0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

A természetvédelem is része az erdőgazdaság munkájának

Természetvédelmi szakmai találkozóknak adott otthont a Pilisi Parkerdő. A Budai-hegységben található Szénás-hegycsoport Európa Diplomás Területet az Európa Tanács ellenőre tekintette meg, a program a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságával közösen zajlott. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóságával pedig a Life4OakForests pályázat eredményeit ismerhették meg a Parkerdő szakemberei.

A Pilisi Parkerdő munkájának meghatározó része a természetvédelem. Az erdőgazdaság ezt a célt többek között a védett élőhelyek fejlesztésével, természetközeli erdőgazdálkodással valósítja meg . Szintén a természetvédelmi tevékenység része a gazdasági és a turisztikai szempontok összehangolása, a szakmai szervezetekkel, intézményekkel történő együttműködés. Ugyancsak ezt a célt szolgálta az a két, a partnerség jegyében zajlott rendezvény, amit szeptember első hetében tartottak a Parkerdő szakembereinek szervezésében.

A Szénás-hegycsoport Európa Diplomás Terület közel 25 éve nyerte el e rangos kitüntetést. A díjat a kiemelt biológiai és földrajzi értékeket hordozó védett területek elismerésére ítéli oda az Európa Tanács.

A helyszíni szemle során a testület ellenőre megtekintette az Európa Diplomához csatolt ajánlások teljesülését. A bejárás részét képezte a Pilisi Parkerdő Pilisszentiván térségében folytatott erdőgazdálkodásának helyszíni bemutatása, a területen élő fokozottan védett növényfaj, a dolomitlen (más néven: pilisi len) élőhelyének megtekintése, az ott folyó kutatások és a feketefenyő-állományok szerkezetátalakításának ismertetése. Az Európa Tanács ellenőre az Európa Diploma szempontjából érintett együttműködő partnerekkel (önkormányzatokkal, civilekkel, helyi szervezetekkel) is találkozott, munkájukat egy konferencián mutatták be.

A partnerség jegyében rendezett másik program a Life4OakForests pályázat keretében zajlott a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságával. A projekt célja annak a folyamatnak a megfordítása, amelyet az intenzív emberi használat okoz a tölgyerdőkben, és ami a biológiai sokféleség csökkenéséhez vezet. A program részeként a Nemzeti Park szakemberei a Pilisben folytatott örökerdő-gazdálkodást és alkalmazási lehetőségeit tanulmányozták.

Forrás: Pilisi Parkerdő