A nagyobb gond jelenleg az, hogy a budapesti körülmények között elég nagynak mondható, 100 négyzetméter termesztésre fordítható földterület lassan szűkösnek bizonyul ahhoz, hogy a tájfajták iránti rajongásomnak ne kelljen határt szabnom.
Igazából nehezen tudok elképzelni olyan embert, aki nem szereti a paradicsomot, de
De talán az még finomabb volt, amit gyerekkorunkban a nagymamánk kertjéből szedtünk, és ahogy tapasztalom, a legtöbben ezzel az ízzel szeretnének újra találkozni, amikor paradicsomtermesztésre adják a fejüket.
Mi a tájfajta?A tájfajta olyan szabad beporzású, az adott helység/régió adottságaihoz természetes módon alkalmazkodott, változatos genetikai állománnyal rendelkező fajta, aminek terméséből bátran foghatunk magunknak is magot, mert azt elvetve jövőre is ugyanazt az eredményt fogjuk kapni. Míg az előnyös tulajdonságokat szelektáló nemesítés során előállított hibrid vetőmagból nevelt növényt aligha tudjuk eredményes reprodukcióra fogni. Ez utóbbi fajták általában a fogyasztók szemét gyönyörködtető megjelenéssel és nagy hozammal bírnak, ugyanakkor általában sérülékenyebbek a kór- és károkozókkal szemben, és ízvilágban sem mindig váltják be a hozzájuk fűzött reményeket. |
Kezdeti próbálkozások
Kezdő konyhakertészként én is egy szokásos szombati piacos körút alkalmával döntöttem úgy, hogy paradicsompalánta gazdája szeretnék lenni. A gyors balkonsiker, de legalább olyan gyors tápanyaghiány okozta növénykókadás után már éreztem, hogy ez a műfaj nem az én utam lesz. Szerencsére úgy hozta az élet, hogy hamarosan a 16. kerület árpádföldi részén kerttulajdonos lettem, így a kísérletezésre alkalmas „játszótér” paraméterei lényegesen megnövekedtek. Mivel a költözés éppen május közepén, azaz a paradicsomültetésre alkalmas időpontban történt, így nem is gondolhattam más megoldásra, mint ismét a piacról beszerzett paradicsompalántákra.
Azután a következő évben már eggyel komolyabb szintre léptem; kipróbáltam a gazdaboltokban általában kapható háromféle hibrid magot: a nagy befőzőt, a fürtös pirosat és a mini koktélt. A kelés aránya nem volt rossz és a termés sem, mégis, amikor tudomásomra jutott, hogy paradicsomból több mint 6000 fajta van, akkor csak arra tudtam gondolni, hogy jövőre minél többel szeretnék kísérletezni. Egy év múlva így is lett:
Valami mégis hiányzott a boldogságomhoz, hiszen a következő évben új alternatívákat kerestem. Így jutottam el a tájfajtákhoz.
Génbankból a kertbe
Bizonyára néprajz szakos végzettségem adta az alapot ahhoz, hogy így vagy úgy, de a tájfajtáknak és nekem előbb vagy utóbb találkoznunk kellett. Egy biokertész tanfolyamon hallottam a tápiószelei génbankról, ahol az egy-egy településről begyűjtött, köztermesztésből réges-rég kivont fajtákat őrzik.
Ezen felbuzdulva a tavalyi mintakérési akcióban már velem is kellett számolni, mint komoly konkurenciával, aki az igazi különlegességekre vadászik a korlátozott számú mintából. A kiélezett versenyben sikeres befutó lettem, így a választható max. 10 mintából 7 tájfajta paradicsom lett az enyém: Balatoni, Dabasi, Csécsei, Nagyecsedi, Tiszavasvári, kétféle Bátorból és a maradék 3 lehetőségemet pedig a hozzájuk passzoló védőnövények, bazsalikomok és körömvirágmagok rendelésére használtam föl. Ebből kb. 50 saját palántát neveltem és ültettem ki április végén.
Ezen felül nem sokkal a palántaületés előtt értesültem az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet paradicsom-örökbefogadási akciójáról, aminek köszönhetően megismerkedhettem a Ceglédi, Máriapócsi, Faddi, Tolnai, Mátrafüredi és Gyöngyösi tájfajtákkal.
