Back to top

Az „igazi” első kiállítás 1881-ben - OMÉK: múlt, jelen, jövő (2)

A mai mezőgazdasági kiállítások számos jellegzetessége a múltban gyökerezik. A kiállítások nem az adott kor termelési színvonalát tükrözték, hanem igazi céljuknak megfelelően a gazdaközönség ismereteinek bővítésével szolgálták a mezőgazdaság fejlesztését. Cikksorozatunkban az OMÉK történetét mutatjuk be.

A sorozat előző részét itt találja.

Az 1865 utáni másfél évtizedben nem tartottak országos mezőgazdasági kiállítást. A számos ok között szerepelt a már említett keleti marhavész, a gyenge terméseredmények és az általános mezőgazdasági dekonjunktúra. Éppen ezért a kormányzat nagy hangsúlyt fektetett gazdaságpolitikájában a mezőgazdaság, különös tekintettel a szarvasmarha- és a juhállomány fejlesztésére.

Az ekkor felállított állami tenyésztelepek kedvező hatása a köztenyésztésre, kellő ismertségük hiányában még nem érvényesülhetett a várt mértékben.

Újra felmerült az országos tenyészállatvásárok gondolata, mint a tenyészállatok népszerűsítésének és terjesztésének legcélravezetőbb lehetősége.

Ennek értelmében kérte fel a földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter az Országos Magyar Gazdasági Egyesületet a tenyészállatvásár megszervezésére. A minisztérium vállalta az első kiállítás összes költségét, sőt, miniszteri közbenjárásra díjtalanul jutottak a ferencvárosi marhavásártérhez, a kiállítás új helyszínéhez. Ilyen előzmények után nyílt meg 1881. május 7-én az „I. Tenyész­állatvásár”. A kiállítások sorszámozása is ekkor kezdődött, és jutott el az idén megrendezendő 79-hez, ezért ezt a kiállítást kell az OMÉK hivatalos jogelődjének tekinteni.

A mezőgazdaság többi ágát is felölelő nagy seregszemlére az 1885-ös általános kiállításon, a Városligetben került sor.

A mezőgazdasági csarnok 4300 négyzetméterén bemutatták a különböző „magterményeket”, takarmányféléket, az állati termékek csoportját és a szakoktatási intézményeket. A magyar termékeken kívül láthatott a nagyérdemű külföldi kiállítókat is. Külön pavilonban mutatkozott be
Albrecht főherceg béllyei és óvári uradalma, valamint Schönborn-Bucheim Ervin gróf munkácsi és árvai uradalma. Szintén önálló kiállítási csarnokban kapott helyet az erdészeti kiállítás, a mezőgazdasági gépbemutató és a „Bor és szeszes ital” kiállítás. A kísérőrendezvények sorát gazdagította nyáron egy aratógépverseny, szeptember elején pedig egy gőzekeverseny. Akkoriban kezdett szokássá válni az is, hogy a kiállításokhoz kapcsolódva konferenciákat rendeznek a különböző szakmai szervezetek és egyesületek.

A honfoglalás ezredik évfordulójának tiszteletére rendezett 1896. évi Millenniumi Kiállításnak – az 1885. évi országos kiállításhoz hasonlóan – a Városliget lett a színhelye.

A mezőgazdaság, az ország életében betöltött szerepének megfelelően, mindkét főcsoportban, a történelmiben és a jelenkoriban is szerepelt. A történelmi főcsoport épülete – ami Vajdahunyadvár néven vált ismertté, és a kiállítás bezárása után a Mezőgazdasági Múzeumnak adott otthont – mellett külön pavilont építettek a történelmi vadászat bemutatására. A Herman Ottó által rendezett, ősfoglalkozásokat ismertető kiállításokat – halászat, pásztorkodás – is ebben a főcsoportban láthatta a közönség.

Az ezredéves kiállítás jelenkori része az agrárgazdaság teljes egészét reprezentálta, sőt, a korábbi kiállításokon alig szereplő erdészet, vízgazdálkodás és meteorológia is önálló bemutatkozási lehetőséget kapott. Méltó módon, külön csoportban képviseltette magát a mezőgazdasági gépészet és az élelmiszeripar. Tényleges állatvásárokat is tartottak, részben az Erzsébet királyné út melletti állatbemutató telepen, részben a kőbányai sertéstelepen. Volt baromfi- és ebkiállítás, élő méhek kiállítása, két lókiállítás (használati és tenyészlovak), valamint a sertések, juhok és a szarvasmarhák részére is rendeztek két-két (hízó- és tenyész­állat) kiállítást.

A már említett „I. Országos Tenyész- és Haszonállat-kiállítás”-t 1881-ben rendezte meg az Országos Magyar Gazdasági Egyesület. Ezzel a kiállítással vette kezdetét a rendszeresen megtartott országos mezőgazdasági kiállítások máig tartó sorozata.

