0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Korosztályos bajnokok túrája

A fantasztikus szilvásváradi aréna adott otthont az első fordulónak, a másodikat és a bajnokavatást pedig az ország lovas szívének számító bábolnai ménesgazdaság lovaspályáján tartották. Két lenyűgöző versenyhelyszínen 150 lovast, majd 300 lovat, több mint 600 startot láthattunk, és nyolc himnusz szólt a bajnokoknak.
Úgy néz ki, hogy idéntől új lovasbázissal számolhatunk Kelet-Magyarországon, hiszen a Szalajka-völgyben igen komolyan gondolják az igényes helyszín fogalmát.

Tavaly már láthattuk ennek a komplexumnak a célját, de talán az idei év az, amikor már kisimulni látszik a rendezés, így példaértékű háromnapos versenyen vehettünk részt. A melegítő- és a versenypálya talaja kifogástalan állapotú, a rendezés pedig magas színvonalú. A környezet a legideálisabb, hiszen a Szalajka-völgyben bárki megtalálja a programjait, amiken kicsit kikapcsolhatja magát a rohanó versenynapok alatt. Uzsoky András, a ménesgazdaság igazgatója, és Horváth István versenyigazgató nagyon kitettek magukért, és méltó helyre emelték az első fordulót.

A championátus rendszerében pontokat gyűjtenek a lovasok. Az első két nap 10-10 ponttal gyarapodik az első helyezett lovas, míg a harmadik nap dupla, tehát 20 pontot szerez a győztes. A bajnokok pedig azok lehetnek, akik a 3×3 versenynap alatt a legtöbb pontot zsebelik be.

Az első fordulón Unyatinszki József pályáit kellett legyűrniük a lovasoknak. Rendhagyó módon, szombaton csengetett először az Abay Pál vezette versenybíróság és hétfőn zajlottak le a dupla pontot érő döntők. A vasárnapi csapatbajnokságra tíz csapat adta le a nevezést.

Három csapat vetett össze az első helyért, amit végül Veszprém megye csapata nyert meg, Maszlag Ilona vezetésével. Unger Fanni és a villámgyors Anna vetett össze, a további csapattagok Kovács Noémi, Viasz Hanna és Tamás Jázmin voltak.

Négy egyéni kategóriában igen nagy előnyre tettek szert a lovasok: Magyar Balázs a gyerekeknél az elő- és középdöntőt megnyerve utazott a bábolnai döntőre; az amatőr lovasoknál Bandi Barbara mindössze egy pontot veszített a három versenynap alatt; a serdülő B kategóriában Kovács Noémi Kakukkal gyűjtötte a legtöbb pontot Szilvásváradon; Maszlag Ilona tanítványa, Tamás Jázmin pedig mind a három napot nyerte az első fordulón. A többi korosztályban elég szoros volt az állás.

Augusztus utolsó előtti hétvégéjén került sor a második fordulóra. Haál Gábor, a ménes igazgatója, és Sáringer Ferenc versenyigazgató már csütörtöktől fogadták a versenyzőket Bábolnán. Másnap pedig már kezdődött is a pontgyűjtés a négy évszakos talajon, ahol ismét Abay Pál vezette a versenybíróságot.

Az első és második fordulón is a Horze Lovasáruház ajánlott fel ajándékutalványokat a versenyszámok első hat helyezettjének és ezeket vasárnap Kalkó József, az áruház igazgatója adta át.

Már pénteken avattunk egy bajnokot, hiszen már hagyományossá vált a bábolnai fordulón az esti focibajnokság, ami idén „Lokál Csámpionsz Túr” néven indult útjára. A melegítőpálya környéke arénává változott és több mint száz ember szurkolt a hatfős csapatoknak. Nyolc csapat nevezett és a Szapper Imre vezette „Baranya Aranya” csapat nyerte a kupát.

