Back to top

Középvezetőket nevelnek

Gondoskodó, emberközpontú iskola a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Szakgimnázium. Az alföldi, több mint 60 éves intézmény szellemiségében ott gyökerezik a selmecbányai közösségi érzés, amely megérinti az odajáró diákokat, valamint értékre, hagyományőrzésre, a természet és a közösség tiszteletére nevel.

Halápi Nándor és Máhig József közösen mutatták be az intézményt
Halápi Nándor és Máhig József közösen mutatták be az intézményt
Debrecen-Pallagról 1955-ben került Szegedre az erdészoktatás, s bár az 1980-as évek elejéig mezőgazdasági osztályuk is volt, az oktatás gerincét az erdészet adta. „Az Alföld ezen részén alacsony az erdősültség, ezért is kellett ide az iskola” − indokolta a helyválasztást Máhig József igazgató. Elsősorban technikusokat képeznek, középvezetőket nevelnek ki, közülük sokan folytatják felsőfokon a tanulmányaikat. Az idén végzett osztály 27 tanulójából 18 továbbtanul, ők úgy vélik, főiskolai, egyetemi diplomával biztosabb a helyük a munkaerőpiacon.

Az intézmény vezetői, munkatársai kiváló kapcsolatokat ápolnak a szakmai szervezetekkel, amelyektől pozitív visszajelzések érkeznek az oktatás színvonaláról. „Kis iskola vagyunk, 250 diákkal. Ha egy tanuló neve elhangzik a tanáriban, majdnem mindenki tudja, kiről van szó” − hangsúlyozta a szakember. A továbbiakban is szeretnék megtartani ezt a családias légkört. Ebben kulcsszerep jut a nevelőtestületnek, akinek szintén célja, hogy gondozzák a tehetségeket, a lemaradókat pedig felzárkóztassák.

Elsősorban Csongrád és Bács-Kiskun megyékből érkeznek, de jönnek távolabbról is, és egyre több szegedi fiatal választja az intézményt.

„Több mint hatvan éve képzünk erdész technikusokat, híre van az iskolának”

− meséli Halápi Nándor, aki 1982-ben érkezett az intézménybe, s azt 1997-től két évtizeden keresztül vezette.

Sok tanulónak már a nagyapja is idejárt, nemzedékek nőttek fel az iskola falai között. Az erdészetek mellett a vadászat területén vagy a nemzeti parkoknál találnak megélhetést. Generációváltást élünk a szakmában, nincsen elhelyezkedési probléma.

„Az iskolánk betartja a tantervben előírtakat, de mindig sikerül valami pluszt is hozzátennünk” − jegyezte meg Máhig József. Azon igyekeznek, hogy az intézményből kikerülőknek legyen szakmai becsülete a munkahelyükön. Végzett technikusokat csak hagyományos erdésziskolákból keresnek a gazdaságok. Ezek az intézmények képesek a megújulásra, ugyanakkor erdőmérnök tanárokkal dolgoznak, akik nem csak értik a szakmát, hanem annak elkötelezettjei is.

„A duális képzést nem az erdész szakmára találták ki” − nyugtázta az igazgató, mondván a kerületvezető erdészek túlterheltek, nincsen idejük arra, hogy diákokat pártfogoljanak. Ugyanakkor a gazdaságokban szívesen látják az iskola tanulóit.

Az összefüggő nyári gyakorlatokon az ország legszebb helyein fogadják a diákokat, az Alföldről eljutnak domb- és hegyvidéki termőhelyekre is.

A fiataloknak élmény az idősebb erdészekkel együtt járni a rengeteget. Emellett minden évben egy hét tanulmányi kiránduláson vesznek részt, a negyedik év végére szinte bejárják az országot. Ez nemcsak a szakmai fejlődést segíti, csapatépítésnek is kiváló. A tanulmányutakat az iskola finanszírozza, de sokat segít a Kiss Ferenc Alapítvány is.

Egy idő után a közismeretis tanárok is „megfertőződnek” az erdészettel. „A magyar tanárnak erdész magyar tanárnak kell lennie” − idézte elődjét Halápi Nándor. Az erdész irodalomból merítve, a Bársony István Nemzetközi Ifjúsági Prózamondó Versenyen szép eredményeket érnek el tanulóik. Emellett az iskola dalárdája is öregbíti az intézmény hírnevét.

