Back to top

Óriási tartalékaink vannak a biomassza felhasználásában

Az Európai Unió 2012-ben megalkotott és 2018-ban újragondolt ’bioeconomy’ stratégiájának megfelelően Magyarország is törekszik a hazai biomassza-alapú gazdaság megteremtésére, összhangban a klímapolitikai és fenntarthatósági irányelvekkel. A törekvésben résztvevők mutatkoztak be az OMÉK-on.

A biomassza-alapú gazdaság már nem új keletű kezdeményezés, hozzánk azonban csak megkésve gyűrűzött be. Jól mutatja ezt, hogy az EU-13-ak közül csak egy államnak van erre vonatkozó stratégiája, és azok nem mi vagyunk.  Igen nagy tehát a térség lemaradása a nyugat-európai államoktól.

Hazánk hatalmas biomassza-potenciállal rendelkezik, annak nagy részét azonban nem, vagy nem az elvárásoknak megfelelően hasznosítjuk.

Az előrelépéshez az kell, hogy a hulladékok vagy melléktermékek hasznosításával magas hozzáadott értékű termékek jelenjenek meg a piacon.

Fotó: Kántor Mia
A NAIK Agrárgazdasági Kutatóintézet (NAIK AKI) és a Bay Zoltán Nonprofit Kft. (BZN) a POWER4BIO Horizont 2020 projekt tagjaiként meghatározó szereplői a hazai bioeconomy megteremtéséhez szükséges stratégia-előkészítési folyamatoknak.

A BZN hazánk legnagyobb alkalmazott kutatási hálózata, mely a szolgáltatások igen széles tárházát kínálja a gazdálkodóknak, nemcsak a kutatás-fejlesztéshez kapcsolódóan, hanem egyebek közt üzleti, pénzügyi vonalon is, hogy a kutatási eredményeket minél többen átültethessék a gyakorlatba. A 26 éve létrehozott szervezet a sikerek mellett számos sikertelenséget is megélt, egyebek közt az igen széttagolt jogszabályozásból adódóan, mondta Koós Ákos, a BZN osztályvezetője. Mindenkivel együttműködnek, aki nyitott a kezdeményezésre, a kutatóintézetektől, az üzleti szereplőkön, az oktatáson át a finanszírozásban segítő magánszféráig.

Az uniós szinten 2018-ban indult Power4Bio projektben tett vállalások teljesítéséhez hozták létre a Magyar Bioeconomy Klasztert, melybe minél több szereplőt szeretnének bevonni.

Céljuk egyebek közt az innovációs hajlandóság növelése, és a társadalmi kapcsolódások kiterjesztése, úgy, hogy közben nem veszélyeztetjük a biodiverzitást, és nem esünk át a ló túlsó oldalára.

A biomassza-alapú gazdaság alkalmazásának hazai térnyerését segíti a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara keretében idén megalapított Biomassza-alapú alosztály is. Mindenekelőtt arra törekszenek, hogy a minél több termelő megtalálja a helyét a folyamatban, és az képződött haszonból az elsődleges termékelőállítók is részesedjenek. Ehhez elsőként a biomassza-potenciál felmérését végzik, tudtuk meg az alosztály vezetőjétől, Somosné Nagy Adrienntől.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Indiai kutatók uborka héjából állítanának elő csomagoló anyagot

Ne dobjuk el az uborka héját! Csomagolóanyagnak még jó lehet. Az (IIT) indiai Kharagpur Technológiai Intézet kutatói a magas cellulóz-tartalmú uborkahéjból cellulóz nanokristályokat hoztak létre, amelyek élelmiszer-csomagolóanyagok előállítására alkalmasak.

Robottechnika sírápolásra is

Egy holland felmérés szerint a kertészeti termesztéssel foglalkozó cégek mintegy 11 százaléka használ robotot valamely munkafolyamatban. A kertészetek jelenleg elsősorban permetezésre, ültetésre, dugványozásra, valamint betakarításkor alkalmazzák a legmodernebb technológiai fejlesztéseket.

Rengeteg szemetet szállítottak el ősszel az erdőkből

Az állami erdőgazdaságok az őszi időszakban 1100 köbméter illegálisan lerakott hulladékot gyűjtöttek össze az általuk kezelt erdőterületen a Tisztítsuk meg az országot! program keretében. A munka azonban még korántsem ért véget, az Agrárminisztérium irányítása alá tartozó erdőgazdaságok és nemzeti parkok területén év végéig folyamatos a hulladékmentesítés.

Természetvédelmi kapacitásfejlesztés öt balkáni országban magyar segítséggel

Természetvédelmi kapacitásfejlesztésbe kezd öt balkáni államban (Albánia, Észak-Macedónia, Koszovó, Montenegró és Szerbia) a debreceni székhelyű BioAqua Pro Kft. és a Magyar Természettudományi Múzeum.

Új természetismereti központ jön létre a Nyugat-Mecsekben

Az aktív ökoturizmus fellendülésével egyre nagyobb az igény az élményközpontú és természetközeli szolgáltatások iránt. A Mecsekerdő elkötelezett a térség turisztikai desztinációinak fejlesztésében, ezúttal egy határmenti együttműködés keretében a Nyugat-Mecsekben új természetismereti központ jöhet létre. A projekt nyitókonferenciája 2020. november 25-én zajlott.

Bioműanyag olajbogyómagból

Az olívaolaj-készítés mellékterméke az olajbogyómag, amit energiatermelésre használnak, azaz elégetnek. Két spanyol cég azon dolgozik, hogy ebből a nagy mennyiségben keletkező melléktermékből biológiailag lebomló műanyagot készítsen.

Rosszabb a levegő az Alpok néhány sípályáján, mint a francia nagyvárosokban

Hiába ítélte felelősnek a grenoble-i bíróság a francia államot azért, mert nem harcolt kellőképpen a légszennyezés ellen az Arve völgyében, az itt élők mégsem elégedettek a pénteki döntéssel. A bíró ugyanis nem talált ok okozati kapcsolatot betegségeik és a szennyezés között.

Lövésfelismerés a védett állatokért

Az orvvadászok mihamarabbi kézre kerítésének érdekében, illetve a veszélyeztetett fajok védelmében kifejlesztettek egy olyan technológiát, ami akusztikus érzékelővel rögzíti, honnan adtak le lövést az állatokra. A megoldás a nemzetközi természetvédelmi jótékonysági szervezet, a Londoni Zoológiai Társaság és a Google Cloud kooperálásával valósult meg.

Kutatók értékelték a tőzegmentes kertészet fejlődési irányát

A Coventry Egyetem egy kimutatást készített arról, hogy az Egyesült Királyság kertészeti tevékenysége milyen eredményeket tud felmutatni a tőzegmentes növénytermesztés területén. A brit kormány évek óta elkötelezett a tőzegfelhasználás csökkentése mellett.

Benyújtotta a Kormány az új bortörvényt az Országgyűlésnek

Az Agrárminisztérium a szőlő-bor ágazat átlátható szabályozási rendszerének kialakítása, a fenntartható működésének elősegítése, valamint fejlesztésének megalapozása érdekében kedd este benyújtotta a szőlészetről és borászatról szóló törvényjavaslatát.