a minőség legyen.” – tette hozzá a miniszterhelyettes.

Véleménye szerint legyünk büszkék az általunk termelt értékekre, ismerjük el a legkiválóbbakat, és mutassuk meg, hogy a magyar vállalkozások áldozatos munkájukkal milyen kiemelkedő eredményeket érnek el.

Kelemen Hunor kiemelte a 7 erdélyi pályázó sikerét is, miszerint Erdély története is: a hité, az akaraté. és a bizalomé, ami arról szól leginkább, hogy ahol ezek az értékek találkoznak, ott építkezés lesz. Hozzátette, reményei szerint egyre többen lesznek azok, akik teret adnak az új és innovatív ötleteknek, beruházásokat keresnek ügyüknek, a munkateremtéssel pedig vonzóvá teszik az otthont a felnövekvő nemzedékek számára.

A pályázat nyertesei kiérdemelték a az Érték és Minőség Nagydíj kitüntető címet, valamint annak Tanúsító Védjegy használatát. A díj mellé járó oklevelet Balázs Károly és Sárkány Gábor grafikus művészek alkották, az Érték és Minőség Nagydíj trófeákat pedig a pályázatkiíró emblémájával díszített, a Hollóházi Porcelángyár Kft. alkotógárdája készítette el.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu