Back to top

Minőségi tenyészállatok seregszemléje a Kaposvári Állattenyésztési Napokon

A folyamatos piaci kihívások között is színvonalas magyar állattenyésztői munka sikere valamennyiünk számára fontos. Ezért az agrártárca támogatásokkal is segíti az ágazatot, hogy a rendkívül erős nemzetközi versenyben helyt tudjon állni – hangsúlyozta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára, a XIII. Kaposvári Állattenyésztési Napok (KÁN) megnyitóünnepségén, Kaposváron.

Feldman Zsolt a Dunántúl legrangosabb állattenyésztési seregszemléjén úgy fogalmazott: a magyar állattenyésztők szakmai igényességükről ismertek, ennek adja metszetét a KÁN. A szaktárca segíti a minőségi, piacorientált munkát, hiszen jó genetikai háttér nélkül nem lehet jó eredményeket elérni. Ezért a tenyészkos és -bak támogatás után elindult a tenyészbika beállítás ösztönzése is.

Az Agrárminisztérium a Vidékfejlesztési Program keretében az állattartó telepek korszerűsítésére és trágyatárolók létesítésére összesen közel 1900 kérelmet támogatott, mintegy 121 milliárd forint értékben. A termeléshez kötött támogatásokkal pedig az állattenyésztők a 2018. évi kérelmeik után több mint 39 milliárd forinthoz jutottak, a szálas fehérjetakarmányok utáni támogatás pedig további 4,1 milliárd forintot jelentett számukra. Ezekkel a támogatásokkal minél több állattartót szeretnénk az eredményesebb gazdálkodásban, a jövedelmezőbb tevékenységben segíteni – mondta az államtitkár.

Feldman Zsolt arról is beszélt, hogy az elmúlt időszak a legtöbb állattenyésztési ágazatban a stabilitást és a fejlődés lehetőségét jelentette.

Biztonságos a tejpiac, a húsmarha és a juh piaca, a madárinfluenza-járvány lecsengése után erősödött a baromfi szektor is.

A mezőgazdasági termelés és élelmiszer-előállítás más gazdasági ágazatokhoz képest nagyobb kockázatait, sőt nemzetközi kitettségét talán jól jelzi mindaz, ami az elmúlt időszakban a sertésszektort jellemzi.

Az államtitkár megemlítette, hogy Európa egyre nagyobb részén a nyomonkövethetőség és a biztonságos, jó minőségű élelmiszertermelés után ma már társadalmi elvárás a környezeti fenntarthatóság támogatása és a szigorú állatjóléti előírások betartása az agrárium részéről. Az egész mezőgazdasági szakmának szerepet kell vállalnia abban, hogy az élelmiszer előállításának mindennapi folyamatait, annak nehézségeit és örömeit minél szélesebb körben megismertesse. Erre kiváló helyszín a Kaposvári Állattenyésztési Napok – fogalmazott Feldman Zsolt.

Forrás: 
AM Sajtóiroda

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Prémium olasz ültetvénytraktorok a magyar cég kínálatában

Az AGROmashEXPO és AgrárgépShow 50 ezer négyzetméternél is nagyobb rendezvényterületén közel 350 kiállító sorakoztatta fel az általuk forgalmazott termékek és szolgáltatások legjavát. A látogatók szemügyre vehették egyebek mellett a kiállítás termékversenyén Prémium Oklevéllel elismert Carraro Compact VLB keskeny nyomtávú ültetvénytraktort is, mely a Navik Alfa Kft. standján kapott helyet.

Útmutatókat készített a Nébih a szarvasmarha gümőkór elleni védekezéshez

Elérhetőek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján a szarvasmarha gümőkór elleni védekezéshez támpontot nyújtó útmutatók.

Veszélyezteti az állatokat és a mezőgazdasági termést a hőingadozás

Hiányzik a csapadék a földekről, és a viszonylag enyhe idő sem tesz jót a mezőgazdaságnak. A szakemberek szerint nagyon kellene a hó, mert a növények rosszul tűrik a hőingadozást. Az igazi tél hiánya a szabadon tartott állatokat is veszélyezteti.

Az Agrárminisztérium támogatásával helyreállíthatják a károkat a Baráthegyi Majorságban

Egymillió forinttal támogatja az Agrárminisztérium a Szimbiózis Alapítvány által működtetett rehabilitációs Baráthegyi Majorságot, az erről szóló támogatói okiratot Szinay Attila közigazgatási államtitkár adta át Jakubinyi László kuratóriumi elnök részére Miskolcon. A szociális farmot az elmúlt hetekben háromszor érte kutyatámadás, amelynek következtében összesen 22 anyakecske pusztult el.

A zöldség-gyümölcs ágazat támogatásáért fogtak össze

Együttműködési megállapodást kötött a Takarékbank és a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács az AGROmashEXPO-n. Mint azt a felek hangoztatták: szakmai képzésekkel, piaci előrejelzésekkel, információ- és tapasztalatcserével, tanácsadással segítik a zöldség-gyümölcságazat versenyképességének javítását.

Piacok aranykora

A kormány támogatásainak köszönhetően a helyi termelői piacok száma 2012 és 2019 között a két és félszeresére, 117-ről 298-ra emelkedett - mondta az agrárminiszter szombaton Nagykőrösön.

Természet- és pénztárcabarát az átgondolt téli legeltetés

A melegedő éghajlat következtében a legeltetés időszaka egyre inkább kitolódik, így különösen fontos, hogy a gazdálkodók tisztában legyenek a téma legfőbb alapvetéseivel. Ezekről beszélt lapunknak Vidra Tamás, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság (DINPI) természetvédelmi tájegységvezetője, aki nemcsak a természetvédelem, hanem a gazdálkodók szempontjából előnyös módszerekre is kitért.

A magyar gazdák stabil támogatáspolitikára számíthatnak 2020-ban is

A magyar mezőgazdaság kedvező helyzete biztos alapot nyújt ahhoz, hogy határon átívelő együttműködésekkel segítsük a felvidéki gazdák, agrár-vállalkozások versenyképesség növelő és munkahelyteremtő beruházásait - mondta el Nagy István, csütörtök este a Szepsiben rendezett gazdafórumon.

Átadták a Zöld Óvoda címeket – 235 intézmény kapta meg az elismerést

Már tizenharmadik alkalommal ítélték oda a Zöld Óvoda és az Örökös Zöld Óvoda címeket, idén összesen 235 intézménynek. Az okleveleket László Tibor Zoltán, az Agrárminisztérium környezetvédelemért felelős helyettes államtitkára és Kisfaludy László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős helyettes államtitkára adta át.

Tavaly mintegy 800 milliárd forint támogatás segítette a gazdálkodókat

A mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatások 2019-ben is mintegy 800 milliárd forinttal járultak hozzá a magyar gazdálkodók fenntartható termeléséhez. Az Agrárminisztérium 2019-et az „építkezés” évének hirdette meg, és ennek a célnak az elérését mintegy 800 milliárd forint támogatás kifizetése segítette.