Az iskolából nem csak szakirányban tanulnak tovább a végzősök, lettek jogászok, orvosok vagy éppen művészek is.

Egy ideje a lányok is újra ott mosolyognak az iskola dicsőségtábláján, s szorgalmukkal rápirítanak a fiú diákokra. Többen az országos szakmai tanulmányi verseny győztesei.

„Az elmúlt években az országos szakmai tanulmányi verseny első három helyezettje között mindig volt szegedi diák” − mutatott rá a szakember. A nemes versengés a tanároknak is visszaigazolás. Az ágazati és ágazaton kívüli szakmai érettségi vizsgatárgyak versenyén tanulóik alig hagytak helyet a dobogón más iskolák diákjainak.

Az iskola szakmai és pedagógiai szellemi műhely egyben. Tudják, több munkával jobb eredményt érhetnek el, és ebben a tanári gárda teljes mértékig partner. Az alapítványon keresztül az Alföldi Erdőkért Egyesület munkájában vesznek részt, de a munkatársak többsége tagja az Országos Erdészeti Egyesületnek.

Fontosnak tartják a diákhagyományok ápolását. Augusztus utolsó hétvégéjén a felvételt nyert diákok a felsőbb évesek mentorálása alatt ismerkednek az iskolával, bevezetik őket a diákélet rejtelmeibe.

Az erdészavató Mikulás környékére esik, ennek részeként a vadprémekbe bújt újoncokkal a „keresztapák” hajtás keretében ismertetik meg a belváros nevezetességeit. Szólnak a kürtösök, imitálják a vadászatot, a Kárász utcában sétálgatók nagy örömére. A végzősöket szülők, barátok kísérik a selmeci hagyományokra épülő ballagáson. A tavaszi Kiss Ferenc Napon pedig tudományos vagy tudományosnak tűnő előadásokat tartanak a diákok. A diáknapot maguknak teszik emlékezetessé, a Holt-Maros melletti Gellért Szabadidő Központban sportvetélkedőkkel, horgászással, bográcsozással múlatják az időt.

A generációk kapcsolatának erősítésére hagyományt szeretnének teremteni a tavaly októberben először tartott öregdiák-találkozóból. Múlik az idő, tíz éve már, hogy az 50 éves érettségi találkozó résztvevőit a tanévzáró ünnepélyhez kapcsolódóan megtisztelik.

Saját kürtegyüttes

„Még 2006-ban kérte segítségemet egy tanuló, hogy megalakíthassák az iskolai kürtegyletet. Az első gondolatom az volt, hogy sokba kerül ez számukra, a tanulók azonban csak gyakorlótermet kértek, a hangszert maguk vásárolták meg” − idézte fel Halápi Nándor. Ma közel húsz kürtössel büszkélkedhetnek, a szomszédos zeneiskola igazgatója tanítja őket. Évről évre bővítik repertoárjukat, a heti többszöri gyakorlás gyümölcse a sok felkérés. Műsoraik nemcsak az iskolai rendezvények színfoltjai, de a közeli vadásztársaságok is megkeresik őket. „Az egyik legfontosabb exportcikkünk” – mosolyog a korábbi igazgató.

Alapítvány

A Kiss Ferenc Alapítványt 1990-ben Osztrogonácz János, az iskola volt tanulója alapította. Az alapítvány segít a középfokú oktatás fejlesztésében, a végzett erdészek továbbképzésében, az iskolai rendezvények, szakmai kirándulások támogatásával pedig komoly terhet vesz le az intézmény, illetve a családok válláról. Ma az iskola tanulóinak tizede kap tanulmányi, valamint szociális ösztöndíjat, havi 5-15 ezer forintot. Szakmai kapcsolataik túlnyúlnak az országhatáron. Mindent megtesznek azért is, hogy a végzett erdész technikusok ne csak itthon, de akár külföldön is „kapósak” legyenek.

