Back to top

A nemzetgazdaság első féléves külkereskedelmi többletének több mint a felét az agrárium adta

A magyar agrárgazdaság az elmúlt években látványos fejlődésen ment keresztül, termelékenysége és jövedelmezősége is nagymértékben emelkedett. Ennek köszönhetően évről évre jelentős mértékben hozzájárul a nemzetgazdaság eredményeihez - mondta el az MTI-nek Nagy István agrárminiszter.

Az eredmények tükröződnek a legfrissebb, 2019. első félévére vonatkozó külkereskedelmi adatokban is. A tárcavezető pozitív eredményként értékeli, hogy

az év első hat hónapjában az agrárexport 11,2 százalékkal növekedett és meghaladta a 4,7 milliárd eurót.

Az agrárimport ennél szerényebb mértékben 6,8 százalékkal emelkedett, értéke 3 milliárd eurót tett ki. Ennek köszönhetően az agrár-külkereskedelmi többlet éves alapon 20 százalékkal bővült.

Nagy István az agrárgazdaság szerepét meghatározónak tartja a nemzetgazdaság külkereskedelmében. Az agrártermékek aránya a teljes nemzetgazdaság külkereskedelmi többletéből 2019 első félévében 54,2 százalék volt, az agrárgazdaság 1672 millió euróval járult hozzá a 3085 millió eurós nemzetgazdasági többlethez. 2010-ben még csak a teljes export harmadát, 33,4 százalékát tette ki az agrárgazdaság, vagyis az elmúlt időszakban jelentős előrelépés történt.

Több éves távlatban még szembetűnőbb az agrárgazdaság külkereskedelmének a fejlődése - fejtette ki a miniszter.

Kilenc év alatt, 2010 és 2019 első féléve között az agrárexport 79,5 százalékkal, az egyenleg 77,5 százalékkal bővült.

Fontos kiemelni, hogy a magasan feldolgozott termékek kivitelének értéke 2010-óta évről évre növekszik, ami kedvező a hazai hozzáadott érték és a foglalkoztatás szempontjából. A feldolgozás fejlődése stabil és kiszámítható piaci környezetet teremt az alapanyag-termelés számára.

A tárcavezető kiemelte azokat a célzott szakpolitikai programokat és az aktív gazdaságdiplomáciát, amelyek jelentősen hozzájárulnak az agrárgazdaság fejlődéséhez: az évente mintegy 400 milliárd forintos nagyságrendet képviselő közvetlen támogatások és a közel 100 milliárd forintot kitevő nemzeti támogatások termelés és jövedelembiztonságot nyújtanak a gazdálkodóknak, valamint biztos és kiszámítható finanszírozást jelentenek a fejlesztésekhez.

A minisztérium az Európai Unió egyik legfejlettebb, három pilléres kockázatkezelési rendszerét működteti, ami a növénytermesztés termelési kockázatait csökkenti, illetve mérsékli az időjárás okozta károk által okozott jövedelemkiesést.

A kedvezményes forgóeszköz hitelprogramok és az intézményi kezességvállalás pedig az agrárvállalkozások finanszírozását könnyíti.

Az agrárgazdaság versenyképességét növelő beruházásokat ösztönzik a Vidékfejlesztési Program beruházási támogatásai, amelyek hozzájárulnak az alkalmazott technológia modernizációjához. Mindemellett a minisztérium még aktív gazdaságdiplomáciával, külföldi marketingprogramokkal segíti elő a nemzetközi piacépítést.

Az agrárexport növekedése bővülő értékesítési lehetőségeket jelent a magyar gazdálkodók és élelmiszeripari vállalkozások számára, ezért jó alapot nyújt az ágazat további fejlődése számára - mondta Nagy István.

Forrás: 
AM/MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Miniszteri egyetértés az állatjólét finanszírozásáról

A 16 szövetségi tartomány agrárminiszterei augusztus végén tartott tanácskozásukon elvi megállapodást kötöttek arról, hogy a német gazdák részesüljenek megfelelő pénzügyi támogatásban az állattartás feltételeinek javítását segítő átépítések elvégzéséhez, és meg kell teremteni az ahhoz szükséges finanszírozás intézményrendszerét.

A PENNY kész bővíteni a hazai beszállítói körét

A PENNY kiskereskedelmi áruházlánc nyitott arra, hogy 223 magyarországi üzletében növelje a hazai élelmiszerek arányát. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a PENNY Market Kft. vezetőivel egyebek között erről is egyeztetett.

Készül az akvakultúrát meghatározó stratégia

Az Európai Unióban és Magyarországon is folyamatban van azoknak a stratégiai dokumentumoknak, jogszabályoknak és programoknak az előkészítése, amelyek a következő tíz évre meg fogják határozni a magyar akvakultúra fejlődését – mondta Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a 44. Halászati Tudományos Tanácskozáson.

Több pénz a hungarikumok gyűjtésére

„Hungarikumaink és nemzeti értékeink olyan eszmei és erkölcsi hátteret jelentenek, amelyek összekötnek bennünket, bárhol is legyünk a világban. Megalapozzák nemzeti öntudatunkat, hagyománytisztelő és hagyományszerető létünket, hozzájárulnak történelmi emlékezetünkhöz – jelentette ki Nagy István a Zala megyei Reziben tartott sajtótájékoztatón.

Magyar hagyma: a piaci részesedés növelése a cél

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara égisze alatt működő hagyma munkacsoport hiánypótló szerepet tölt be a termelés hatékonyabbá tételében és a piacszervezésben. A versenyképes termesztéshez technológiai fejlesztésekre, megfelelő fajtaválasztásra és a tárolókapacitások növelésére van szükség.

Új hobbikerti zöldségfajták

A Beekenkamp Plants Ornamentals bemutatta az Alfrescót, a hobbikerti zöldségek és fűszernövények új sorozatát. Az oltott és nem oltott zöldség- és fűszernövény-palántákat gondosan kiválasztott magokból nevelik, és a SKAL higiéniai szabályok szerint termesztik.

Ünnepélyes keretek között megnyitott az új Kis-Balaton Látogatóközpont

Mintegy 1,2 milliárd forintból épült meg Fenékpusztán a Kis-Balatont bemutató kiállítási tér. A Kis-Balaton Látogatóközpont kialakításának keretében már tavaly megújult a Diás-szigeten a Fekete István Emlékhely, a most átadott beruházás pedig modern, 21. századi módon mutatja be a nagy jelentőségű, fokozottan védett nemzeti parki tájegység értékeit.

Egy bűnszervezett 500 millió forint értékű EU-s támogatást tulajdonított el

Több mint száz vádlott ellen emelt vádat a főügyészség költségvetési csalás bűntette miatt, az elsőfokú ítéletben a bíróság több terheltet súlyos, letöltendő szabadságvesztésre ítélt, közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn.

Stabilan emelkednek a fogyasztói árak is

Fennmaradt a mezőgazdasági termékek árának emelkedő trendje – derül ki a KSH első féléves adataiból. Az agrár-, az élelmiszeripari és a fogyasztói árak közül az utóbbiak emelkedtek a legnagyobb mértékben.

Az Agrárkamara elkészíti a tagdíjbevallást tagjai helyett

Október végéig kell befizetni a tagdíjat. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) csökkenti tagjai adminisztrációs terheit azzal, hogy idéntől elkészíti tagdíjbevallásukat, hasonlóan a NAV általi SZJA-bevallásokhoz.