0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Ügyes kecskék

A sok látnivaló mellett, kecskeügyességi bemutatóval és erdei piaccal is várja az érdeklődőket a Budakeszi Vadaspark szeptember 15-én, vasárnap.

A Budakeszi Vadaspark komoly figyelmet fordít arra, hogy interaktív előadások és látványos bemutatók során testközelből ismerkedhessenek meg a látogatók a Magyarországon őshonos és a Kárpát-medencébe betelepült állatok legfurcsább, legérdekesebb szokásaival és képességeivel.

Kevésbé köztudott, hogy a kecske idomítható állat; olyannyira, hogy egy-egy finom falat megszerzéséért, vagy csupán kedvtelésből valóságos „akrobatamutatványra” képes.

A látogatók vasárnap 11 és 15 órától a saját szemükkel láthatják, milyen ügyesen lavíroznak a különböző akadályok között ezek a bohókás állatok. A bemutató közben szó esik a háziasításról és a látogatók megismerkedhetnek az állatidomítás titkaival is. 

Ugyancsak vasárnap másik program várja a Budakeszi Vadasparkba látogatókat.  Délelőtt 9 órától 15 óráig a bejáratához vezető fenyves piaci forgataggá alakul: az Erdei Piacon termelői különlegességeket, kézműves termékeket, sajtokat, szörpöket, kézműves szappanokokat és egyéb, a természet, az erdő adta portékát kínálnak.  

Forrás: Budakeszi Vadaspark