Back to top

Elültették a főváros tízezredik fáját

Elültették a mintegy három éve indult fővárosi fatelepítési program tízezredik és az országfásítási program első fáját pénteken a Margitszigeten. A fákat jelképesen Tarlós István főpolgármester és Nagy István agrárminiszter ültette el.

Tarlós István elmondta, 2016. október 27-én a Városligeti fasorban indult el a "10 000 új fát Budapestre!" nagyszabású faültetési program. Az általa meghirdetett programmal a városlakók és a jövő generációja számára fontos klímastratégiai és egyben városi zöldinfrastruktúra-kérdést kívántak megoldani - jelentette ki, hozzátéve, célul tűzték ki, hogy mintegy három év alatt pótolni fogják a több évtized alatt kialakult hiányokat a fasorokban, megújítva a főváros kiemelt zöldterületeinek fáit.

A főpolgármester kiemelte:

a zöldfelület-intenzitás növelése, a főváros élhetőségének javítása több szempontból is alapvető célja és egyben eszköze is a 2010 óta regnáló városvezetésnek.

A fővárosi klímastratégiában foglaltak szerint elkötelezettek abban is, hogy a zöldmezős beruházások helyett a fejlesztéseket át kell terelni a barnamezős, illetve rozsdamezős területekre mint célterületekre egy átfogó zöldfelületi rendszerterv alapján - tette hozzá.

Tarlós István elmondta, a már mintegy 6 ezer hektár - főleg a budai részen található - erdősült területen kívül további 2700 hektár be nem telepített, erdőnek kijelölt terület található, többnyire a pesti külső kerületekben. A főváros vezetése vállalta, hogy Budapesten 2030-ig a 300 hektár új, illetve újabb, nagy zöldfelületi intenzitású rekreációs területet hoz létre, ami az erdőterületekben számolva további 5 százalékos növekedést jelent majd.

Közölte, a program során legnagyobb számban juharokat, gömbakácokat, kőrisek és hársakat ültettek. A legtöbb fát a X., a XIV. és a XVIII. kerületben telepítették.

Elmondta, a faültetési program első üteme, a tervezett és vállalt határidőre, a tízezredik fa elültetésével lezárult, de még hosszú évek további gondos, tervezett és folyamatos fenntartói munkájára van szükség a fák megmaradása és fejlődése érdekében.

A kiemelt figyelemmel elvégzett munkának köszönhetően a Főkert által elültetett fák mintegy 96 százalékos eredést mutatnak, ami felülmúlja a szakmai elvárásokat - közölte.

Tarlós István főpolgármester és Nagy István agrárminiszter ültette el a tízezredik fát
Tarlós István főpolgármester és Nagy István agrárminiszter ültette el a tízezredik fát
Fotó: MTI - Illyés Tibor

Nagy István a kormány fásítási programjáról elmondta, a cél olyan ösztönző támogatási és jogi környezet kialakítása, ami önkormányzatok, magánszemélyek, állami szereplők együttműködésével növelni tudja az ország fával borított területeinek nagyságát.

A jelképes faültetéssel szeretnék ráirányítani a közvélemény figyelmét az országban zajló erdősítésre, amellyel párhuzamosan "jelentős energiát fordítunk a meglévő erdők minőségi fenntartására is"

- tette hozzá.

Közölte, a program több tízezer hektárt érint: a magántulajdonban lévő gyenge minőségű mezőgazdasági területek mellett, a barnamezős területek - köztük az elhagyott ipartelepek, a honvédelmi célra már feleslegessé vált gyakorlóterületek, valamint a kármentesítésben érintett területek - újrahasznosításában is szerepet kapnak a fásítások.

Az ipari célú faültetvények létrehozása, a településeket összekötő fasorok ültetése is része a Magyarország egészére kiterjedő fásítási programnak - mondta Nagy István.

Emlékeztetett arra is, hogy a Vidékfejlesztési Programban jelentősen megemelték az erdősítések támogatási összegét, amire az települések is pályázhatnak.

Nagy István hangsúlyozta: "a kormány számára fontos, hogy országszerte minőségi erdőket tartsunk fönn, hogy az egész országban tiszta levegőjű és élhető környezetet biztosítsunk minden magyar ember számára".