A kiállítások helyszíne kezdetben a térítésmentesen rendelkezésre bocsátott ferencvárosi marhavásártér volt. 1892-től a Keleti pályaudvar melletti épület, az úgynevezett Tattersall adott otthont a kiállításoknak. Néhány éven keresztül baromfikiállítás is szerepelt a tenyészállatvásárok programjában, de később a baromfitenyésztési kiállítások függetlenné váltak. A lovak részére, néhány nagyobb kiállítástól eltekintve, önálló kiállításokat és vásárokat szerveztek.

A rendszeresen megrendezett tenyész­állatvásárok számos szempontból már magukon hordozták a mai kiállítások jegyeit. Kötelező lett az egységes szellemű bírálat és díjazás. A fokozódó érdeklődés, az egyre több jelentkező világosan mutatta, hogy a Tattersall már nem tud sokáig megfelelni az igényeknek. 1912-ben kezdődtek meg az építkezések a Pongrác út melletti Ligettelki dűlőben. E terület köré, az Albertirsai út és a Lóversenytér által határolt területen épült ki később a budapesti vásártér. Az építkezések folytatását és a tenyészállatvásárok megtartását a világháború kitörése hosszú időre megakadályozta.

Folytatjuk!

Következő rész: Két világháború között

Forrás: 
Magyar Mezőgazdaság
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Magyar Mezőgazdaság 2019/39 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Költségoptimalizálás a Fruit Logistica jelszava

2023. február 8–10. között rendezik a világ legnagyobb zöldség-gyümölcs frissáru-kereskedelem tematikájú üzleti találkozóját Berlinben. A kiállítók hivatalos jelentkezési határideje már lejárt, de a szervezők közleménye szerint várólistára még fel lehet iratkozni.

Kata, a győztes hidegvérű

Hagyomány Kaposváron, hogy a térség jellemző lófajtáját fogatokban bemutatják, ahogy az is, hogy a magyar hidegvérűnek tenyészszemlét rendeznek. A KÁN Egyetemi napokon sem volt ez másképp. A Magyar Hidegvérű Lótenyésztő Országos Egyesület 15 tenyésztője, 36 magyar hidegvérű lóval volt jelen. 20 tenyészmén és 16 tenyészkanca, illetve 10 szopós csikó szerepelt a kiállításon.

A kenyér útját járják végig a gyerekek a BASF oktatási segédleteivel

Szerintünk a mezőgazdaság a legfontosabb hivatás a világon – hirdeti évek óta a BASF. Az idén új kampányt indítottak, amivel a legfogékonyabb korosztály, a kisiskolások ismereteit szeretnék bővíteni a mezőgazdaságról. Első eredményeikről az Európában egyedülállóan korszerű Pano Pékségben tartott sajtótájékoztatón számoltak be.

Harmincezer látogató a KÁN Egyetemi Napokon

A mezőgazdaság nehézipara, az állattenyésztés állt a szeptember 30-tól október 2-ig tartó KÁN Egyetemi Napok középpontjában, amelyen mintegy 30 ezer látogató vett részt. A Szent Mihály napi hagyományokat tisztelve szerte az országból a kaposvári Pannon Lovasakadémiára „hajtották be” a jószágokat.

Október közepétől kezdődik a közvetlen támogatások előlegfizetése

Október 17-től Magyarország - az elmúlt évekhez hasonlóan - a közvetlen támogatások esetében megindítja az előlegfizetést a gazdálkodók számára.

Gazdafórum a Szigeti Farmon: terítéken a zöldítés

A Kalocsa melletti Szigeti Farmon tartott gazdafórum fő témái a közös agrárpolitika változásai voltak, élükön a zöld alapszabályokat (Zöld Felépítmény) tartalmazó agrárkörnyezet-gazdálkodási (AKG), és az új elemként induló, önkéntes agro-ökológiai programokkal (AÖP). A szeptember végi tanácskozásra mintegy 90 helyi és dél-alföldi termelő érkezett.

A Földön minden nyolcadik madárfajt a kihalás fenyegeti

Négyévente teszi közzé jelentését a BirdLife International a Föld madárvilágának helyzetéről. Az idei beszámoló szerint a mezőgazdaság terjeszkedése és egyre nagyobb intenzitása a fajok 73 százalékát fenyegeti. De a fakitermelés, az idegenhonos fajok térhódítása, a természeti erőforrások kiaknázása és az éghajlatváltozás is szerepel a veszélyforrások között.

Oktatási és kutatási magyar-üzbég együttműködés

A Taskenti Állami Agráregyetemmel korábban megkötött együttműködést erősítette meg Aziz Botirovich Voitov üzbég mezőgazdasági miniszter, és Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora a KÁN Egyetemi napokon, Kaposváron..

Megnyílt a KÁN Egyetemi napok

A magyar állattenyésztés megért számos hullámvölgyet és sikert, az állattenyésztők egyszerre optimisták és borúlátók, pedig az elmúlt 150 év bizonyítja, hogy mindennel képesek megbirkózni.

Mától folytatódik a földértékesítési program

Újabb, 10 hektárnál kisebb földterületeket hirdetett meg értékesítésre a Nemzeti Földügyi Központ. A szántókra, rétekre és legelőkre a korábbi eljárásokhoz hasonlóan, a jogszabályban foglalt feltételeket figyelembe véve lehet elektronikusan vételi ajánlatot tenni.