Back to top

Szem a traktornak

Az internethez kapcsolódó eszközöket (elterjedt angol rövidítéssel IoT) és automata rendszereket fejlesztő, Görögországban alapított és már az USA-ban is jelen lévő Augmenta cég eddig 600 000 dollár kockázatitőke-befektetést kapott, hogy piacképesebbé tegye legújabb fejlesztését, egy traktorra szerelt precíziós, valós idejű növénykultúra-elemző rendszert.

A traktor vezetőfülkéjének tetején elhelyezett, 4K felbontású képalkotásra alkalmas távérzékelő kamera Isobus csatlakozón keresztül kommunikál az egyéb rendszerekkel. Így az adott növényállományra beállított programon keresztül, a növényállomány érzékelt állapotának megfelelően vezérli a traktorra kapcsolt műtrágyaszóró vagy permetező működését. A cég alapító-ügyvezetője, George Varvarelisz szerint a görögországi Thesszáliai Egyetem által elvégzett szántóföldi próbák során a technológia alkalmazása a kontrollhoz képest

12 százalékos termésnövekedést és 15 százalékkal nagyobb nyersfehérje-tartalmat hozott, 13 százalékkal alacsonyabb szerfelhasználás mellett.
Forrás: 
www.augmenta.ag

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Kétszer annyi drón

Kína legnagyobb mezőgazdasági dróngyártója arra számít, hogy az idén megduplázza eladásait, mivel a kormány olyan szupergazdaságok létrehozására törekszik, amelyek működtetése jóval több technika alkalmazását igényli.

Nagyszabású digitalizációs törekvések a Szent István Egyetemen

A gödöllői Szent István Egyetemen jelenleg futó, illetve jövőben esedékes agrárinnovációs projektekről számoltak be az intézmény képviselői az AGROmashEXPO és ArárgépShow nyitónapján. A kutatásoknak az 1,8 milliárd forintból elkészült Felsőfokú és Ipari Együttműködési Központ ad színteret.

„Élnünk kell a lehetőséggel” – megnyílt az AGROmashEXPO

Megkezdődött az agrárkiállítási szezon a 38. AGROmashEXPO és a hozzá kapcsolódó AgrárgépShow első napjával szerdán. A Hungexpón megtartott ünnepélyes megnyitóeseményen Nagy István kijelentette: a mezőgazdaság jó eredményeinek része az évek óta folyamatosan növekvő mezőgép-beruházás is.

Az „intelligens" sör drónnal készül - videó

A drón kétségkívül az utóbbi évek egyik legérdekesebb és leghasznosabb találmánya. Ennek a technológiának köszönhetően nagy magasságból lenyűgöző felvételeket készíthetünk anélkül, hogy nagyobb gépet, például helikoptert használnánk erre a célra. És még sörfőzéskor is jól jöhet.

Jó évet zárt a John Deere

A világ vezető multinacionális traktor- és mezőgépgyártó konszernje az elmúlt esztendőben 5 százalékkal növelte az összes árbevételét, amely így 39,3 milliárd dollárt tett ki, és kiemelkedően magas, 3,3 milliárd dolláros nettó nyereséget hozott. Ez négyszerese az előző évinek.

Folytatódik a vidék megerősítése - Vidékfejlesztés és az agrárium

Folytatódik a vidékfejlesztés és az agrárium megerősítése 2020-ban, a gazdák kiszámíthatóságra és stabilitásra számíthatnak a támogatáspolitikában – mondta Nagy István agrárminiszter nemrégiben a szaktárca évindító sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Gyorsabb, egyszerűbb metszés: a szőlőültetvények előmetszése

A szőlőültetvények metszése alapvető termesztéstechnológiai művelet, melyet kézzel vagy gépesítve, de minden ültetvényben elvégzünk. Az előmetszéssel megkönnyíthetjük a metszést végzők munkáját és lerövidíthetjük az erre fordított időt.

Megtartó anyaföld

Azok többsége, akik a magyar nemzet jövőjéért felelősséget éreznek, egyetértenek abban, hogy a globalizációval járó kihívások közül az egyik legnagyobb probléma a szülőföldről való elvándorlás. Az ősi föld elhagyása a kárpátaljai magyarok körében oly jelentős mértékűvé vált a mögöttünk hagyott években, hogy egyik napról a másikra megállítani lehetetlen.

Francia ötletek - mi is használhatjuk

A francia vasúti dolgozók hetekig elhúzódó sztrájkja ellenére sokakat vonz a 34. SIVAL nemzetközi kertészeti kiállítás Angers-ban. A korábbi évekhez képest 4000 négyzetméterrel nagyobb területen mintegy 700 cég vonultatja föl termékeit, szolgáltatásait. Nem meglepően, ezen a kiállításon is az innováció van a középpontban, a kapcsolódó fórumokon pedig központi téma a klímaváltozás.

„Csak ide megyek a szomszédba, és amúgy is mi bajom eshet egy ekkora monstrumban…”

Ön mindig beköti a biztonsági övet a traktorban is? Szomorú statisztikát idéz a német agrársajtó: 28 halálos kimenetelű traktorbaleset történt 2018-ban, és a legtöbbjük megelőzhető lett volna, ha a vezető beköti a biztonsági övét.