Közölte,

az eddigi időszakban 42 millió fát ültettek, és elkezdenek egy 25 ezer hektár érintő erdőtelepítést.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Hatalmas lehetőség előtt állunk

Közel egy év múlva hazánk ad otthont az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállításnak. A szervezés és a munkálatok nagy erőkkel zajlanak szerte az országban, hiszen a kiállítás budapesti központja mellett több kiemelt vidéki helyszínen is számos program várja az érdeklődőket.

Színes őszi immunerősítők

Elődeink a gyógyuláshoz, szépüléshez vagy éppen a főzéshez is gyakran hívták segítségül a természet gazdag kincsestárát, ami máig kíméletes és olcsó megoldás. Az őszi, színesedő erdőben tett kiránduláskor is sokféle immunerősítő termésre bukkanhatunk.

Biztos, hogy az erdőbe valók?

Az utóbbi másfél évtizedben igen népszerűvé váltak a motoros technikai sportok hazánkban. Olyannyira, hogy gyakorlásuk már a védett és a fokozottan védett területekre is kiterjedt. Veszélyezteti az élővilágot, és mind nagyobb gondot okoz a természet értékeit tiszteletben tartó, megóvni óhajtó csoportok, mint a gyalogtúrázók, a vadgazdálkodók és az erdészek számára.

Futóhomok helyén zöldellő erdő

A NEFAG Nagykunsági Erdészeti és Faipari Zrt. Monori Erdészete Pest megye 25 községének határában, mintegy 10 ezer hektár állami területen látja el erdőgazdálkodói feladatait. Az erdészet 1977-ben alakult a Mendei és a Csévharaszti Erdészetek összevonásával. Jelenleg kilenc hagyományos erdészkerületből áll, ezen kívül Csévharaszton fűrészüzemet, Mendén pedig csemetekertet működtet.

Az erdő igazi tanítómester

Jung László úgy tartja, az erdő maga az állandó változás. Minden nap más arcát mutatja, más kihívásokat tartogat, és a benne gazdálkodók is ilyen sokoldalúak. Az EGERERDŐ Zrt. korábbi vezérigazgatója a szakmában eltöltött 40 év tapasztalatait felhasználva friss nyugdíjasként sem állt le, folytatja kutatásait, téziseket állít fel, s megdönti korábbi sajátjait.

Az erdő örök, de nem hagyhatjuk magára

Az állami kezelésben lévő erdők jelentős része természetvédelmi oltalom alatt áll. A fokozottan védett, védett vagy Natura 2000 rendeltetésű erdők esetében gazdasági szempontok helyett a természetvédelmi elvárásokat előtérbe helyezve kell meghatározni az erdőkezelés céljait.

Futrinka Fánival Rákóczi erdejében

A Dabas közeli Mántelki erdőtömbben húzódik a Rákóczi erdeje tanösvény. A piros körrel jelölt útvonal autóval először közúton, majd földúton közelíthető meg; a Mántelki erdészház és pihenőnél kezdődik és 7 kilométeren keresztül bemutatja az erdő élővilágát, az erdészek munkáját.

Vírusok és étrend: mi a megoldás?

Az étrendünk megváltoztatásával elkerülhető lenne a vírusok terjedése, például a húsevés elhagyásával megszűnnének a zoonotikus vírusok a tudósok szerint. Ám a helyzet ennél bonyolultabb, a legtöbb ember ugyanis nem akar lemondani a húsevésről. A COVID-19 járvány mutatott rá a zoonotikus vírusok, azaz az állatról emberre terjedő vírusok veszélyére. 

Harc a pozsgás ritkaságokért

A pozsgás növények már közel 15 éve divatosak, és minél kedveltebbek, annál többféle típust keresnek a vásárlók. Az érdeklődés várhatóan a közeljövőben sem csökken, a termesztők azonban egyre nehezebben találnak különleges, egyedi változatokat, mondta Bill Steen, a Fleurizon vezérigazgatója.

Szerencsehozó növények az élelmiszerüzletekben

A madársóska (Oxalis) egyike azoknak a fajoknak, amelyek értékesítési időszaka nagyon rövid. Noha néhány kereskedelmi egység már karácsony előtt elkezdi árulni a négylevelű szerencsehozó növényt, a kereslete zömmel a két ünnep közötti néhány napra korlátozódik. Wilhelm Baum düsseldorfi kertészete főként élelmiszerboltoknak és diszkontáruház-láncoknak szállít, 6-7-9 és 11 centiméteres cserepekben.