Back to top

Megújítva vehették birtokba a XIX. kerület lakói a Kúttói-parkerdőt

Parkerdővé alakították a Kőbánya-Kispest metróvégállomás melletti erdőterületet. A Pilisi Parkerdő Zrt. és a XIX. kerületi önkormányzat együttműködésében megvalósuló fejlesztés során sportpályákat, futókört, erdei edzőparkot és játszóteret, valamint kutyafuttatót létesítettek.

A Kúttói-parkerdő korábban balesetveszélyes, szemetes, leromlott állapotú volt, bozótosnak látszott. A Ferihegyi Repülőtérre vezető út és a Vak Bottyán utca közötti területen a Pilisi Parkerdő tervei alapján először elszállították az illegálisan elhelyezett mintegy 150 köbméter, azaz 12 teherautónyi kommunális hulladékot, majd az idős, rossz állapotú faegyedek eltávolítását követően elvégezték a parkosításhoz szükséges földmunkákat és facsemetéket ültettek.

A terület megújítása során 2-3 méter magas fákat is telepítettek; többségük őshonos hárs, nyár és juhar, de tölgy, nyír, dió és szil, illetve cserje fajok is kerültek a parkerdőbe.

Az egykori kiserdő közjóléti funkciókkal bővült. A kispesti önkormányzat 20 millió forintos támogatásából megvalósult fejlesztés során a sétaút-hálózat mellett 500 méter hosszú futópályát létesítettek. Az erdei sportolást kis focipálya, tollaslabdapálya, pingpongasztal és edzőpark teszi teljessé. A parkerdőben a gyerekek számára játszóteret hoztak létre, e mellett kutyafuttató, asztalok és padok kerültek a megújított területre.

Fotó: Pilisi Parkerdő Zrt.

A parkosítás során egyfelől megőrizték a zöldterületet, másfelől figyelembe vették a széles körű és intenzív használattal kapcsolatos igényeket., hangsúlyozta Reinitz Gábor, a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatója az átalakításról.

A Kúttói-parkerdő fenntartásában a Pilisi Parkerdő mellett a kerületi önkormányzat is szerepet vállal.

Fotó: Pilisi Parkerdő Zrt.

A Pilisi Parkerdő és a fővárosi kerületek együttműködésében már számos városi erdőterület megújult , vagy kibővült közjóléti funkciókkal a közelmúltban. Így például a II. kerületi Szépvölgyben és a hűvösvölgyi Nagyréten, a pestlőrinci Halmi-erdőben, valamint Rákosmentén a Keresztúri-erdőben történtek ilyen fejlesztések.

Forrás: 
Pilisi Parkerdő

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Új természetismereti központ jön létre a Nyugat-Mecsekben

Az aktív ökoturizmus fellendülésével egyre nagyobb az igény az élményközpontú és természetközeli szolgáltatások iránt. A Mecsekerdő elkötelezett a térség turisztikai desztinációinak fejlesztésében, ezúttal egy határmenti együttműködés keretében a Nyugat-Mecsekben új természetismereti központ jöhet létre. A projekt nyitókonferenciája 2020. november 25-én zajlott.

Rosszabb a levegő az Alpok néhány sípályáján, mint a francia nagyvárosokban

Hiába ítélte felelősnek a grenoble-i bíróság a francia államot azért, mert nem harcolt kellőképpen a légszennyezés ellen az Arve völgyében, az itt élők mégsem elégedettek a pénteki döntéssel. A bíró ugyanis nem talált ok okozati kapcsolatot betegségeik és a szennyezés között.

Vadászati kincsek a Rinya-ágak mentén

A Balatontól egészen a Dráváig húzódó Belső-Somogy, a Rinyák vidéke sok évszázad tapasztalatait, a modern kor emberének természetszeretetét és a ma élők mindennapjait ünneppé varázsoló csodálatos harmóniát tárja elénk. Ezek az értékek adják az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás egyik vidéki fundamentumát.

Alkotói természet, természetben alkotás

Erdei barangolásaink során sokszor találkozunk épített erdei létesítményekkel. Arra azonban kevesen gondolnak, mennyi szakismeret szükséges ahhoz, hogy ezeket az építményeket erdei környezetbe ágyazzuk, és ott üzemeltessük. Minden munkában visszatükröződik a tervező egyedi látásmódja is.

Sorra tisztítják meg a védett területeket az illegális szeméttől

Folyamatosan számolják fel az illegális hulladéklerakókat és szemétkupacokat a nemzeti park igazgatóságok a Tisztítsuk meg az országot! program keretében. Az első ütemben vállalt védett természeti területek csaknem felén már befejeződtek a munkák. Eddig 75 helyszínről összesen mintegy 3500 köbméter hulladékot szállítottak el.

Felkészült az erdőgazdaság a hideg télre!

Az enyhe őszies, sáros idő után hirtelen beköszöntött a hideg és a fagy. A változó időjárástól függetlenül biztonsággal ki tudjuk szolgálni a lakosságot és a partnereinket, sőt a legtöbb erdészetnél még száraz tüzelőanyag is van készleten – mondta Zay Zsolt, az EGERERDŐ Zrt. kereskedelmi vezetője.

Erdei gombára rálelni is élmény

Erdei gombát keresni, hát még rátalálni nagyszerű dolog. Enni is jó, ráadásul egészséges – mondja a hévízi Benkő Lajos, aki nemcsak a piacon ellenőrzi a gombákat, hanem ismeretterjesztő túrákat szervez és vezet, hogy oktassa a résztvevőket.

A biológiai sokféleség kulcsa

Az erdő nem egyszerűen fák sokasága, hanem bonyolult ökológiai rendszer, ami nélkül nem létezhetne az emberiség. Szolgáltatásai nemcsak közvetve, hanem közvetlenül is jelen vannak mindennapjainkban, hívja fel a figyelmet az Országos Erdészeti Egyesület az Agrárminisztérium támogatásával "Mi fán terem az erdő?" címmel indított társadalmi célú kampányában.

Veszélyben a tölgyek

A világkereskedelem napjainkra hihetetlenül kiterjedt és felgyorsult. Az év minden percében repülők, vasúti szerelvények és óriás tengerjáró hajók szállítják az árut a világ legkülönbözőbb pontjaira. A globális áruforgalomnak a nyilvánvaló előnyei mellett bőven vannak „mellékhatásai” is, például az idegenhonos növénykárosítók behurcolása, terjesztése.

Csak természetesen

Aranygombos Telkibányát, a hajdanvolt virágzó bányavárost és környékét a középkori leírások roppant erdőségekkel, gazdag aranybányákkal jellemezték. Az arany- és ezüstbányák mára kiapadtak, a roppant erdőség azonban – hála sok-sok erdészgeneráció lelkiismeretes munkájának – megmaradt, és folyamatosan gyarapodik.