Back to top

A lepke, ami az embernek hála hódította meg a világot

A fehérlepkék ("káposztalepkék") közé tartozó répalepke az egyik legigénytelenebb inváziós faj a világon, mely mára szinte mindenhol elterjedt, ahol mezőgazdasági művelést folytatnak. Egy friss tanulmány most arra igyekszik választ adni, hogyan segítette az emberi tevékenység a lepke világhódító útját az elmúlt pár ezer év alatt.

Két dolog segítette nagyban a répalepke (Pieris rapae) világhódító útját: az egyik a kereskedelem, a másik a mezőgazdaság fejlődése. Elsőként az ókori Selyemúton keresztül jutott el Ázsiába, később a hajózás, majd az amerikai kontinens gyarmatosítása után a vasúti hálózat fejlődése járult hozzá a terjedéséhez. Ez persze nem lett volna elég, ha a mezőgazdaságban nem nemesítenek ki számára többféle tápnövény-fajtát is.

Nem válogatós a hernyója, megtelepszik bármilyen káposztafélén, mint a kelkáposzta, karalábé vagy éppen a brokkoli.

A nagyszabású kutatást Sean Ryan posztdoktori kutató vezette az Tennessee Egyetem Mezőgazdasági karáról. A tanulmányban nyolc különböző intézet kutatói és több, mint 150 önkéntes vett részt, összesen 32 országból.

A tanulmány alapját egyrészt történelmi feljegyzések adták, másrészt pedig megvizsgálták a répalepke jelenlegi populációinak genetikáját is. Utóbbihoz önkéntes civilek segítségét kérték:

lényegében a feladat az volt, hogy fogjanak lepkéket, és küldjék azokat el a kutatóknak. Ezzel a módszerrel több, mint 3000 példány érkezett a tudósokhoz 293 különböző helyszínről,

mely nagyjából le is fedte a rovar jelenlegi elterjedési területét - beleértve az eredeti élőhelyeit, illetve azokat is, ahová behurcolták.

Az eredmények alapján a répalepke valószínűleg Kelet-Európából származik, és innen terjedt Ázsiába, majd Szibériába, még a Selyemút mentén. Sőt, azt is megerősítették, hogy Észak-Amerikába is Európából jutott át az apró inváziós rovar. Ami azonban meglepő volt, hogy az Új-Zélandi populáció a kaliforniai San Franciscóból származik. A Kalifornia középső részein élő példányok azonban genetikailag különböznek az észak-amerikai állománytól, és valószínűleg az USA keleti partvidékéről vonattal "utazva" kerültek San Franciscóba.

Ugyan minden új területre való behurcolással csökkent a répalepke genetikai változatossága, azonban a sikeres inváziók következtében mára széles körben elterjedtté vált a faj.

A tanulmány nem csak azt mutatta meg, hogyan indult hódító útjára egy inváziós faj, hanem megerősítette azt is, hogy a lakosság értékes adatokkal segítheti a tudományos munkát. Ryan szerint a társadalomban rejlő lehetőségekre további kutatásokat lehetne alapozni, melyekkel pontosan dokumentálhatók az ökológiai és evolúciós változások. Az így gyűjtött adatok segítségével pedig jobb növényvédelmi-, illetve az inváziós fajok kezelésére szolgáló gyakorlatokat dolgozhatnak ki.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu/phys.org

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Segíthet a nyers tej az allergia megelőzésében?

Több kutatás is arra a következtetésre jutott, hogy aki kora gyermekkorában feldolgozatlan tehéntejet iszik, az védetté válik az allergiás tünetekért felelős E-immunglobulinok kialakulásával szemben. Egy új osztrák kutatás szerint egy tehéntejben is előforduló fehérje, a béta-laktoglobulin kulcsszerepet játszik az allergiák kialakulását megelőző, úgynevezett „farmhatásban”.

Fokozott figyelmet kér a közlekedőktől az aratási munkák miatt a NAK

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) felhívja a közutakon közlekedők figyelmét, hogy a június végén kezdődött aratási munkák miatt nagy számban vesznek részt a forgalomban mezőgazdasági munkagépek. A köztestület kéri a járművezetőket, legyenek türelemmel, és csak fokozott óvatossággal előzzenek az utakon.

A lustaság jót tehet a talajéletnek

A talajműveletek munkafolyamatai igen fontosak lehetnek növényeink érdekében. Szinte minden nagyüzemi munkának megvan a kiskerti megfelelője: szántásnak az ásás, kultivátorozásnak a kapálás, fogasolásnak a gereblyézés. Ám egy irányzat szerint ezek egy része elhagyható.

Szépen fejlődnek a burgonyák

Burgonyás körökben mindig várva várt esemény a nyáron Berzencén szervezett fajtabemutató. A Solanum Kft. területén nem csak állományban lehet látni a több tucatnyi kísérleti anyagokat, hanem az esemény fontos helyszíne a szakmai tapasztalatcserének is.

Akaratlanul épp a parlagfűnek segítettek a kaszálásokkal

A csapadékos nyár eleji időjárás kedvezett a parlagfű tömeges kelésének. Ez a késői gyomosodás sok tekintetben próbára tette a gazdákat, mivel a parlagfű a gyomirtási szezon végén, illetve azt követően kelt tömegesen, ami a szántóföldi kultúrákban jelentősen csökkentette a védekezési lehetőségeket. A közterületeken, ruderáliákon is különös helyzet adódott, mivel épp a korai kaszálások juttatták fényhez a kelő parlagfű-növényeket.

Megingott az agrárium válságállósága

A Takarékbank agrárelemzői szerint még az idén csökkenhet az agrár-élelmiszeripari kibocsátás az Európai Unióban. Az élelmiszer termékpályák állapotát és kilátásait bemutató új Takarék AgrárTrend Index alapján, bár kissé javultak az agrárium szereplőinek várakozásai a második negyedév végére, de az elemzők véleménye szerint megingani látszik az agrárium válságállósága.

Fejlődés előtt áll a kisüzemi sörfőzés a kereskedelmi törvény módosítása következtében

Fejlődés előtt áll a kisüzemi sörfőzési szektor a parlament által múlt pénteken elfogadott kereskedelmi törvény következtében, eszerint ugyanis megszűnik a vendéglátóhelyeken a termékkizárólagosságot biztosító szerződések rendszere - mondta Gyenge Zsolt, a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének (KSE) elnöke kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

Madárinfluenza - A járvány nem okoz érdemi áruhiányt baromfihúsból a belföldi piacon

A madárinfluenza-járvány nem okoz érdemi áruhiányt baromfihúsból az idén a belföldi piacon, ugyanakkor az ágazat helyzetét nehezítették az exportkorlátozások és a koronavírus-járvány - közölte az Agrárminisztérium (AM) az MTI érdeklődésére.

Fejlesztési kényszer az agráriumban

A járvány okozta bizonytalanságok miatt nehéz éve van az agráriumnak, azonban ezen problémakört áthidaló fejlesztések felgyorsíthatják a mezőgazdaság modernizációját. A beruházásokhoz szükséges forrást igen kedvező feltételek mellett igényelhetik a gazdák a különböző támogatott konstrukciók révén. Ez volt a fő téma a július 7-én tartott OTP Agrár sajtóreggelin.

Növényvédelem növényi levekkel

A vegyszermentes kertészkedés során többféle módszerrel oldhatjuk meg, hogy megóvjuk növényeinket a kórokozók, vagy kártevők támadásától. Egyik lehetőségünk az, hogy növényekből készíthető permetleveket alkalmazunk.