0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Nagy csapás lesz a műtrágya-védővám

Könnyen lehet, hogy nagy csapást mér Európa gazdálkodóira az Európai Bizottság egyes, nitrogéntartalmú műtrágyákra kivetendő dömpingellenes védővámmal – figyelmeztet Cedric Benoist francia gazda, a gabonatermesztők nemzeti szövetségének elnökségi tagja.

A francia szakember véleménye a Copa-Cogeca, vagyis az európai gazdálkodók és gazdaszervezetek szövetségének honlapján jelent meg, és

aránytalannak, sőt diszkriminatívnak nevezte

benne az Európai Bizottság tervezett lépését, miszerint dömpingellenes védővámot vetnének ki az Oroszországból, Trinidad és Tobagóból, valamint az USA-ból származó, UAN típusú nitrogénműtrágyákra (karbamid-ammóniumnitrát oldat).

„A versenyképességünket és a megélhetésünket veszélyezteti az áremelkedés” – fogalmaz a szakember. Tovább ront a helyzeten véleménye szerint, hogy a Bizottság egy nem teljes körű vizsgálat alapján jutott erre az álláspontra, és nem ad más alternatívát a gazdálkodóknak, mint hogy kifizessék a magasabb összeget az UAN-műtrágyákért.

„Nem valószínű, hogy nagy médiavisszhangot kap ez az egész,

a gazdák majd csak akkor veszik észre, amikor a műtrágyaszámláik az egekbe szöknek.

Én kiszámoltam a saját gazdaságomban, és riasztóak a számításaim” – írja Cedric Benoist, hozzátéve, hogy már most is többet fizetnek az UAN-műtrágyák tonnájáért az európaiak, mint a harmadik országokban gazdálkodó versenytársaik, és ez csak fokozódni fog.

Az az alaphelyzet pedig, hogy Európa ezt a termékkört tekintve nettó importőrnek számít, és az itteni gyártók mindössze 7%-os piaci részesedéssel rendelkeznek az európai piacon, nem fog érdemben változni a védővámok hatására – véli a szakember.

 

Forrás: magyarmezogazdasag.hu