Tapasztalataim
A kertünk talaja homokos, tápanyagban nem túl gazdag, így minden egyes tő ültetéskor kapott kb. 1 vödör komposztot az ültetőgödrébe. A palánták gyors növekedését csalánleves öntözéssel serkentettem, a termések jobb kondícióját pedig keserűsós lombtrágyával értem el. A talaj kiszáradását mulcsozással mérsékeltem, a földdel érintkező leveleket és oldalhajtásokat naponta eltávolítottam.
Az ötvennél is több kiültetett palánta a szezon során összesen 58,5 kg termést hozott.
A tavalyi év fődíjasa számomra a Balatoni ökörszív típusú tájfajta lett, a maga átlagosan 200-400 grammos, néha valóban szívet formázó terméseivel. Rekorder példányom elérte a 671 grammot. Befőzéshez ez az igazán tökéletes választás: főként húsos, minimális lével és maggal, íze pedig jó édes.
Szintén befőzéshez használtam a Mátrafüredi, Tolnai és Nagyecsedi fajtákat. Bennem ezek a paradicsomok és ízük idézték föl leginkább a gyerekkorom hangulatát.
A legkellemesebb csalódás a Ceglédi tájfajta volt, mivel egy ideje rájöttem, hogy számomra csak a klasszikus piros, esetleg sötét rózsaszínű paradicsom lehet az igazi. El se tudtam képzelni, hogy egy ilyen nagy és sárga paradicsom lehet ennyire kellemes ízű, és a halvány rózsaszín árnyalataival már ránézésre is megnyerő! Nekem ez a típus volt a legszimpatikusabb vajas kenyér mellé: nem túl leves és édes.
A Püski tájfajta szintén sárga, de héja túl vastag, íze pedig nem hagyott bennem mély nyomokat, így idén is csak 1-2 tövet ültettem belőle.
Koktél kategóriában a Tiszavasvári és a Máriapócsi fajta indult, amiből a Tiszavasvári csodálatos tömött fürtökkel ajándékozott meg egészen késő őszig. Ám a Máriapócsi sem maradt alul ízvilágban, mégis rendezetlenül kanyargó indái miatt felejthető emlékként maradt meg bennem.
Aki ragaszkodik a hagyományos fürtösparadicsomhoz, annak a Dabasi és Csécsei tájfajtákat tudom ajánlani. Nagyon szép, szabályos és egészséges terméseket nevelt a tő, akár egy csokor virág.
Talán a legdekoratívabb a hosszúkás alakú, Bátor községből származó datolyaparadicsom, aminek a tövén jégcsapszerűen sorakoznak a termések, amelyek lecsónak is tökéletesek. Aszalni még nem próbáltam, de könnyen el tudom képzelni, hogy ebből a fölhasználási célból is jelesre vizsgázna.
Nem gondoltam volna, hogy valamelyik tájfajta paradicsom továbbörökítésére valaha nemet fogok mondani, de a másik, szintén Bátorból származó, aprószemű paradicsomomnak és a Faddi tájfajtának könnyű szívvel búcsút mondtam. Előbbi szempillantás alatt dzsungellé változtatta a csupán 20 m²-es fóliámat, mert lehetetlen volt követni a növény növekedési sebességét az én kacsozási tempómmal. Savanykás termése éretten hamar fölrepedt, és sokszor a földre potyogott, mielőtt leszedhettem volna.
Nem véletlen, hogy a tavalyi eredményeimet osztottam meg, mivel a csapadékos időjárás miatt ebben az évben csak nagyon későn ültettem végleges helyükre a palántáimat, így még csak most (augusztus elején) kezdenek beérni. A helyzet persze nem változott: a paradicsom-tájfajták idén is uralják a kertem nagy részét, így a következő hetekben fény fog derülni arra, hogy milyen lesz az idei Jándi, Udvardi, Tarnaszentmáriai, Tarnamérai, Csókakői, Erdélyi, Martonvásári, Fóti, Cigándi és Patvarci tájfajtaparadicsom-termésem.