A szombat a csapatbajnokság napja volt. Mindössze két csapat tudta hibátlanul teljesíteni Fodor István pályáit: az első fordulóban győztes Veszprém megyei társaság, illetve a Némethy Bertalan régió csapata, akik csak a második fordulón indultak. Összevetésre került sor az első helyért. Az első összevető Prikler Szilárd volt Hopefully nyergében, és egy gyors hibátlant láttunk tőle. Másodikként jött a villámgyors Unger Fanni és a Ginus apaságú Anna. A tőlük megszokott magabiztossággal és lendülettel kezdték az összevetést, de egy gyors fordulóban sajnos megcsúszott a kanca hátulsó lába és leragadtak egy pár másodpercig. Ez azt eredményezte, hogy a Csöglei Alexandra, Kiss Krisztina, Hegedűs Adél Dóra, Prikler Szilárd összeállítású csapat Reider Balázs vezetésével megnyerte a bábolnai fordulót. Összetettben viszont nem lehetett elvenni az aranyérmet a Maszlag Ilona vezette Veszprém megyeiektől. Az ezüstérem Kecskemétre került, az egyetlen klubcsapathoz, az Airvent lovasaihoz: Fábián István csapatvezető a Hóman Lili, Marozsi Eszter, Hóman Gréta, Braunitzer Enikő összeállítású kvartettet nevezte be. A harmadik helyezett csapatot, a Varga Réka Hanna, Kárpáti Sára, Hack Eliza Szonja, Vajay Dóra, Csákányi Dorottya képviselte Pest megyét pedig Varga Zoltán állította össze.

Szombat este ünnepelhettek is a versenyzők, hiszen a rendezőség közös vacsorára invitálta a már 13. évébe lépő championátus résztvevőit. A nyitott büfében kezdődött a zenés mulatság, amit még a rossz idő sem ronthatott el, hiszen Bábolnán rossz idő esetén rögtön fedett helyre lehet húzódni, és folytatódhatott a buli.

Vasárnap kezdődtek a döntő versenyszámok. Pattanásig feszültek az idegek mind lovasoknál, mind edzőknél és szülőknél, a pálya szélén és a lelátókon is. Sok fiatal számára ez az első komolyabb megmérettetés karrierjük során, hiszen most először nehezedik rájuk az esélyesek terhe vagy a győzelmi kényszer.

A pónilovasok kezdtek, méghozzá az eddigi évekhez képest a legtöbben álltak starthoz a két forduló alatt. Tizenöten kezdték meg az alappályát és öten vetettek össze a 20 pontért. Lóránt Attila tanítványa, Mécs Emma győzött a bábolnai fordulón és nagyot hajrázva összesítettben az ezüstérmet szerezte meg.

A dobogó legfelső fokára Szilágyi Zille Sára állhatott fel, aki a nagyon rutinos pónit, Bacardit lovagolta Varga Zoltán felkészítésével.

A bronzérem pedig az Ördöglovas SE versenyzőjéhez, Frank Dánielhez került, akit Szotyori Nagy Kristóf segített. 

105 centiméteren versenyeztek a gyermek lovasok, kilenc páros feszült egymásnak az alappályán. Hasonló eredmény született, mint az első fordulón, ugyanis a Prosper Lovasklub lovasnője, Tavasi Eszter az összevetésben legyőzhetetlennek bizonyult és újabb 20 pontot tudhatott magáénak, amivel összetettben az ezüstérmet szerezte meg Szotyori Nagy Kristóf tanítványa. Második lett Szuhai Rodrigo, akit édesapja, Szuhai Gyula készített fel és a végső elszámolásban a bronzérmet zsebelte be. Végig kitűnően versenyezve és szinte végig vezetve 2019 gyermek championja ifjabb Petrik Béla tanítványa, Magyar Balázs lett.

