0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Minden tenyérlenyomat egy fával gazdagítja az erdőt

Nem szabad veszni hagyni az erdőket, fel kell készíteni őket a környezeti kihívásokra és törekedni kell a fával borított terület növelésére - hangsúlyozta Zambó Péter földügyekért felelős államtitkár a 700 gyermeket fogadó IV. Erdővarázs Családi Napján.

A fenntartható erdőgazdálkodás ösztönzésére az Agrárminisztérium idén 80-130 százalékkal megemelte a Vidékfejlesztési Programban az erdőtelepítések támogatását. A forrásokra az önkormányzatok is pályázhatnak. Az erdők megőrzéséből az állami erdőgazdaságok is nagyban kiveszik részüket.

A gondjaikra bízott közel 1 millió hektár erdő kezelése során az utóbbi 10 évben több mint 450 millió facsemetét ültettek el, 9500 tonna makkot vetettek, és folyamatosan növelik az örökerdők nagyságát.

A célok megvalósításához mindenki hozzáteheti a saját munkáját. Az Erdővarázs Családi Napon például a gyerekek feladatokat oldhattak meg, és a helyes válaszokért cserébe rányomhattuk kézlenyomatukat az e célra elhelyezett vásznon. Ahány tenyérlenyomat, annyi fát ültetnek el az állami erdőgazdaságok, ezzel is gyarapítva hazánk erdeit. Az Erdővarázs első napján adták át 7 erdészeti erdei iskola minősítését, ezzel

összesen 35 minősített erdészeti erdei iskola várja a gyermekeket. programjaik egyre népszerűkkel, tavaly 90 ezer gyermeket fogadtak.

A IV. Erdővarázs Családi Napon az állami erdőgazdaságok 15 tematikus sátorban mutatják be mindazt, amit a magyar erdőkről tudni kell:

  • Fától Z-ig
  • Élményerdő
  • Erdei kincsestár
  • Munkára fel!
  • Vigyázz rám!
  • Vigyázz a tűzzel!
  • Nagyon vadon
  • Erdő és klíma
  • Vadkaland
  • Bakancslista
  • Örökerdő
  • Zakatoló
  • Erdész leszek
  • Túrázni mentem

Színes erdei programok, interaktív játékok várják a kicsiket és nagyokat egyaránt, és természetesen az A Mi Erdőnk is várja az érdeklődőket!

Forrás: magyarmezogazdasag.hu