Back to top

A lepke, ami az embernek hála hódította meg a világot

A fehérlepkék ("káposztalepkék") közé tartozó répalepke az egyik legigénytelenebb inváziós faj a világon, mely mára szinte mindenhol elterjedt, ahol mezőgazdasági művelést folytatnak. Egy friss tanulmány most arra igyekszik választ adni, hogyan segítette az emberi tevékenység a lepke világhódító útját az elmúlt pár ezer év alatt.

Két dolog segítette nagyban a répalepke (Pieris rapae) világhódító útját: az egyik a kereskedelem, a másik a mezőgazdaság fejlődése. Elsőként az ókori Selyemúton keresztül jutott el Ázsiába, később a hajózás, majd az amerikai kontinens gyarmatosítása után a vasúti hálózat fejlődése járult hozzá a terjedéséhez. Ez persze nem lett volna elég, ha a mezőgazdaságban nem nemesítenek ki számára többféle tápnövény-fajtát is.

Nem válogatós a hernyója, megtelepszik bármilyen káposztafélén, mint a kelkáposzta, karalábé vagy éppen a brokkoli.

A nagyszabású kutatást Sean Ryan posztdoktori kutató vezette az Tennessee Egyetem Mezőgazdasági karáról. A tanulmányban nyolc különböző intézet kutatói és több, mint 150 önkéntes vett részt, összesen 32 országból.

A tanulmány alapját egyrészt történelmi feljegyzések adták, másrészt pedig megvizsgálták a répalepke jelenlegi populációinak genetikáját is. Utóbbihoz önkéntes civilek segítségét kérték:

lényegében a feladat az volt, hogy fogjanak lepkéket, és küldjék azokat el a kutatóknak. Ezzel a módszerrel több, mint 3000 példány érkezett a tudósokhoz 293 különböző helyszínről,

mely nagyjából le is fedte a rovar jelenlegi elterjedési területét - beleértve az eredeti élőhelyeit, illetve azokat is, ahová behurcolták.

Az eredmények alapján a répalepke valószínűleg Kelet-Európából származik, és innen terjedt Ázsiába, majd Szibériába, még a Selyemút mentén. Sőt, azt is megerősítették, hogy Észak-Amerikába is Európából jutott át az apró inváziós rovar. Ami azonban meglepő volt, hogy az Új-Zélandi populáció a kaliforniai San Franciscóból származik. A Kalifornia középső részein élő példányok azonban genetikailag különböznek az észak-amerikai állománytól, és valószínűleg az USA keleti partvidékéről vonattal "utazva" kerültek San Franciscóba.

Ugyan minden új területre való behurcolással csökkent a répalepke genetikai változatossága, azonban a sikeres inváziók következtében mára széles körben elterjedtté vált a faj.

A tanulmány nem csak azt mutatta meg, hogyan indult hódító útjára egy inváziós faj, hanem megerősítette azt is, hogy a lakosság értékes adatokkal segítheti a tudományos munkát. Ryan szerint a társadalomban rejlő lehetőségekre további kutatásokat lehetne alapozni, melyekkel pontosan dokumentálhatók az ökológiai és evolúciós változások. Az így gyűjtött adatok segítségével pedig jobb növényvédelmi-, illetve az inváziós fajok kezelésére szolgáló gyakorlatokat dolgozhatnak ki.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu/phys.org

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Szőlőtermesztés az Alföldön 2019-ben

A klímaváltozás egyesek szerint lerágott csont, mások szerint igen fontos kérdés, amivel foglalkozni kell. Nem akarok állást foglalni, csak röviden bemutatni a 2019. év meteorológiai eseményeit, amit a vegetációs időszakban az alföldi szőlőtermesztésben tapasztaltunk.

Se nem sárgább, se nem savanyúbb, de a miénk – rekord narancstermés Európában

A narancstermés 2018-ban meghaladta a 6,5 millió tonnát az Európai Unió területén – áll az Eurostat elemzésében. 2010 óta nem volt ilyen sikeres év, a rekordtermés elsősorban a spanyol gazdáknak köszönhető.

Elismerést kaptak: a magyar agrárágazat fejlődését segíthetik

Ünnepélyes keretek közt vehették át elismeréseiket a NAIK Nemzeti Agrártehetség Program Kitüntető Pályázatának nyertesei. Hat fiatalt - doktorandusz-hallgatókat és kutatókat - díjaztak, akik munkájukkal a magyar agrárium fejlődéséhez is hozzájárulhatnak.

Megszülettek a 2020-as bérek a SPAR-nál

Megállapodott a 2020-as bérfejlesztésről a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ).

A kínai fél is megerősítette, hogy a jövő héten aláírják az amerikai-kínai kereskedelmi részmegállapodást

Liu Ho kínai miniszterelnök-helyettes január 13-án háromnapos látogatásra Washingtonba utazik, ahol aláírja az amerikai-kínai kereskedelmi konfliktus megoldását célzó részmegállapodást - jelentette be Kao Feng, a kínai kereskedelmi minisztérium szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján Pekingben.

Emelkedő jegyzések

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) árupiaci szekciójában a termények jegyzése továbbra is szünetel. A piaci szereplők a nemzetközi árutőzsdéken tájékozódhatnak a gabonafélék és az olajmagok különböző lejáratra szóló jegyzéseiről.

Kína feloldotta a japán marhahús importtilalmát

Kína megszüntette a Japánból származó, 30 hónaposnál idősebb, csontozott marhahús behozatalának tiltását, véget vetve ezzel a marhahús importjának csaknem 20 éve fennálló korlátozásának.

Élénkülhetnek az öntözési beruházások - évértékelő Feldman Zsolttal

A szélsőséges időjárás ellenére tavaly az utolsó pillanatban érkezett csapadék megmentette a növénytermesztést, és az afrikai sertéspestis – paradox módon – jó lehetőséget teremt a sertéstartásnak – értékelte lapunknak az elmúlt évet Feldman Zsolt.

Mentik a menthetőt az ausztrál gazdák

Hatalmas károkat okoznak az Ausztráliában tomboló bozóttüzek, melyek a mezőgazdasági termelőket sem kímélik. Különösen nagy veszteségek érik a Kenguru-sziget gazdálkodóit, akik állatorvosokkal közösen próbálják menteni a megmaradt állatállományaikat.

Kína nem emeli a gabonára vonatkozó behozatali kvótáit

Kína nem emeli a gabonára vonatkozó behozatali kvótáit, ami megnehezítheti az amerikai-kínai kereskedelmi konfliktus lezárását célzó várhatóan jövő héten aláírandó részmegállapodásban foglaltak teljesítését - olvasható a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap internetes oldalán.