A legnagyobb mezőny idén is az amatőröknél jött össze. Egyetlen lovas, Gráf Miklós Viktor tudta volna megszorítani a szinte végig nyerő Bandi Barbarát, de sajnos egyet hibázott az alappályán, így nem szerzett pontot a döntőben, míg Barbi hibátlanul teljesítette az alappályát nyolc másik társával együtt. Az összevetést Szabó Krisztina nyerte, ami összetettben az ezüstérmet jelentette számára. A bronzérem mindössze 1-2 ponton múlt és így Ajkára került, méghozzá Nagy Evelin nyakába, aki Tristánt lovagolta.

2017 után újra aranyérmes lett Bandi Barbara.

Kovács Noémi akkora előnyre tett szert, hogy az aranyérem már biztos volt számára a serdülő B kategóriában. Nem is állt starthoz a döntőben, ami egy taktika része is volt Maszlag Ilona edzőtől, hiszen másik tanítványa, Viasz Hanna a második helyen állt, és nehogy pontokat raboljon Noémi Hannától. A taktika bejött, hiszen az ezüstérem az összevetésben harmadik helyezett Viasz Hanna – Caviár pároshoz került, megelőzve a bronzérmes Krajnyák Fannit, akit Dér Tibor készített fel, valamint az összevetést nyerő Csöglei Alexandrát, akit Egervári Attila segített.

Az egyik legérdekesebb végeredmény a serdülő A kategóriában született. A szinte végig vezető Tamás Jázmin nem tudott pontot gyűjteni a döntőn, így sajnos az ezüstérmes pozícióba csúszott vissza. Az aranyérem az összevetésben negyedik helyet szerző egykori gyermek magyar bajnok, Hóman Gréta nyakába került; a bronzérmet pedig az összevetés második helyezett párosa, Gimesi Lorena és Timpex Fegyenc vehette át, megelőzve a döntő győztesét, Bencsik József tanítványát, Szigeti Pannát.

Az utánpótlás kategóriában fej-fej mellett versenyeztek a lovasok. Unger Fanni kisebb előnyre tett szert a tavalyi ifjúsági magyar bajnok Gráf Edina előtt, aki top lovát, Qui De Ganadot sérülés miatt nem tudta hozni a döntőre. De ez sem számított Edinának, hiszen Mishell DK-val is annyi pontot tudott gyűjteni, hogy idén az ő nyakába kerüljön az aranyérem. Majd közösen dobta az összevetést nyerő és bronzérmes Csákányi Dorottya, valamint az ezüstérmes Uger Fanni a bajnokot a vizesárokba.

Egy-egy pontra voltak egymástól a felnőtt lovasok. Szotyori Nagy Kristóf jelezte a vezető Mihucz Tibornak, hogy nem lesz olyan könnyű itt nyerni, hiszen megnyerte az elő- és középdöntőt is Mytoc-kal. Majd a döntőben is nagyon gyorsan lovagolt, de sajnos két verőhibával. Ez az eredmény volt addig a legjobb az ötfős mezőnyben.

De jött a Timpex Nyíregyháza LK lovasa, és a fantasztikus stílusban ugró Timpex Fonttal gyönyörű hibátlant lovagolva Mihucz Tibor lett a felnőtt champion.

Az ezüstérem Szotyori Nagy Kristóf nyakába került, míg a dobogó harmadik fokára a Hevesi SE lovasa, Körtvélyessy Péter állhatott fel.

Nagyon büszke lehet a magyar díjugratás, hiszen fantasztikus versenyhelyszínek, komoly lovaglások, hihetetlen stílusok és felkészült edzők jellemzik a második vonalat. A championátus adja a jövő nemzedékét, a jövő Talentjait és válogatott lovasait. Úgy gondolom, hogy utánpótlás lovasaink és lovaik nagyon jó kezekben vannak. Ha valaki végigkövette a championátus fejlődését, az láthatja, hogy milyen színvonalas bajnoksággá érett a 2007-ben életre hívott versenyrendszer.

 

Forrás: Pegazus