0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A gabonák vad rokonai jelenthetik a megoldást a klímaváltozásra

Élelmiszernövényeink vadon termő rokonai óriási genetikai változatosságot hordoznak magukban. Ezek között a gének között pedig megoldást találhatunk arra, miképp tudjuk "klímaállóvá" tenni kultúrnövényeinket is.

Egy 28 évet átfogó kutatásból kiderül, hogy a vadonélő gabonafélékben olyan hasznos mutációk vannak, melyek segítenek a növényeknek átvészelni a növekvő hőmérsékletet. Az erről szóló kutatás a Proceedings of the National Academy of Sciences című tudományos lapban jelent meg.

„A 28 év alatt 28 generációnyi vadonélő gabonát vizsgálva kimutatható volt, hogy

a növényekben több olyan genetikai mutáció is felgyűlt, melyek segítségével a populáció alkalmazkodni tud a megváltozott körülményekhez”

– mondta el a kutatás vezetője, Yong-Bi Fu, a kanadai mezőgazdaságért és élelmiszerekért felelős kormányügynökség egyik tudósa.

Ugyan néhány kutatásban szereplő példány nem élte túl a melegedő klímával járó környezeti változásokat, de voltak olyanok, melyek képesek voltak alkalmazkodni. A tanulmányban 10 Izraelből származó emmer búza populációt használtak. Fu szerint a hőmérséklet emelkedése az elmúlt három évtizedben összesen két Celsius fok volt, ami hasonló mértékű, mint amit a párizsi éghajlatvédelmi egyezmény is betartatni remél.

Fu kiemelte az Egyesült Királyságban dolgozó tudósok munkáját is, akik betegségeknek ellenálló géneket próbálnak klónozni a vadonélő rokonfajokból.

Ezzel a módszerrel a kultúrnövényekben egy egész sor rezisztenciát lehetne kialakítani.

A kutatásukról szóló eredményeik a Nature Biotechnology című tudományos lapban jelentek meg.

Fu szerint hasonló megközelítéssel a klímarezisztens géneket is át lehetne ültetni az élelmiszernövényeinkbe a vadonélő rokonaikból.

Tavaly a tudósok 100 ezer búzagén helyét azonosították. Ez kulcsfontosságú mozzanat volt az éghajlatváltozásnak ellenálló élelmiszernövény fajták jövőbeni kinemesítéséhez.

Az ENSZ becslése szerint a búzatermesztésnek 2050-re 60 százalékkal kell növekednie ahhoz, hogy ellássa az egyre gyarapodó népességet, mely az előrejelzések szerint 9,6 milliárd lesz.

A tudósok azon dolgoznak, hogy matematikai modellek felállításával azonosítani lehessen azokat a génállományokat, melyek segítségével az élelmiszernövények képesek lesznek a túlélni a klímaváltozást. Reményeik szerint ezek segítségével gyorsabban képesek majd megtalálni például a szárazságtűréshez szükséges géneket.

Világszerte 1700 nagyobb mezőgazdasági génbank található, ahol hétmilliónál is több mintát tárolnak. A tudósok számára így megtalálni a kívánt géneket olyan, mint tűt keresni a szénakazalban.

A legnagyobb veszélyben lévő termények között van a búza, kukorica, rizs és a cirok is, melyek az emberiség által fogyasztott kalóriamennyiség csaknem felét adják.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu/BBC