Forrás: 
A Mi Erdőnk
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a A Mi Erdőnk 2019/4 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Családias pagony

A Rábaköz igazi kis ékszerdoboza a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. kezelésében lévő Göbös-major. Eldugott zug, ahová az aktív pihenésre vágyók, valamint csendre és nyugalomra kiéhezett városiak egyaránt szívesen jönnek.

Madárodúk és -etetők

A hideg beköszöntével nem szabad megfeledkeznünk a természet apró csodáiról, hazánk énekesmadarairól. Ilyenkor számos példányuk behúzódik a településekre, ott keres élelmet. Ennek apropóján indította útjára madárodú és madáretető kihelyezési akcióprogramját az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás október közepén, Kittenberger Kálmán nagymarosi házában.

Újra virágzó sörkultúra a Pannonhalmi Bencés Főapátságnál

Az európai sörkultúrát, a sör megkedveltetését a középkortól kezdve a kolostorok sörfőzdéinek munkája alapozta meg. A Pannonhalmi Főapátság levéltárának dokumentumai a XI. századra visszamenően őrzik az apátsági uradalomban készülő sörök emlékét és a sörfőzőknek adott jogosítványok pontos leírását – olvasható a Főapátság közleményében.

Faápolási munkák a Sóstói-erdőben

A NYÍRERDŐ Zrt Nyíregyházi Erdészetének munkatársai március első felében a parkerdő leglátogatottabb részein faápolást és száraz ágnyesést hajtanak végre. A tornapálya környékén és a legforgalmasabb utak mentén élő idős tölgy- és akácfákon sok helyen észleltek balesetveszélyes, száraz ágakat, melyeket még a fészkelési időszak kezdete előtt szeretnének eltávolítani.

Gyerekek fejlesztése lóháton

Eger határában van egy tanya, ahol egyensúlyzavarban szenvedő, beszédhibás, mozgássérült, hiperaktív, hallássérült vagy épp autista gyerekek kis időre megfeledkeznek a hátrányaikról – képességeiket lóháton fejleszti egy elhivatott óvodapedagógus.

A Facebook-on árulják az amazóniai esőerdőt

Igaz, nem egy tételben, csak részleteiben, de árulják. A BBC újságírói felfedezték, hogy a Facebook Marketplace szolgáltatásán illegálisan árulnak védett esőerdőket Brazíliában. Néhány ajánlat műholdas fényképekkel és GPS-koordinátákkal rendelkezik. Az őslakosok a Facebook-nál reklamáltak.

Közzétették a paradicsomos carbonara receptjét Amerikában, az olaszok kiakadtak

A New York Times közölte a carbonara receptjét, amely összetevői között a paradicsom is szerepel. Emellett több más hozzávalót is felcseréltek az olaszok hagyományos tésztaételben. A recept mélyen felháborította az olasz szakácsokat és a carbonara rajongókat. Az olasz gazdákat tömörítő szervezet közleményt adott ki.

Megérkezett az első fekete gólya

Tegnap megérkezett Afrikából az első fekete gólya a Gemenc erdeibe. A fokozottan védett madár először elfoglalta fészkét, ezután mintegy fél óráig takarította azt, majd vélhetően élelem után indult. A madár nincs meggyűrűzve, de az erdőgazdaság osztályvezetője szerint ez a példány tavaly is Gemencen tartózkodott, általában ugyanazok a párok használják a fészkeket.

Már nyolc éve ünnepeljük a „Vadvilág Világapját”

Az ENSZ közgyűlése 2013-ban, a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezmény (CITES) aláírásának 40. évfordulója alkalmából az egyezmény aláírásának napját, március 3-át a Vadvilág Világnapjává (World Wildlife Day) nyilvánította.

Természetközeli vadgazdálkodás a Pilisi Parkerdőben

A vadászható vadfajok az erdők fáihoz és más élőlényeihez hasonlóan a természeti tőke részei és az erdei ökoszisztémára gyakorolt hatásukat a gazdálkodási módszerek nagyban befolyásolják. Az oly sok természetjáró számára élményteli perceket szerző őzek, gímszarvasok, vaddisznók és más vadfajok élete szoros összefüggésben van az erdők fejlődésével, jólétével és fennmaradásával.