Back to top

Ma van a Földművesek emléknapja

Az Országgyűlés tavaly valamennyi parlamenti frakció támogatásával megszavazta, hogy ezentúl minden év szeptember 17. a Földművesek Emléknapja legyen. Mi ezt a napot különösen fontosnak tartjuk, hiszen többek között nekik, a földműveseknek, ha úgy tetszik, a parasztoknak írjuk, szerkesztjük a lapot.

Eszter és András Kolbász nevű macskájukkal, aki az első háziállatként került a tanyára, hat évvel ezelőtt
Eszter és András Kolbász nevű macskájukkal, aki az első háziállatként került a tanyára, hat évvel ezelőtt
Fotó: Fülöp Noémi
Félve írom le ezt a szót, mára ugyanis megváltozott a jelentése, mondhatni, dehonesztálóvá vált, ha valakit parasztnak titulálnak. Viccek, manapság pedig mémek születnek arról, ki a paraszt.

Felmerült bennünk tehát a kérdés, milyen módon, milyen cikkekkel tiszteleghetnénk a földművesek, a parasztok munkája előtt.

Beláttuk, hogy ezt csak a tőlünk megszokott szakmai cikkek műfajától elszakadva, az irodalom nyelvén tehetjük meg. De kinek az írása lenne erre a legmegfelelőbb? Ki az, aki a mai életérzést közvetíti, hiszen az úgynevezett népi írók, akik a múlt század '20–'30-as éveitől foglalkoztak a sorsukkal, bár elévülhetetlenek, korunkban talán kevésbé aktuálisak. De az összeállítás tervezése közben megtörtént a csoda. Azokban a napokban jelent meg A földek emberei címmel Grecsó Krisztián kortárs író tárcája a Nők Lapjában. Sokadszor elolvasva is úgy gondolom, nálánál szebben és egyszerűbben senkitől sem hallottam kiejteni e szavakat: „paraszt vagyok”. Ráadásul megkeresésünkre, hogy mi is szeretnénk közölni az írást, Grecsó Krisztián ugyanilyen egyszerűséggel azt válaszolta: „örömmel adom”.

A facebookon is találtunk egy történetet, amelyben valaki leírja, hogy egy éjjel megállt az országút mentén megcsodálni „ahogy egy nagy erős gép dolgozik a földeken.” Míg nézte, valaki megszólította: „Baj van? Lerobbant az autó? Segíthetek?”

Kiderült, hogy a géppel dolgozó fiatalember édesapja volt az. A történetet így fejezte be a posztoló: „Kedves hangsúlyából, mondataiból és a kézfogásából éreztem, hogy segíteni akart, és nem elzavarni a hívatlan »kukkolót«. Ma is eszembe jutott ez a Paraszt, aki nekünk, városi parasztoknak kenyeret ád...” Ez volna hát a tőlünk szokatlan műfajú összeállítás története. Olvassák hasonló szeretettel, amilyen örömet nekünk szerzett, hiszen úgy látszik, nincs minden veszve. Sokan vannak, akik városivá lettek ugyan, de nosztalgiával gondolnak a falun töltött gyerekkorra, a nagymamánál töltött nyarakra, és tisztában vannak vele, mivel jár a földeken végzett munka, és hogy mi mindent köszönhetünk a Parasztoknak.

Forrás: 
Magyar Mezőgazdaság
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Magyar Mezőgazdaság 2019/37 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Június 9-ig lehet módosítani az AKG-igénylést

Az egységes kérelem keretében benyújtott AKG kifizetési kérelme még június 9-ig módosítható. A pontosítás ezt követően is lehetséges.

Gyuricza Csaba: rendkívül szétaprózódott a magyar agrár–felsőoktatás

A magyar agrár–felsőoktatás a képzési helyek, a képzések szintjei és a szakok számát illetően is rendkívül szétaprózódott – mondta Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója szerdán az M1 aktuális csatornán.

KSH: pénteken kezdődik az Agrárcenzus, a mezőgazdaság teljes körű összeírása

Online kitöltési szakasszal kezdődik pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) mezőgazdasági összeírása, az Agrárcenzus 2020 - közölte a KSH szerdán az MTI-vel.

Mezőgazdaságunk és Trianon

A történeti Magyarország 100 évvel ezelőtti felbomlása túlmutat a közismert számadatokon. A Kárpát-medence évszázadok során folyamatosan fejlődő, egyre összetettebb és hatékonyabban működő gazdasági és társadalomszerkezete széthullott, ami nemcsak mennyiségi, de minőségi veszteségként is nagyon súlyos terhet rótt a trianoni Magyarországra.

Három évvel, 2023 végéig meghosszabbodott a kútmoratórium

A Kormány 2023 végéig meghosszabbította az illegális kutak bírságmentes fennmaradásának 2020. december 31-én lejáró határidejét. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara egyszerű és költséghatékony eljárást javasol az engedély nélküli kutak legalizálására.

Történelmi pillanatok Mezőhegyesen

A Mezőhegyesi Kozma Ferenc Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium történetében kétségtelenül rendhagyó évnek számít az idei. Alighogy életbe lépett az intézményben a koronavírus-járvány terjedése ellen bevezetett digitális tanrend, egy régóta várt, az intézmény főépületét teljesen megújító beruházás munkálatai is elkezdődtek.

Üzlet koronavírus idején – online tartották meg az ötödik AGÓRA konferenciát

A járvány legnagyobb üzleti sikersztorija azé a szegedi fertőtlenítőszer-gyártó cégé, amely megtízszerezte a terméke gyártását. A hazai gazdaság egésze viszont nehézségekkel küzd. Az élelmiszerágazatban ugyan a pánikvásárlások mind az árakat, mind a mennyiségeket felhúzták, de ma már erős áresés tapasztalható. Sikeres mozgalommá vált a hazai munkahelyek védelmét szolgáló #veddahazait akció.

Brutális sáskajárással küzd India

Nyugat-Indiában óriási rajokban pusztítanak a sáskák, már közel 40 000 hektár szántóföldi növényt taroltak le. A sivatagi sáskák rajai elérték Jaipur külvárosát, és most Delhi felé tartanak.

A száműzött lóbab

Már a bibliai időkben is széles körben jelen volt a táplálkozásban, évszázadokkal ezelőtt kezdték termelni és fogyasztani a Földközi-tenger medencéjében, ahol ma is nagy népszerűségnek örvend, és az ázsiai konyhának is kedvence. Mi miért nem fogyasztjuk?

Ne engedjük el az esővizet!

Érdemes összegyűjteni az esővizet, hiszen nagyon jól felhasználható a gazdaságokban, a kertekben és jól jöhet a nyári aszály idején. Egy körülbelül 10 percig tartó eső során a megfelelő rendszer segítségével akár 180 liter esővizet is összegyűjthetünk.